Miley
Leérve, a konyhában találtam rá. Éppen reggelit készített. Gondolom, hogy észrevett, csak... nem tudom.
- Beszélni akartál velem. – kezdtem hát én pár perc hallgatás után.
- Igen. – fordult meg – A tegnap estéről. – bólintottam, mire leült a nappaliban és intett, hogy tegyem én is azt.
- Tudod... Deant sokat kellett győzködnöm, mire belement, hogy visszajöhess. Úgy egyeztünk meg, hogy kapsz három hibaejtési lehetőséget. Tehát háromszor hibázhatsz. Ebből az este miatt maradt kettő. Ha ebből is még vesztesz, akkor testőrt kapsz.
- Kit?
- Valószínű, hogy valamelyik angyalt. És meg lesz szabva mikor, hova és kivel mehetsz. Destiny. Nem hibázhatsz többet. – mondta szigorúan.
- Tudom és sajnálom, de nem tudtam ellene mit tenni. Amúgy súlyosabb is lehetett volna, ha Edwardék nem érnek oda még időben. – mentettem a menthetőt.
- Tudom. Ez miatt nem is hibáztatlak, de... A szabály, az szabály. Sajnálom
- Mire gondolsz? – már nem értek semmit.
- A koncertre el fog valószínűleg jönni Dean is és ő fog maradni veled.
- Úgy érted? – „Ezt nem akarom. Nagyon nem.”
- Igen. Én és ő helyet cserélünk.
- Rendben. – sóhajtottam beletörődően – Van még valami? – kérdeztem, míg felálltam szomorúan.
- Igen. Alice-szel kellene beszélned a koncert miatt. – bólintottam és elindultam volna, de megállított. – Miley. Dean szeret téged. Ne légy annyira letörve.
- Tudom. Én is őt nagyon, de... Fura lesz. Ráadásul te már tudsz Edwardról, de ő... Nem hiszem, hogy az éjszakáimat is tudja, ha meg is figyel.
- Az miatt ne aggódj. Beszélek vele. – mosolygott rám.
- Oké. – mondtam majd felsiettem az emeletre szerelmemhez.
- Mikor felértem ő az ágyamon ült és, mint ha észre sem vett volna, annyira el volt gondolkodva.
- Szia. – köszöntem és elindultam felé.
- Ki az a Dean? És miért jön? Én is tudok rád vigyázni. – kezdte a kérdés áradatot és felém fordította a fejét. A végén már úgy nézett, mint valami öt éves kisgyerek. Nem tudtam nem elmosolyodni.
- Dean...nos...ő... – kezdtem szaggatottan.
- Elmondhatod. Eli azt üzeni.
- Rendben. Tehát, Dean a Tanács egyik főtagja. Nos, ők olyan ark-, vagy főangyalok, akik az új lelkekről döntenek.
- Miért jön?
- Gondolom hallottad a lenti beszélgetést.
- Igen. Mindent.
- Akkor lényegében az miatt. Meg azt mondta, ha koncertezni fogok, újra akkor ismét meglátogat. Meg Elinek most már vissza kell mennie. Hamarabb ment volna, de a tegnap esti kis akcióm miatt nem tette. Így Dean fog velem lenni.
- Én is tudok vigyázni rád. – húzott magához.
- Tudom, de ezt ne nekem magyarázd. Nekik. – bújtam hozzá még közelebb.
Sokáig lehettünk így, mikor eszembe jutott, amit Eli mondott. Sóhajtva szálltam ki Edward karjai közül.
- Alice-szel kell beszélnem. – feleltem kérdő tekintetére. Bólintott majd ő is felkelt. Lefelé menet Elibe botlottunk.
- Elmegyünk Alicehez.
- Rendben, de ha lehet, ma ne olyan későn gyere haza.
- Oké. – feleltem majd felvettem a kabátomat és kimentünk.
- Várj! Kulcsokat nem hoztam. – és fordultam volna vissza, de megállított. Kérdőn néztem fel rá.
- Itt vannak. Én gondoltam rá. – mondta incselkedve.
- Ha-ha-ha. Nagyon vicces – kikaptam – megint volna – a kezéből, de ő gyorsan a háta mögé rejtette a kezét.
- Kérek cserébe valamit. – tudtam mit akar. Ki ne tudta volna, de ha harc, hát legyen harc. Gondoltam és az „erőmet” használva – a levegőt – kikaptam a kezéből. Szerencsémre senki sem látta.
- Hé! Csaltál! – mondta bosszúsan.
- Én? Nem tudom, miről beszélsz. – feleltem ártatlan képet vágva majd az autóhoz mentem. Nyitottam volna, de nem hagyta és becsapva az ajtót neki nyomott.
- Reggel sem kaptam semmit.
- Miért? Mit kellett volna? – incselkedtem tovább, mire ő elmosolyodott és ezt felelte:
- Ezt – majd vadul az ajkaimra vetette magát. Én közben a nyaka köré fontam a karjaimat és még közelebb húztam magamhoz. Pár perc után zihálva váltunk szét.
- Indulni kellene, ha még ma haza akarunk érni. – mondtam a szemébe nézve.
- igazad van. De szeretném, ha oda értünk nem borulnál ki. – nézett rám kérlelő szemekkel.
- Miért is?
- Ha oda értünk megtudod. – nyomott puszit a homlokomra majd beültünk. Naná, hogy ő vezetett. Miért is vezettem volna én?
- Itt vannak még a barátaitok? – felé fordultam, de láttam, hogy nem igazán tetszik neki a kérdés.
- Igen. Sajnos. – sóhajtott egyet majd indított is.
- Miért is?
- mondtam. Majd meglátod.
Bólintottam majd a tájat tűntettem ki nézésemmel. Ez sem tartott sokáig. A garázs elé parkolt le. De egyikünk sem mozdult, hogy kiszálljunk. Edward sóhajtott egyet majd kiszállva az én ajtóm is kinyitotta. Most kezdtem ideges lenni.
- Ne félj. Nem lesz semmi gond. – bíztatott és adott egy csókot.
- Edward! – rontott ki az ajtón egy dühös? Alice. – örülnék, ha nem sajátítanád ki magadnak Miley-t. Amúgy is. Tudtommal HOZZÁM jött. – erre csak megforgatta az illető a szemét, én meg elmosolyodtam – Te – mutatott rám – jössz velem ruhát próbálni és megbeszélni azt, ami a koncerttel kapcsolatos. – fogta meg közben a karomat – Te meg – mondta Edwardra nézve – Te... Nem tudom, de NEM lehetsz velünk most. – mondta majd elkezdett húzni befelé, ott meg felfelé.
- Hol vannak a többiek? – érdeklődtem, mikor felértünk.
- Vadásznak, de nem sokára itthon lesznek. Itt vannak a cuccaid, amiket még tegnap vásároltál. – sürgött-forgott közben.
- Te hogy-hogy nem kérdezősködsz? – ültem az ágyra.
- Mert én láttam mindent, meg Edward már mindent elmesélt. De ne hidd azt, hogy Emmettet is megúszod.
- Nem is számítottam rá. – mondtam és az ablakhoz mentem Kinyitottam majd kimentem az erkélyre. Körbe néztem és a szemem megakadt valamin. Vagy inkább valakin. Egy fán volt, de mikor észrevette, hogy én észrevettem elugrott. Megráztam a fejem és visszamentem a szobába Alicehez, ahol egyből elkezdődött az őrület. Az összes ruhát fel kellett próbálnom, de még dicséretet is kaptam, amiért „jókat” vettem. Még nem volt itthon senki így gondoltam feldobom a hangulatot. A fürdőben öltöztem, amikor elkezdtem egy kedvenc dalomat énekelni.
(Selena Gomez: A Year Without Rain)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése