12. fejezet

Hali!

Végre elkészültem vele, így úgy gondoltam, hogy egyből fel is teszem nektek. Remélem tetszeni fog. Továbbra is várom a komikat a novellás oldalamra. Ha összejön egypár, akkor teszek fel egy másikat is. Persze ehhez is nyugodtan lehet írni, és pipálgatni is.

Jó olvasást!

Bella

Három nap telt már el. És mi még nem tudunk semmit csinálni. Daniel még mindig nem hívott. Ezt furcsállom, mert eddig, ha kértem valamit már másnapra megvolt. Carlisle Emmettel és Jasperrel éjjel el akar menni, vadászni. Erőt gyűjteni, ha esetleg harcra kerülne a sor. Akkor vonultam fel a szobába és ültem az ablak elé. Esme csinált nekem ebédet, aminek a felét sikerült megennem és magamban tartanom kb fél órán át. Utána minden a WC-ben landolt. Edward beszélni akart az apjával, de ő most a kórházban maradt, mert valami baleset történt és sok a sérült. Azon gondolkodom, hogy….

- Eszedbe se jusson Isabella, különben olyat teszek, amit később létezésem végéig bánni fogok! – Jazz az ajtót kitépve rontott be, mögötte a család itthon maradt tagjaival, vagyis Alice-szel, Edwarddal, Rosalie-val és Emmettel.

- Kisebb lenne a vérrontás! – álltam fel és szembe néztem vele. Edward felnyögött mellette és elém állt közvetlenül.

- Ezt te sem gondoltad komolyan, ugye? – mondani akartam valamit. Valamit, amivel közlöm, hogy semmi köze hozzá, hogy mit csinálok. De ahogy felnéztem rá, magába szippantottak az aranyörvények és becsuktam a számat.

- Így elkerülhetnénk, hogy bajotok essen. – suttogtam mégis halkan.

- A Volturinak nem muszáj indok, hogy fogják magukat és tegyenek egy látogatást nálunk. Vagy másoknál. – mondta Jasper és sajnos igaza volt.

- Akkor mit csináljunk? Várjunk, hogy mikor jönnek megölni titeket? Üljünk ölbe tett kézzel? – fakadtam ki.

- Először is, te nyugodj le. Aztán gyere velem. Beszélni akarok veled.

- Miről?

- Tudod te azt. – majd hátat fordított nekünk és Alice-szel kisétált. Összehúzott szemöldökkel néztem rá.

- Megjött Carlisle. Megyek, beszélek vele. Megleszel addig? – fogta meg a kezem Edward és egy puszit adott a homlokomra, amikor bólintottam. Leültem az ágyra és azon kezdtem gondolkodni, hogy mit akarhat Jazz. Olyan furcsa érzés kerített hatalmába, ahogy mondta, h én is tudom….

Hirtelen éles fájdalom nyílalt a hasamba. Összeszorított fogakkal gömbölyödtem össze az ágyon. De a fájdalom nem csillapodott. Már lihegtem és teljes erőmből szorítottam a lepedőt. Éles sikítás rázta meg a testem és hallottam, hogy kicsapódik az ajtó, éreztem egy hideg érintést az arcomon, aztán elnyelt a sötétség.

Egy rét közepén állok. Lágy szellő csap meg baloldalról, így arra néztem. Egy kisfiú szaladt el mellettem, aki hátra-hátranézegetett. Egy magasabb férfi futott mögötte, és valamit mondott, de nem tudtam kivenni, hogy mit. Még az arcát sem láttam tisztán. Megcsillant a bőrén a napfény, ahogy átszaladt a réten. Halványabban, mint az én bőrömön. A férfi, amikor mellém ért, megállt. Rám nézett. Mosolygott. Majd sötétedni kezdett hirtelen. A férfi kiáltani kezdett a kisfiúnak. De ő későn nézett hátra és állt meg. Három fekete csuklyás alak állt a másik végén a rétnek. A fiú az egyiküknek szaladt. A csuklyás lehajolt hozzá és megsimogatta a fejét. A kisfiú ránk nézett, a fekete ruhás pedig követette a fiú tekintetét, és amikor hozzám ért, elmosolyodott. Felemelte a csuklyát és Arot láttam alatta. A többiek követték őt, de az ő arcukat már homály fedte. Megpróbált felénk rohannia fiú, de a fekete ruhás gyorsabb volt. Elkapta a fiú karját, a másik kezével az állát fogta meg és egy mozdulattal eltörte a nyakát. Ahogy az utolsó pillanatban felém nézett a gyerek, a saját arcomat láttam meg. A saját szemeimet láttam. Sikítást hallottam a távolból, és hogy a férfi a fekete ruhások felé veti magát. Mozdulni akartam, hogy segíthessek neki, de képtelen voltam megmozdulni. Mintha gyökeret eresztettek volna a lábaim. A hátam mögé néztem, de senki nem volt ott, mikor visszanéztem, már ők sem voltak ott. Sem a férfi a kisfiúval, sem a fekete ruhások…

Hirtelen szívtam be a levegőt a tüdőmbe és kaptam el a csuklóját Carlislenak, ahogy a pulzusomat nézte. Felszisszent és rémülten néztem a szemeibe.

- Bella, kicsim, semmi baj. Kérlek, engedj el! – lenéztem rá, és már láttam a repedéseket a kézfején. Azon nyomban elengedtem és felültem. Még mindig az álom hatása alatt voltam.

- Mi történt? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem emlékszel?

- Csak annyira, hogy nagyon fáj a hasam.

- Bella, mióta vannak fájdalmaid? – összetette a kezeit az ölében és elővette az orvosi arcát.

- Eddig nem voltak. Csak most kezdődtek. Ma. – olyan furcsán nézett rám az apám. Kíváncsian fürkésztem a tekintetét, de elfordult tőlem.

- Lehetséges…. van olyan, hogy valaki a fajtádból esetleg.... állapotos legyen?

- Tessék? Nem! Dehogyis! Ez ki van zárva! Várjunk! Te szerinted én…. terhes vagyok?

- Szédülsz, nem bírod az ételt, hánysz, kívánós vagy és most ez is.

- A méreg utóhatásai is lehetnek… nem mindenki bírja.

- Milyen méreg? – összehúzta a szemeit.

- Amit Aro juttatott a vérbe, amiből ettem. Még Volterrában.

- Annak már ki kellett volna jutnia a szervezetedből. – felállt és az ablakhoz ment – Edward nemsokára hazaér. Szeretném, ha beszélnél vele.

- Miről? Honnan jön haza?

- Erről. Hogy rosszul vagy. Elküldtem szarvas vérért, neked. – felém fordította a fejét, és egy apa tekintetével vizsgált.

- Puma nem volt? – fintorba húzódott a szám és kiültem az ágy szélére.

- Ne válogass! Azt mondtad megpróbálsz átállni. – csak egy fintort vágtam és a fürdőbe mentem. Nem bírtam volna tovább a tekintetét elviselni.

Hogy én terhes? Az ki van zárva. Embertől mi képtelenek vagyunk teherbe esni. Nem is voltam emberrel, már nagyon régóta. Senkivel nem voltam már…. Edward. A nagytükör elé álltam a fürdőben, felhúztam a pólómat és vizsgálni kezdtem a hasamat. Szemből nem látszott semmi…. de oldalról már látni lehetett egy kisebb púpot. Ez lehetséges? Ennyi idő múlva már most? Ahogy simogattam a kis dudort, az úgy mozdult a kezemmel együtt. Elkaptam a kezemet és visszább húzódott. Nem! Nem lehetek terhes! Képtelenség! De más nem lehet az apja. Csakis Edward. Senkivel nem voltam azóta, hogy megismertem. Első utam a WC-hez vezetett és mindent kiadtam volna magamból, ha lett volna bennem bármi is. Hideg vízzel megmostam az arcomat és a mosdónak támaszkodtam. Kopogtatást hallottam az ajtónál, így megtöröltem az arcomat és kiléptem. Jasper állt előttem teljesen aggodalmas arccal. Csak néztünk egymás szemébe. Nem tudtam mit mondani neki. Tudtam, hogy már tudja, Kitalálta az érzéseimet. A napokban nem húztam fel a pajzsomat, így nem tudtam elrejteni, hogy hogyan érzem magam. Rájött. Kinyitottam a számat, de megelőzött. Kézen fogott és kihúzott az ajtón.

- Most elmegyünk. Edwardot ne engedjétek, hogy utánunk jöjjön!

- Jazz, Bella! Hova mentek? – kérdezte Esme és aggodalmat láttam a szemeiben. Lehajtottam a fejemet. Képtelen voltam elviselni, hogy aggódnak miattam. Értem.

- Beszélgetni. – majd már kint is voltunk – Tudsz futni? – bólintottam majd elindultunk.

Másfél órával később álltunk csak meg. Eddig bírtam. Útközben félre vezető nyomokat hagytunk, hogyha mégsem tudná a család megállítani Edwardot, akkor se akadjon olyan gyorsan a nyomunkra. Már majdnem elértük Seattle határát. Lassan sétáltunk egymás mellett, lehajtott fejjel. Nem tudtam, hogy mit is kellene mondanom igazából.

- Szóval igaz? – kérdezte ő.

- Ezek szerint. – rántottam meg a vállamat.

- Csak ennyi? Ilyen könnyen veszed?

- Mégis mit csináljak? Nem tudom, hogy mi kell egy gyereknek! Képtelen lennék kihordani és felnevelni! Nyugodt, egész családra lenne szüksége, nem egy olyan anyára, aki egyszer itt van, egyszer ott! Gyilkol, feladatokat kap és utazik! Hogyan vállalhatnék így egy…. gyereket?

- El akarod vetetni? Azt sem tudjuk, hogy lehetséges-e hogy tényleg ter….

- Lehetséges. – komolyan néztem a szemébe.

- De Carlisle-nak azt….

- Tudom, hogy mit mondtam neki! – elfordultam és mentem a város felé – Csak azért tettem, hogy eloszlassam a kételyeit az iránt, hogy terhes vagyok.

- Szóval hazudtál apánknak?

- Igen…

- Bella, el kell mondanod az igazat Edwardnak.

- Arra is gondoltam, hogy esetleg… - folytattam, figyelmen kívül hagyva, azt, amit mondott – megtartom, kihordom és utána…. – megálltam és megvártam, amíg elém ér. Szemébe nézve akartam kimondani. – rátok bízom. Most ne szólj, közbe kérlek! Rosalie, Esme és Alice is biztosan vágynak, vágytak arra, hogy anyák lehessenek. – lehajtotta a fejét és vette egy mély levegőt – Ezt most én meg tudom nekik adni.

- És mi lesz veled azután? Ebbe nem fogok belemenni! Senki, érted, senki nem fog ebbe beleegyezni. Főleg nem Edward. Egyszer már elmentél. Azt hitte, hogy elveszített. Nem akarom még egyszer olyan állapotban látni. Egyikünk sem akarja.

- Ez így lesz a legjobb, hidd el!

- Kinek? Hm? Kinek Bella? Nekünk? Vagy neked?

- Ennek így kell lennie.

- Nem! Ez hülyeség! Nem kell így lennie. Semminek nem kell így lennie! – megfogta a vállaimat és megrázott. Semmi mást nem láttam a szemében, csak az eltökéltséget. – El kell mondanod Edwardnak! Ha nem te teszed meg, akkor majd megteszem én!

- Mit teszel majd meg te? És mit kell Bellának elmondania? Mit kerestek itt? Miért jöttetek el? Mi folyik itt? Jasper?

A vér is megállt az ereimben, ahogy meghallottam, a hangját. Jasper elengedett és lassan fordultunk Alice felé.

- Mondtam, hogy ne gyertek…

- Nem. Te azt mondtad, hogy Edwardot ne engedjük utánad.

- Ha te ide találtál ő is ide fog. – körbe néztem, de nem láttam mozgolódást a fák között.

- Rossz irányt mutattam neki. De válaszoljatok a kérdésekre! – összenéztünk Jazzel. Bólintottam, ő pedig elmondott…. Mindent.

- Neked teljesen elment az eszed? Bella! Ilyet nem elmondani? Ráadásul, hogy elhagynád?

- Milyen élete lenne velem, Alice?

- Mi az hogy veled?Velünk, Bella! Velünk! Már a családhoz tartozol.

- Éppen ez miatt akarom, hogy ti neveljétek fel!

- Nem értem… Ha azt mondod, hogy mi neveljük fel, akkor arra célzol, hogy…. – kétségbeesett szemekkel nézett rám. Nem szakítottam meg a tekintetünket.

- Igen, Alice. Arra gondolok, hogy utána én elmegyek. Ha túléljük a Volturit. – összeszorította a száját, ökölbe zárta a kezeit és mielőtt bármit tehettünk volna Jasperrel, nekem esett. Tudtam, hogy mit tervez, de nem akartam megállítani.

Pajzsot vontam magunk köré, így Jasper visszacsapódott, akárhányszor is próbált minket szétszedni. Végig csúsztam a földön. A kis törpe rám ült és bal kézzel lekevert egy pofont. Bevallom őszintén, hogy fájt. Éreztem, ahogy ösztönből támadni készül a testem, de visszafogtam magam. Igaza van.

- Bella védekezz! Alice! Drágám, hagyd abba! Kérlek! – folyamatosan a pajzsomnak ütközött, ahogy próbált bejutni. A másik oldalról is kaptam egy pofont, miközben magyarázott és elmondott mindennek. Tudtam, hogy nem őszintén mondja, csak észhez akar téríteni, de én már döntöttem. Egy pillanatra megállt, ahogy látomása lett az elhatározásomra, majd behúzott egy jobb horgot. Na, ennél már felnyögtem. Zsibbadni kezdett a fél arcom. Itt telt be a pohár. Mivel a karomon ült, így nem tudtam mást tenni, minthogy megemeltem az alsó felemet, egy kicsit enyhült a szorítása, majd lefordítottam magamról. Azon nyomban mindketten harci állást vettünk fel.

- Óriási csalódást fogsz okozni a bátyámnak és az egész családomnak, és ezt nem hagyhatom.

- Mégis mit akarsz tenni? Bezársz egy szobába, életem végéig?

- Ha ez kell, akkor igen! – majd nekem ugrott. Lehajoltam előtte, így éppen átcsúsztam alatta. Megfordult és lábamnál fogva felemelt és egy fához vágott. Felnyögtem és lecsúsztam a fa mentén.

- Alice! Komolyan mondom, hogy hagyd abba! Baja eshet a gyereknek! – és ez volt az a mondat, ami megállásra kényszerítette Alice-t. Előnyt kaptam, így felálltam és a torkánál fogva egy másik fához nyomtam. Mélyen a szemébe néztem és halkan mondtam a szavakat.

- Lehet, hogy hülyeséget csinálok, de az én dolgom. Ne avatkozz bele! Még egy ilyen és nem érdekel, hogy a bátyám felesége vagy. De megöllek. – elkerekedtek apró szemei, és nem próbálkozott, hogy kikerüljön a szorításomból. Lassan engedtem el. A torkához kapott és Jasper mellé sétált.

- Így csak szenvedést okozol mindenkinek. Főleg magadnak és Edwardnak.

- De ez a legjobb, amit tehetek. Majd megbékél Edward is. Itt lesz neki a gyerek.

- De nem helyettesít téged! Azt akarod, hogy anya nélkül nőjön fel? – elfordítottam a fejemet.

- Már döntöttem. És segítenetek kell. Másképp nem tudom elintézni, hogy elmehessek.

- Én ebben nem fogok segíteni! Nem leszek a bűntársad, hogy utána furdaljon a lelkiismeret. Engem felejts el! És Jaspert is! – Jazzre néztem, de csak sajnálatot láttam a szemében – Edward már hazaért, és nagyon mérges. Menjünk haza. Te meg, ha jót akarsz, akkor elmondod neki, és Carlisle-nak is. Vagy én teszem meg. – nem láttam még ilyen harciasnak Alice-t. Nem tudtam megszólalni a döbbentettel, ő azonban nem is foglalkozott velem, hanem kézen fogta Jaspert és haza kezdtek futni. Én egy kicsivel később indultam csak el. Talán tényleg rossz ötlet, amit tervezek? Amint megcsörrent a telefonom, eleredt az eső. Egy SMS-t kaptam. Danieltől…

Edward

Haza érve Alice-t kerestem mindenhol, hogy megkérdezzem miért rossz irányba küldött. Sehol nem találtam Bellát még mindig. Kezdtem ideges lenni, hogy talán megint elment. Megint itt hagyott. Összetörten ültem le Emmett mellé a kanapéra.

- Neked meg mi bajod van?

- Bella itt hagyott…. Megint…

- Dehogy, te idióta! Jasperrel ment el pár órája. – majd visszafordult a tv-hez.

- Tessék? És ezt eddig miért nem mondtad? Vagy miért nem mondta senki sem? És hova mentek? Miért mentek el?

- Nyugi, Ed. Beszélni akart Jazz Bellával. Ennyit tudok.

Sóhajtottam egyet majd hátradőltem és a meccset néztem inkább. Két órával később már azt hittem, hogy megkeresem és hazarántgatom. Az eső is neki eredt. Féltem, hogy baja esik, vagy megfázik. Ahogy nyílt az ajtó, már talpon voltam, de csak Alice jött meg Jasperrel.

- Bella?

- Jön ő is. – valami a tv-ben látott háborúnak a tervét elemezte Jazz magában. Alice, meg a következő vásárlást tervezgette. Összehúztam a szemöldökömet, de mosolyogva elment mellettem Alice, Jazz meg a kanapéra ült, így nem tudtam megkérdezni, hogy mit titkolnak. „Majd megtudod… Ne légy ennyire kíváncsi, mert megöregszel.”

- Kösz Alice.

- Nincs mit, bátyó.

Újabb fél óra telt el. Carlisle a dolgozószobájában ült és valamilyen könyvet olvasott. Esme a konyhában sütött az árvaházi gyerekeknek, Rosalie a gardróbját rendezte, Alice ruhát cserélt, Emmett, meg Jasper pedig meccset nézett. A zongorához akartam ülni, amikor egy fél mondat megütötte a fülemet Carlisle-tól. Felmentem hozzá. Kopogtatásomra egyből egy halk szabad volt a felelet. Ahogy beléptem már egy betegén kezdett gondolkodni.

- Felesleges elrejtened a gondolataidat. – leültem a vele szemben lévő székbe – Mi folyik itt, Carlisle? Jasper és Alice is rejtegeti a gondolatait. Most meg te. Belláról van szó? – elfordította a fejét és kinézett az ablakon. „Sajnálom fiam, de nem mondhatom el.” – Miért nem? – összekulcsolta a kezeit az asztalon, majd rám nézett.

- Arra gyanakszom, hogy Bella esetleg állapotos lehet. Ezek a rosszullétek. Az étvágytalansága, mind arra utalnak. – és megmutatta a beszélgetését vele, miután magához tért.

- De azt mondta, hogy lehetetlen a dolog. Meg… mi... mi nem tudunk teherbe ejteni.

- Vannak legendák arról, hogy vámpír férfiak közösültek halandó nőkkel. És a magzat életben maradt. Kivéve a nőket.

- Ezek szerint, ha Bella… ha tényleg terhes, akkor… belehalhat? – összeszorult az öklöm a karfán. Halkan nyögött fel a fa az érintésem alatt.

- Kell valami megoldásnak lennie, hogy…. – „Fiam! Még egyáltalán nem biztos, hogy Bella igazán állapotos. Ez csak egy feltételezés. Egy ultrahangvizsgálat kellene, hogy biztosak legyünk.”  - Akkor végezd el, amint hazajött Bella. – kimentem a szobából és nappaliba mentem vissza, Emmett mellé.

Bella

- Mit tudtál meg? – megálltam Danieltől három méterre. A sikátor falának támaszkodott. Az eső szakadt és már bőrig áztam, de nem foglalkoztam most vele.

- Meghalt. – felkaptam a fejem és azt hiszem rosszul hallottam.

- Tessék?

- Jól hallottad. Semmi nyomot nem hagyott maga után. Senki nem látta.

- Az nem jelenti még azt, hogy halott is. Lehet, hogy csak menekül.

- Nem hiszel a szavamban? – kérdőn vonta fel a szemöldökét, és félmosolyra húzta ajkait.

- De. Rendben. Ha van még valami majd szólok. – hátat fordítottam neki és távozni akartam.

- Bella! – visszafordultam.

- Azt tudod, hogy még mindig vérdíj van a fejeden?

- Tudom.

- És azt is, hogy azt bárki megkaphatja, aki elkap téged és élve vagy holtan Aro elé visz?

- Tudom.

- Még nem végeztünk Bella. Kvittek vagyunk most, de ennyi. Attól még rengetegen akarják a szép kis nyakadba mártani a fogukat. – elmosolyodtam és hátat fordítottam neki ismét.

- Tudom. – majd ott hagytam.

12. fejezet részlet + novella

Sziasztok!
Nem tudom, hogy mikor végzek a fejezettel, de műár nem kell sok. Addig is van egy-pár novellám, amiket felrakok a novellás oldalra. Ide pedig egy kis részletet, szóval jó olvasgatást! És kérni szeretnék pár komit a novellához is.
Jó olvasást! :)





"Hirtelen éles fájdalom nyílalt a hasamba. Összeszorított fogakkal gömbölyödtem össze az ágyon. De a fájdalom nem csillapodott. Már lihegtem és teljes erőmből szorítottam a lepedőt. Éles sikítás rázta meg a testem és hallottam, hogy kicsapódik az ajtó, éreztem egy hideg érintést az arcomon, aztán elnyelt a sötétség.

Egy rét közepén állok. Lágy szellő csap meg bal oldalról, így arra néztem. Egy kisfiú szaladt el mellettem, aki hátra-hátranézegetett. Egy magasabb férfi futott mögötte, és valamit mondott, de nem tudtam kivenni, hogy mit. Még az arcát sem láttam tisztán. Megcsillant a bőrén a napfény, ahogy átszaladt a réten. Halványabban, mint az én bőrömön. A férfi, amikor mellém ért, megállt. Rám nézett. Mosolygott. Majd sötétedni kezdett hirtelen. A férfi kiáltani kezdett a kisfiúnak. De ő későn nézett hátra és állt meg. Három fekete csuklyás alak állt a másik végén a rétnek. A fiú az egyiküknek szaladt. A csuklyás lehajolt hozzá és megsimogatta a fejét. A kisfiú ránk nézett, a fekete ruhás pedig követette a fiú tekintetét, és amikor hozzám ért, elmosolyodott. Felemelte a csuklyát és Arot láttam alatta. A többiek követték őt, de az ő arcukat már homály fedte. Megpróbált felénk rohannia fiú, de a fekete ruhás gyorsabb volt. Elkapta a fiú karját, a másik kezével az állát fogta meg és egy mozdulattal eltörte a nyakát. Ahogy az utolsó pillanatban felém nézett a gyerek, a saját arcomat láttam meg. A saját szemeimet láttam. Sikítást hallottam a távolból, és hogy a férfi a fekete ruhások felé veti magát. Mozdulni akartam, hogy segíthessek neki, de képtelen voltam megmozdulni. Mintha gyökeret eresztettek volna a lábaim. A hátam mögé néztem, de senki nem volt ott, mikor visszanéztem, már ők sem voltak ott. Sem a férfi a kisfiúval, sem a fekete ruhások…"

Hali!

Fejezetet nem tudom, hogy pontosan mikor fogok tudni hozni, de már elkezdtem! Igyekszem vele. De kaptam egy díjat LilyV - től, amit NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖK NEKI!

Szabályok:

1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!

2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma!

3. Egy- egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról.

Akiknek küdöm:

1:http://alice-twilightfanfic.blogspot.hu/

2:http://smallstories-bw.blogspot.hu/

3:http://robandkrislove-dory.blogspot.hu/

4:http://freeb-masvilag.blogspot.hu/

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen sokára jelentkezem, de a suli, meg a vezetés teljesen elvették, veszik az időmet meg az energiámat is. Szerencsére már csak két hét van vissza a suliból és vége! :) Remélem utána már tudom hozni rendszeresebben a fejezeteket. Ennek a történetnek nem sokára vége van, és szerintem utána elkezdem a sajátomat. Vagy ha szeretnétek még olvasni hasonlókat, akkor olyat írok. Ezzel kapcsolatban kiteszek oldalt egy szavazást. Aki még olvassa, arra kérem őket, hogy írjanak komit; vagy pipálgassanak! Köszönöm!
Jó olvasást!


Bella

Haza felé az út, már simán ment. Megvártuk, míg eláll az eső és haza futottunk. Mosolyogva léptünk be az ajtón, de mikor a többiekre néztünk, az arcunkra fagyott a mosoly. A nappaliban helyezkedett el mindenki.  A tv előtt Emmett ült Rosalieval, mellettük Jasper, az ölében Alice-szel, egy fotelben pedig Esme ült, mögötte az apámmal. Kinyitottam a számat, h megkérdezzem mi történ, de Rosalie közbe vágott.

- Végre hogy haza jöttetek! Gratulálok Bella! Sikerült tönkre tenned a családot, és kinyíratnod is! Én megmondtam, hogy menj el! – majd fogta magát, és felszaladt a lépcsőn, bevágva maga után az ajtót.

- Mi történt? – fordultam Carlisle felé. Láttam nála egy papírdarabot, amit felém nyújtott.

Ez állt benne:

Kedves Izabellám!

A közel jövőben meglátogatunk benneteket! Add át üdvözletemet a Cullen családnak. Van egy kis dolog, amit le kell rendeznünk Port Angelesben. Azt akarom, hogy ott maradj velük a látogatásig. Utána már nem valószínű, hogy bárhová is elmennétek. Csak egy egyszerű, sima látogatást akarunk megejteni, szóval felesleges bármilyen trükk is. Nagy öröm lesz a számomra, hogy ismét találkozhatunk, Izabaellám! Addig is vigyázz magadra!

Aro

- Azt lehet tudni, hogy miért akarnak idejönni? – kérdezte Edward mögülem.

- Miattam. Elkapták Victoriát. – nem néztem fel a lapból. Valahogy nekem nem stimmelt ez a levél. Túl egyértelmű volt, hogy itt maradjak, hogy Cullenékkal legyek, mikor ideérnek. Miért nem hívatnak magukhoz? Talán akarnak valamit Cullenéktől? De mit akarnának?

- Honnan veszed, hogy elkapták?

- Mert különben miért küldene levelet?

- Figyeltem Arot. De Victoriát nem láttam vele kapcsolatban. – szólalt meg Alice. Apró darabokra téptem a levelet és az ablakhoz sétáltam. Kint elkezdett az eső esni. Apró cseppekben érte el a talajt. Sírni lett volna kedvem. Talán megérezte az időjárás, ezért esik. Ha igazam van és elkapták, akkor mi a fenének küldd levelet Aro? Ráadásul nem is említette benne. És miért jönne ide? Mi oka lenne rá? Mély levegőt vettem. Pár napja vadásztam, de úgy érzem, mintha már legalább egy hónapja nem ettem volna. Az erdő felé néztem, és éppen egy őz sétált át a tisztáson, a veranda előtt. Megkoldult a gyomrom. Meghallotta és felkapta a fejét. Abban a pillanatban éreztem, hogy átváltozom és már az őzön is voltam és belemélyesztettem a fogaimat az ütőerébe. Becsukott szemmel szívtam magamba a vért. Nem az a megszokott íze volt, mint egy embernek vagy egy ragadozónak. Miután kiszívtam minden csepp vérét, ellöktem magamtól és felálltam. Az eső teljesen eláztatta a ruhámat. Megtöröltem a számat és megfordultam. Az egész család az ablakoknál álltak az emeleteken és engem néztek. Mindegyikük mosolygott. Kivéve Edwardot. Ő a veranda lépcsőjén állt, zsebre tett kézzel és összevont szemöldökkel nézett rám. Ahogy elindultam felé, meg akart szólalni, de megelőztem.

- Ne szólalj meg! Nem tudom mi volt ez. – majd beléptem a házba. Felmentem a lépcsőn, egészen Edward szobájáig. Levettem a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Imádtam, ahogy a forró vízcseppek a bőrömhöz értek. Kezeket éreztem a derekamnál, de nem fordultam meg. Inkább csukott szemmel élveztem, ahogy a nyakamat csókolgatja és simogat közben.

- Mit vétett ellened az az őz? – éreztem ahogy mosolyog.

- Magánterületen sétált át. – mondtam halkan és én is elmosolyodtam. Maga felé fordított. – De ahogy elnézem neked sem ártana vadásznod. Sötétek a szemeid.

- Jelenleg nem attól, mert éhes vagyok. Vagyis igen, csak egy kicsit másra… - csábosan végig nézett rajtam, majd megcsókolt. Az ölébe kapott, átvitt a szobájába, és lerakott az ágyra….

A nap ragyogott az égen. Gyengén fújt a szél. Egy rét mellett álltam. Fehér, nyári ruhában. Kacagást hallottam mögülem, így oda néztem. Egy kisfiú szaladt felém, aki hátra-hátra nézegetett. Egy magasabb férfi futott mögötte, és valamit mondott, de nem tudtam kivenni, hogy mit. Még az arcát sem láttam tisztán. Elfutott a kisfiú mellettem, ki a rétre. Megcsillant a bőrén a napfény. Halványabban, mint az én bőrömön. A férfi, amikor mellém ért, megállt. Rám nézett. Mosolygott, megcsókolt és megint a fiú felé szaladt. Sötétedni kezdett hirtelen. Felhők borították már be az eget. A férfi megállt, és kiáltani kezdett a kisfiúnak. De ő későn nézett hátra és állt meg. Három fekete csuklyás alak állt a másik végén a rétnek. A fiú az egyiküknek szaladt. Rémület öntött el. Féltem. Féltettem őt. Kinyújtottam a karomat felé, és kiáltani kezdtem, de mégsem hallottam a saját hangomat sem. A csuklyás lehajolt hozzá és megsimogatta a fejét. Kérdezhetett valamit, mert a fiú felénk fordult, és először a férfira, majd rám mutatott. A fekete ruhás követette a fiú tekintetét és amikor hozzám ért, elmosolyodott. Felemelte a csuklyát, de homályos maradt az arca. A többiek követték őt, de az ő arcukat is homály fedte. Egyedül a kisfiúnak láttam tökéleten az arcát. Gyönyörű, arany és sötétbarna színű volt a szeme. Réz színű, göndör haja volt. Kis gödröcskék jelentek meg az arcán, amikor mosolygott. De most nem mosolygott. Megpróbált felénk rohanni, de a fekete ruhás gyorsabb volt. Elkapta a fiú karját, a másik kezével az állát fogta meg és egy mozdulattal eltörte a nyakát. Sikítást hallottam a távolból, és hogy a férfi a fekete ruhások felé veti magát. Mozdulni akartam, hogy segíthessek neki, de képtelen voltam megmozdulni. Mintha gyökeret eresztettek volna a lábaim. Még mindig hallottam a sikolyt. Kezdte bántani a fülem, így körbe néztem, de nem láttam senki mást magunkon kívül. Mikor visszanéztem, már ők sem voltak ott. Sem a férfi a kisfiúval, sem a fekete ruhások. Térdre rogytam, és sírni kezdtem…

Éreztem, hogy valaki megfogja a vállam. Lendületből emeltem a jobb karomat, és vágtam pofon. Hallottam, ahogy összetör valamit, ahogy leesik rólam. Utána hallottam csak meg, hogy valaki a nevemet ismételgeti. Lassan kezdett elmosódni a táj, a rét. Kinyitottam a szemem, és egy fehér mennyezetet láttam magam előtt. Oldalra kaptam a fejem, ahonnan mozgolódást vettem észre. És megláttam Edwardot a földön ülni. Mögötte az éjjeliszekrény volt darabokra törve. Pár szálka a hajába ragadt. Meg akartam szólalni, de elhalt a hangom. Nedvességet éreztem az arcomon, és akkor jöttem rá, hogy sírok.

- Bella, szerelmem! Semmi baj, én vagyok az…

- Edward….

- Igen. Semmi baj. – lassan feljött hozzám, és a mellkasára vont. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. – El akarod mesélni, mit álmodtál? – a kérdésére megint láttam a kisfiút, amint meghal. Összezártam a szemeimet szorosan és megráztam a fejemet. Nem tudom, nem emlékszem, hogy mennyi ideje ültünk így, de egy idő után lassan eltolt magától, és a szemembe nézett. – Jobban vagy? – bólintottam.

- Sajnálom.

- Mit?

- Hogy így kiborultam. És hogy megütöttelek.

- Rosszat álmodtál. Ennyi az egész. – felnéztem rá. Láttam a mosolyát, a szemét, ahogy rám néz. És szerintem mégjobban beleszerettem. Hihetetlen vágy fogott el, hogy megint szeretkezzek vele, így megcsókoltam és hátra döntöttem az ágyon. A csípőjére ültem.

- Biztos vagy benne, hogy ez most…

- Igen. Szükségem van rád…

Reggel már egyedül ébredtem. Fájtak a végtagjaim. Mosollyal az arcomon keltem ki az ágyból, és mentem a fürdőbe. Az ajtóból még visszanéztem, hogy mekkora kárt okoztunk az éjjel… Beléptem a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam. Végre tisztán és frissen mentem le a lépcsőn egy melegítőben és Edward egyik ingjében. Nem volt kedvem az enyéim között válogatni. Jasper, Alice, Emmett és Rosalie a kanapén ültek, Emmett a tv-t kapcsolgatta, de mikor leértem felém fordult és egy ezer wattos vigyorral rám kacsintott. Rosali csak fintorgott egyet és visszafordította tekintetét a tv-hez. Jazz furcsán méregetett, Alice, pedig csak mosolygott. A konyhaajtóban megálltam. Edward éppen a tűzhelynél állt és rántottát csinált, Esme pedig a hűtőbe pakolászott ételeket.

- Jó reggelt!

- Reggelt? Hugi már régen elmúlott délután három is! – szólt Emmett, mire ránéztem a fali órára. Fél négy. Remek. Átaludtam egy egész napot majdnem. Ilyen sem volt még. – Edward nagyon lefárasztott az éjjel, mi? – nem választoltam, csak megemeltem a szemöldökömet és beléptem a konyhába.

- Jól aludtál? – kérdezte Esme, de csak bólintottam neki. Edward a pulton támaszkodott így felültem a karja mellé. Egyszerre néztünk a másikra. Vidámnak láttam. Nyomtam egy puszit az orrára, és a tojásra néztem. A lépcsőről még jó illata volt, de ahogy most ránéztem, hányingerem támadt és elfintorodtam. Sajnos ezt Edward is észrevette.

- Baj van? Mást ennél inkább?

- Nem, csak….  ezt most nem.

- Rendben. – levette a tűzhelyről és a szemétbe dobta. Visszajött hozzám és eltűrt egy tincset az arcomból. – Akkor mit szeretnél? Fantasztikusan áll rajtad az ingem. Jobban áll, mint nekem. – elmosolyodtam és közelebb húztam magamhoz.

- Nem vagyok éhes.

- Enned kell.

- Jól vagyok.

- Bella! Már lassan egy napja nem ettél.

- Tegnap ittam vért. Meg ételt is ettem. Elfogok hízni, ha folyton etetni akarsz. Kell egyet telefonálnom. Oda odaadod a telefont?

- Kit hívsz? – kezembe tette és egy puszit nyomott a számra.

- Az informátoromat. – mosolyogtam rá, és már tárcsáztam is. Két csöngés után vette fel.

- Daniel Schark.

- Itt Isabella.

- Már vártam a hívásodat. – éreztem a hangján, hogy mosolyog. Elképzeltem, hogy a fotelban ül, vért iszik egy üvegből, felpakolja a lábait a dohányzóasztalra és hátra dől. Mindig ezt csinálja.

- Igen? Ezek szerint van már valami híred? – toll és papír után kutattam. Az asztalon meg is találtam. Eltoltam Edwardot és az asztalhoz ültem.

- Találkozzunk és mindent elmondok.

- Itt is elmondhatod.

- Négyszemközt akarom.

- Rendben. Hol és mikor?

- Ma. Éjfél. A suli parkolója előtt.

- Rendben. Ott leszek. – majd le is raktuk. Soha nem vesződött azzal, hogy elköszönjön.

- Honnan ismered? – kérdezte Edward, míg leült mellém.

- Tőle szoktam kapni az infókat, ha keresek valakit. Azt nem tudom, hogy honnan szedi az infókat és talán nem is akarom megtudni. Csak annyit és azt mondja, amennyit, és amit tudnom kell. Hogy hol tartózkodik, merre megy tovább. Még nagyon régen találkoztunk. – felálltam és felmentem az emeletre.

- Veled megyek ma. – visszafordultam a lépcső tetején. Elmosolyodtam és megsimogattam az arcát.

- Nem. Nem jössz velem. Hallottad, nem? Négyszemközt akar velem beszélni. Ha ott leszel, nem fog semmit mondani.

- Nem foglak elengedni, úgy, hogy a Volturi vadászik rád.

- Nem vadásznak rám. Megtudom magamat védeni. Te szépen itthon maradsz, leülsz a fenekedre és vársz a többiekkel, míg haza nem érek. Sietek. Vagy elmész vadászni addig. ÉS nem akarok erről többet beszélni. – ki akarta nyitni a száját, de hátat fordítottam neki, és bementem a szobánkba.

Kilenc körül elkezdtem készülődni. Lefürödtem, kihúztam a szememet és a fekete bőrruhámat vettem fel. Edward az ágyon ült és szinte nyál csorgatva nézte végig, ahogy felöltözöm. Megpróbált azóta lebeszélni, hogy egyedül menjek el, de végül meg tudtam győzni, hogy ha életben akar tudni, akkor hagy elmenni egyedül. Nem kellene leállnom vámpírokkal és talán szóba sem állna velem Daniel, ha megtudná, hogy kiknél vagyok. Felhúztam a zipzárt a csizmámon és a tükör felé fordultam, hogy szemléljem az eredményt. Edward mögém sétált és átölelte a derekamat.

- Bele fogok őszülni az aggodalomba, míg nem jössz haza. – elmosolyodtam és megfordulva adtam neki egy csókot.

- Mennem kell. Maradj itthon, rendben? Hamar megfordulok.

- Szeretlek… - szemeibe néztem és kiakartam én is mondani, de ehelyett lementem a lépcsőn.

- Bella, biztos, hogy ne menjen valaki veled? – kérdezte a konyhából kijőve Carlisle.

- Biztos. Eddig is elboldogultam egyedül. Majd jövök.

Egy fekete ruhába öltözött alak állt a suli kapuban. Ahogy észrevett felém lépett.

- Isabella! De régen hallottam felőled.

- Daniel. - megálltam mellette és vártam, hogy belekezdjen a dologba.

- Gyönyörű vagy. Még mindig nem akarsz…

- Még mindig nem. Térjünk a tárgyra, Dan. Nem érek rá egész éjjel.

- Csak nem vár valaki. – elmosolyodott és felhúzta a szemöldökét. Tartottam vele a szemkontaktust. Pár perccel később leesett neki. – Rohadt szerencsés az illető.

- Ő is tudja. Szóval?

- Ahh… Jól van. Victoria még mindig él. A Volturi csak szapdába akar csalni téged. Felix csődöt mondott és nem tudta elkapni. A farkasok kapták el őt. De egy leszakadt karral megúszta.

- Anthony Meerar?

- Victoriához csatlakozott. A Volturi kiröhögte és elküldte. – rándította meg a vállát és zsebre tette a kezeit.

- Akkor ennyi volt az alku, vele. Megkeresem és megölöm. Tudd meg, hogy hol van most. Hívj majd. – bólintott. Elfordultam és távozni készültem. Megtudtam amit akartam.

- Mit keresel az aranyszeműeknél? – váratlanul ért a kérdése. De nem fordultam még vissza.

- Mennyit tudsz? – felesleges lett volna azt megkérdezni, hogy honnan tudja. Úgy sem árulta volna el.

- Amennyi téged már bajba keverhet.

- Mit akarsz?

- Téged. – meg is lepődtem volna, ha valami mást mondd.

- Sokan akarnak engem….holtan is.

- De nekem élve kellesz.

- Akkor tartsd a szád! És még életben hagylak. – meg sem vártam a válaszát és elfutottam. De még hallottam az utolsó mondatát.

- Ha engem megölnél… azzal a saját halálodat rendeznéd meg! – csak az a legrosszabb az egészben… hogy igaza volt…