13.fejezet

Miley

Csak kirohant. Egyik pillanatban még mellettem volt, majd eltűnt.

- Mi történt, drágám? – jött oda hozzám Esme. Közben a többiek is leértek a nappaliba.

- Edward elvitt vacsorázni. Mikor fizetni akart, észrevette, hogy kinn hirtelen nagy lett a „rajongótáborom”. Csak hátul tudtunk kimenni a pincér segítségével... – folytattam volna, de akkor meghallottam egy nagyon fura hangot. Mintha fa dőlne ki.

- Na, látom – pontosabban hallom – Edward favágónak állt. – röhögött Emmett – És ezek szerint Tanyát használja fejszének. – röhögött tovább majd kiugrott az ablakon.

Nem esett le, hogy miért mondja, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Ezért utánuk mentünk. Az ajtón.

Kinn – ahol eddig fa volt -, most kidőlt fák álltak. De én pont rossz helyen álltam. Egy éppen kidőlő fa alatt. Vártam a fájdalmat, de nem éreztem semmit. Kinyitottam a szemem és egy aranybarna szempárral találtam szembe magam. Ami nem másé, mint Jasperé volt.

- Nem kellett volna kijönnöd. – motyogta, míg felállított.

- Köszi. Miért teszi ezt Edward?

- Mert Tanya és Rose voltak azok, akik meghiúsították az estéteket.

Ekkor repült Tanya a ház felé – naná, hogy arra ahol én álltam megint – így engem is elkapott. Hallottam még Esme sikkantását és éreztem, hogy Tanya lökött rajtam egyet. Mivel vámpír volt, sikerült akkorát, hogy a tetőn kötöttem ki. De legalább nem éreztem Akkora fájdalmat.

Majdnem lecsúsztam a cserepek miatt, de még meg tudtam kapaszkodni. Majd leugrottam.

Edwardot kerestem a tekintetemmel, s láttam, hogy a többiek hitetlenkedve néznek rám. Még Jasper is. Tanya is furcsán méregetett, miután megkerülte a házat. Edwardot, Alice és Emmett próbálta jobb útra téríteni, de nem nagyon ment nekik. Mintha valami köd lepte volna el a tekintetét.

Oda mentem hozzá és megfogtam a vállát.

- Edward, kérlek, engedd el. – de nem akart reagálni.

Próbáltam a kezeit lefeszegetni Tanya nyakáról, s ekkor rám nézett. Szinte hátra hőköltem a szemeinek a színétől. Nem fekete volt. Inkább az ellenkezője. Fehér. Régebben Eli még azt mondta, hogy azoknak ilyen a szemük, akik valamilyen bűbáj alatt vannak. És, hogy csak mi, angyalok látjuk őket ilyennek.

Tudtam, hogy a pajzsommal segíthetnék rajta, de nem tudtam még használni. Így máshoz kellett folyamodnom. Intettem Jasperéknek, hogy lépjenek hátrébb. Vonakodva bár, de megtették.

- Tanya. Figyelj rám. – kezdtem gyorsan a mondandómat, még mielőtt elfogy az időm – Abban a másodpercben, hogy Edward szorítása gyengül a nyakadon, rohanj a többiek mögé.

- Miért tenném azt, amit Te mondasz? – mondta gúnyosan.

- Ha életben akarsz maradni. Megteszed, amit mondok. De ha nem. Nekem úgy is meg felel. – emeltem fel kezeimet és hátat fordítottam neki.

- Ne! Kérlek. Rendben. – morogta. Visszafordultam, bólintottam majd elvontam Edward figyelmét, hogy a kezeit le tudjam szedni.

Sikerült. Tanya egyből elfutott, csak én azzal nem számoltam, hogy Edward még dühösebb lesz. Neki vágott a nyakamnál fogva egy fának, de mielőtt ezt megtette volna, jeleztem a többieknek, hogy ne jöjjenek közelebb. De, amint rájuk néztem, nem nagyon úgy néztek ki, mint akik ide is akarnának jönni. Esmét még láttam, amint elkezd zokogni és Carlisle megöleli. Mindenki a párja karjai között volt. Mindenki szomorúan és aggódva nézett minket. Csak egedül Tanya volt az, aki nem szomorkodott. Ellenkezőleg. Mosolygott. „Cöh. Számíthat majd ezután is rám. Sőt! Segítek majd annak, aki meg akarja ölni.” Miután Edward volt kedves és hozzá vágott egy nagy fához – ami ki is dőlt egyből – még gurultam tíz métert a földön. Na, ez már fájt. Mellettem termett és felemelt a nyakamnál. Szemébe nézve láttam a gyilkos dühöt.

- Edward! Ez nem te vagy. – könyörögtem neki.

- Miből gondolod? Lehet, hogy csak megjátszottam magamat előtted. És hazugságokat mondtam. – vigyorodott el gonoszul és felnevetett.

- Nem, az nem lehet. – nyögtem ki nagy nehezen. Nem akartam neki hinni, de ami a szemében volt – a fehérségen kívül – az, az volt, hogy nem hazudik. De azt is tudtam – vagy legalábbis sejtettem -, hogy nem igazak. „Ki kell próbálnom valamit. Nem arra számít az illető, hogy visszavágok.” – gondoltam, s elkezdtem a tervem – Ez nem te vagy. Edward, nem így ismertelek meg. Gondolj a szüleidre. Esmere, és Carlislera. – láttam és éreztem, hogy gyengül a szorítása, így meglendítettem a lábaimat és elrúgtam magamtól.

Nem akartam bántani, de ha én életben akartam maradni, akkor nem volt más választásom. Meg azt akartam, hogy lássa a családját és észhez térjen. Visszaindult volna, értem, de már kinn voltam az erdőből, ahová rúgtam.

- Edward! – rám kapta tekintetét – Nézz körbe! – haragot erőltettem a hangomba. Mérges is voltam, de nem rá. Tanyára. – Jól nézd meg a családodat. Ezt akarod? – kérdeztem már lágyabban tőle, de még megtartottam a távolságot. A szeme már kezdett vissza sötétedni. – Ha benn, az erdőben igazat is mondtál, a családod nem hagyhatod el. Nem teheted meg ezt velük. – most már közelebb mentem hozzá – Ha megölsz engem, vagy mást – gondoltam itt arra, akit megmentettem – hogyan nézel majd tükörbe és a családod szemébe? Ez nem te vagy. – simítottam kezem az arcára.

Ez olyan volt, mint amikor a tornateremben voltunk. Teljesen eltűnt most már a szeméről a fátyol és kezdett felengedni a merev testtartásból is. Éreztem, hogy esik össze.

Emmettéknek intettem, hogy ne jöjjenek mg ide. Nem voltam benne biztos, hogy már teljesen jól van. Letérdeltem vele a fűbe és átöleltem. Visszaölelt. Közben a többiek hátul felsóhajtottak.

Nem tudom meddig lehettünk így, de amikor ki akartam bontakozni a karjaiból, engedte. Na, ezt furcsálltam. Felálltam, és nyújtottam felé a kezem. Elfogadta és úgy mentünk be a többiekhez magyarázatot adni. Esme egyből a fia előtt termett és szorosan megölelte. Edward is visszaölelt.

- Sajnálom, anya. – mondta miközben a hajába temette az arcát. Közben mi meg elmosolyodtunk. Olyanok voltak, mintha egy ötéves kisfiú, aki rosszat csinált és most kér bocsánatot.

- Nem haragszom, kicsim. – simogatta meg a fia arcát – De mi történt? – Edward csak megrázta a fejét és lesütötte szemeit.

- Én tudom. – feleltem halkan. Mindenki rám kapta a tekintetét és kérdőn néztek rám.