14.fejezet

Miley

Az összes Cullen és Eleazar is ott volt az étkezőben. Az asztalfőn Carlisle, mellette Esme, Alice, Jazz, velük szemben Rose – bűnbánós arccal – mellette Emmett, akin látszott, mintha neheztelne egy kicsit szerelmére. Emmett mellett Eleazar, vele szemben Edward, mellette meg én, szintén az asztalfőn. A többi Denalit, Carmen elhívta valahová.

- Tehát akkor elmondod, hogy mi történt kinn? – kezdte Carlisle és látszott rajta, hogy nagyon érdekli az, amit mondani készülök.

- Nos, a történetem ott kezdődik, hogy... én meghaltam. Most már lassan három teljes hete. – mindannyian úgy néztek rám, mintha bolond lennék – Autóbalesetem volt. A részletekbe nem mennék bele. Azt majd máskor. Egy kis ideig a „mennyországban” voltam. De nem ez a fontos most. Visszaküldtek a Földre. Eli egy medált adott nekem, ami van, akit különleges képességekkel ruház fel. Mint engem. Mivel nem vagyok ember, nehezebben halok meg. Lényegében csak ennyiben különbözök. Mikor Edwardék rám találtak Port Angelesben, akkor is a medál segített, hogy erősebb legyek és most is. Az olyanok, mint én, minden féle kis apró változást észrevesznek. Főleg vámpírokon. Ezért is láttam, hogy Edward bűbáj alatt volt. – itt ránéztem, de ő csak maga elé meredt, mereven – Ilyenkor nekik fehér a szemük, de ezt is csak mi látjuk. Ezekre szoktátok ti, vagy az emberek azt mondani, hogy köd lepi el az agyát. Ilyenkor az „áldozatok” egy vagy két feladatot szoktak kapni és addig nem állnak le, amíg azt el nem intézték. Aki esetleg meg akarja állítani őket, azokkal is... végeznek. – az utolsó szónál Edward felpattant és kiviharzott az ajtón, amit jól be is csapott maga után.

- Lehet egy kérdésem? – szólalt meg elsőnek Emmett és eléggé komoly hangon – Miért nem hagytad, hogy megölje Tanyát? – kezdett felmenni benne a pumpa. Ezt már Jasper is nehezen bírta, így ő is kiment.

- Emmett! – szólt nyugodtan Carlisle.

- Miért? Eddig sem kedveltük. – állt fel és kiment. Alice elment a párja után, míg Rose felém sem nézve vonult ki. Csak négyen maradtunk benn. Esme, Eleazar, Esme és én. Beállt a néma csend egy darabig.

- Gondolom fáradt vagy már. – szólt halkan Esme. Csak most vettem észre, hogy már éjszaka van – Előkészítem az ágyad. – állt fel.

- Esme! Hagyd csak. Inkább hazamennék, ha valaki el tudna vinni. – ő csak bólintott.

- Én elviszem. – jött be Edward.

- Köszönjük, hogy elmondtad. – jött hozzám Carlisle – Lenne négyszemközt még pár kérdésem majd, ha nem gond. – súgta halkan a fülembe. Bólintottam neki.

Felvettem a kabátomat, elköszöntem, majd beülve indított is. Csendben telt az egész út hazáig.

- Edward. Ne okold magad. Nem te tehetsz róla. – mondtam miután leparkolt a házunk előtt – És bocsánatot szeretnék kérni. – hajtottam le a fejemet. Ekkor felém fordult hitetlenkedve.

- Tessék? Miley. Te... Komolyan beszélsz? Jól hallottam? Te akarsz bocsánatot kérni? Nem te akartál megölni. Nem Te akartad a család barátját megölni. – kezdett nagyon mérgesnek tűnni –Az elmúlt száz évemben sem volt még ilyen. Még, amikor újszülött voltam akkor sem. – nézett végig szemembe, de a végén már elfordult.

Tudom, hogy nem most kellene ilyet kérdeznem, de a kíváncsiságom mindig is nagyobb volt.

- Mi az, hogy újszülött? – kérdeztem halkan.

- Amikor valakit megharapnak, három napig tart az átváltozás. Utána, kb. egy évig mondjuk rá, hogy újszülött. De ezeket majd máskor. – végig előre meredt mereven.

- Valaki az uralma alá vont. Nincs pajzsod, nem tudtad volna kivédeni.

- De akkor is bántottalak Téged. Te lennél az utolsó ember a világon, akit bántani akarnék – nézett szemembe – és tessék, megtettem. – fordult el ismét.

- Nem tudok ennyivel meghalni. – próbáltam győzködni tovább.

- Fájdalmat viszont éreztél. – tagadni kezdtem volna, de szavam elé vágott – Jazz is „mondta” mit éreztél. Már akkor is, amikor Tanya eldobott. Akkor én még neki vágtalak egy fának, és gurultál még tíz métert, és a torkodnál fogva emeltelek fel. – nevetett fel keserűen közben – Szóval, ne merd megmagyarázni, hogy nem éreztél fájdalmat.

- Igazad van. – sóhajtottam és felé fordultam miközben ő is felém – De az utána lévő öröm, hogy mégsem tettél semmi olyat, ami miatt magadat kellene hibáztatnod, és hamar megszabadítottalak a bűbáj alól kárpótolja az összes fájdalmat. – néztem mélyen a szemébe. Láttam, hogy próbálkozik vele, hogy elhiggye, de nem nagyon ment neki.

- Jobb lesz, ha kiszállunk. Eli nincs valami angyalos hangulatában. – nem értettem mire gondol, de amint a bejárati ajtó irányába néztem már megértettem. Eli jött ki rajta – eléggé – feldúlt állapotban.

- Te – mutatott rám, miután kiszálltunk – befelé és nem jössz ki. – Te meg – fordult Edward fele -, ha megtudom, hogy még egyszer a közelébe mész, nem állok jót magamért. Sőt még csak rá se gondolj. Te meg miért vagy még mindig itt? – fordult megint felém.

- Nem megyek be. – fontam kezeimet mellkasom elé.

- Nem fog több ilyen előfordulni. – jegyezte meg halkan Edward – Nem fogok többet bele avatkozni az életébe. – és teljesen komoly hangon. Összedőlt bennem egy világ. Párperc kellett mire felfogtam, szavai értelmét.

- Ezt úgy értsem... – teljesen lesápadtam közben.

- Igen. – nézett rám – Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy kitegyelek még egy ilyennek. – hitetlenkedve néztem rá. Valahol legbelül azt vártam, hogy elneveti magát és megölel, hogy csak vicc volt. De nem mozdult.

- Így lesz a legjobb. – állt mellé még Eli is.

- Tessék? Mi az, hogy így lesz a legjobb? Mégis kinek? Tudod mit – nem akartam, hogy közbe szóljon, így gyorsan folytattam – Talán az lett volna a legjobb, ha akkor ott hagysz. Vagy, ha el sem megyünk a koncertre. – kezdtem kiabálni, de az utolsó mondatot már halkan jegyeztem meg – Te meg – fordultam az „exem” felé – Nem te mondtad azt, ha nem csalnak az emlékeim tegnap vagy ma, hogy én is tudok rád vigyázni? Ne is felelj. Igazatok van.  Hisz ki vagyok én hozzátok képest? Csak egy „ember”, de még annak sem lehet mondani. Mit is hittem? – kérdeztem magamtól már. Megrázva a fejem befelé indultam, de Edward hangja megállított.

- Csak úgy tudlak megvédeni, ha nem vagyok melletted.

- Két dolgot mondanék csak. Egy: Szeretem a veszélyt. Kettő: Tudok magamra vigyázni. – majd belépve az ajtón becsaptam azt.

A sírás kerülgetett, de nem akartam, előttük sírni, így felmentem a fürdőbe lezuhanyozni. Sokáig álltam a forró víz alatt. Gondolkodtam.

Újra levetítettem a szemeim előtt a mai napot. De még így sem jöttem rá, hogy miért csinálta ezt. Fáradtan dőltem ez után az ágyba. De csak hajnali fél négykor sikerült elaludnom.

Edward (Miley bemenetele után)

- Meg fog nyugodni. – mondta Eli, miután elmondtam neki, hogy mi történt. Már más szemmel nézett rám.

- Remélem nem nagyon haragszik rám. Komolyan gondoltam mindent.

- Te tudod. De figyelmeztetlek! Ezt már eljátszották vele.

- Ki?

- A volt barátja. – Kedvem lett volna most megölni.

- Mit tett ő utána?

- Inkább csak a munkának élt. Még több fellépést vállalt.

- Biztos, hogy az nem egy egyhetes kapcsolat után történt.

- Nem. Valóban nem.

- Nekem most mennem kell. Kérlek vigyázz rá. – mondtam majd megkerülve az autót.

- Rendben. Edward! Valóban igaza van. Nem te tehetsz róla. Miley erős lány. Csak téged védett akkor is.

- De bántottam.

- Össze illetek. Mind a ketten nagyon makacsok vagytok. – nevetett fel, majd komolyan egy kis mosollyal az arcán folytatta – Tudod, mindig azt bántjuk, akit szeretünk. – majd megfordulva távozott. Beültem és már úton is voltam.

Egész úton az járt a fejemben, amit mondott. „Szeretem a veszélyt” Tehát szerethet?

Leparkoltam a házunk elé. Mielőtt kiszállhattam volna, a bejárati ajtó kivágódott, majd szinte ugyanabban a pillanatban az én ajtóm is, és pöttöm – de nagyon erős – húgom kiráncigált rajta.

- Edward Anthony Masen Cullen! Azt mondtad, hogy nem tudnád bántani. Most meg már összetörted lelkileg! – kiabálta nekem.

- Mit tehettem volna? Nem akarom bántani fizikailag sem. – hajtottam le a fejemet.

- Menj el hozzá, és ha kell – amit majd nem kell – térden csúszva kérj tőle bocsánatot. – a végére már enyhült a hangja. Már döntöttem a végére, hogy mit fogok tenni. Ő elmosolyodott és a nyakamba ugrott. Pár perc után bementünk, de furcsa csend fogadott minket.

- Többiek?

- Elmentek vadászni, hogy kibírják a holnapot. Szerintem mi is menjünk. – bólintottam majd már úton is voltunk.

Tanya az egész vadászat alatt is csak egyszer próbálkozott, de mikor csúnyán néztem rá, inkább tovább állt. Rose, amilyen a hangulata volt akkor, mikor megtudtuk szerelmem történetét, most az ellenkezője. Szó szerint. Megint elmondott mindennek, hogy ezzel a „korccsal” vagyok. Na, itt volt az, amikor Jazz és Emmett fogott vissza, nehogy neki menjek. Persze belőle az irigység is beszélt.

Egész nap kinn maradtak. Még éjjelre is. Csak én mentem haza másnap, mert már Miley-val akartam lenni.

Beszálltam az autómba majd már száguldottam is. Ahogy kanyarodtam az utcájukba, észrevettem, hogy egy ismeretlen autó áll a feljárón. „Biztos Dean jött korábban.” – gondoltam, majd leparkoltam mellé majd csengettem.

Már ahogy közelebb értem az ajtóhoz hallottam a gondolatokat. Legalább is egyét, akié egyáltalán nem tetszett. A tulajdonosa meg pláne nem.