Miley
Ott egyből a szobájába vitt és letett a fürdő elé. Nyomtam egy puszit az arcára, majd el is tűntem a fürdőben. Mikor végeztem, jutott szembe, hogy nincs nálam ruha. Kiléptem törölközőbe csavarva, és az ágyon várt a ruhám. Hát, igen a jövőbe látó Alice. De várjunk csak! Ágyon?! Gyorsan visszamentem és felöltöztem. Most sem hazudtolta meg magát ruha ügyben. Le akartam menni a többiekhez, de most már Edward az ágyon ült, így inkább hozzá mentem. Egyből az ölébe húzott, és megcsókolt. Gyengédebben, mint eddig. Levegőhiány végett kellett szétválnunk.
- Hogyan került ide ez az ágy?
- Kell valami, amin fogsz tudni aludni ezután. – vont vállat, én meg lehajtottam a fejemet – De hogyan sikerült megmenekülnöd? Hiszen láttam...de téged nem. – tűrt egy tincset a hajamból a fülem mögé.
- Fogalmam sincs mi történhetett. Annyira emlékszem, hogy az éj közepén füstre ébredtem. Az ablakohoz mente, majd összeestem.
- Sajnálom. Kérlek bocsáss meg. – ölelt magához mégszorosabban, és fúrta fejét a nyakamhoz.
- Miért? – felemeltem a fejét és az arcára simítottam a kezeimet – Nem a te hibád. Nem lehetsz mindig mellette. Magaddal is kell foglalkoznod. Ráadásul itt vagyok. Élek. Mi kell még?
- De... – kezdett volna bele, de volt egy jó módszerem, hogy elhallgattassam. Megcsókoltam. Megfordultam az ölében, így vele szembe kerültem. Kicsivel később morgolódva húzódott el.
- Alice azt üzeni, hogy suliba kellene indulni, de.... Nem akarok. És nem is megyünk. Náthát kaptam, te meg, a baleset miatt nem mehetsz még.
- Úgy látszik az Öcsinek az agyára ment a szerelem, és megbetegedett. – röhögte el magát Emmett,mire mi is elkezdtünk nevetni. Majd egy nagy csattanás. – Aú... Cica, most ezt miért kellett? – mi tovább kuncogtunk, amit egy kopogás zavart meg. Alice lépett be rajta. Kiskutyát megszégyenítő szemekkel nézett. Egyenesen rám. Edward mellett ültem már az ágyon és kérdőn néztem Alice-re.
- Mon...
- Arra gondoltam, hogy mivel kellenek új ruhák, így elmehetnénk vásárolni!
- ...dd.
- Mikor is? – nem felelt csak a nyakamba vetette magát. Edward felállt és arrébb lépett, mivel a lendülettől, eldőltünk az ágyon. Jól megszorongatott, majd leszállva rólam, elmondott egy ma délutánt, majd már ott sem volt. Én még mindig feküdtem, Edward meg mellém dőlt, és magára húzott.
- Mit szeretnél csinálni?
- Hát... Egyedül vagyunk itthon? – várt pár másodpercet, majd bólintott – Lenne pár ötletem. – húztam végig az orrán és a száján át a mutató ujjamat. Meg akart csókolni, de elhúzódtam. Ahogyan ő emelkedett a szám után, úgy emelkedtem én is, majd megunva ezt a tarkómra tette a kezét, és összeillesztette ajkainkat. Utolsó csókot még nyomtam a szájára, majd legördülve felkeltem, ijedten kapott utánam.
- Hova mész?
- Éhes vagyok. – majd lementem a lépcsőn, de mielőtt elérhettem volna a hűtőhöz, két kar fonódott a derekamra. Egy székre ültetett, majd visszafordult a hűtőhöz.
- Mit ennél?
- Egy szendvics elég lesz, köszi. – pár percet kellett csak várnom, és már előttem is volt. – Sejtetek valamit, hogy ki lehetett? – kérdeztem miközben az első falatot rágtam. Kezeit ökölbe szorította az asztalon és nem nézett rám.
- Jasper és Emmett, elmentek most körbe nézni mégegyszer. Legelőször nem találtak semmit. Semmilyen illat nyomot, vagy bármi más nyomot. Nem tudjuk ki lehetett az. – nem feleltem rá, csak haraptam még egyet. Lehetett baleset is. Vagy valaki meg akart ölni? Ezt el is vetettem, mert azt látta volna Alice.
Miután végeztem, a nappaliban megnéztünk egy filmet, aminek én az első félórájában bealudtam.
Valamikor hajnaltájt ébredhettem, mert olyan félhomály volt a szobában. Felültem és körbe néztem, de Edward nem volt itt benn. Viszont az ő ágyában voltam. Vagyis most már a miénkben.
- Szia. – jött be az előbb említett egy tálcányi étellel.
- Szia. Mennyit aludtam?
- Két napot. Ha pontos akarok lenni. – ült le mellém és elém helyezte a tálcát – Alice fel akart kelteni, de megállítottam.
- Milyen nap van ma?
- Szerda. De még maradhatunk, ha akarsz.
- Nem. Menni akarok már. Nem zárkózhatok be.
- Rendben. Ha szeretnéd, akkor legyen.
Húsz perccel később, már az iskola parkolójában voltunk. Amint mellénk álltak a többiek, kiszálltam a kocsiból, és Alicehez mentem.
- Ne szólj semmit! A boltok holnap is nyitva vannak. – felelte mosolyogva, mire hálásan öleltem meg.
Edwarddal a termünk felé mentünk, mikor meghallottam egy beszélgetést. Épp arra a folyosóra akartam befordulni, de még épp idejében meg tudtam állni a fal mellett.
- Hallottátok már? Nem tudják, hol van Hannah.
- Ki? Mármint Montana?
- Igen. Állítólag már két éve eltűnt.
- Miley, jól vagy? – hallottam meg egy hangot a hátam mögött, mire ijedten néztem hátra.
- Edward. Jól, persze. Menjünk. – majd megragadtam a karját ás lehajtott fejjel mentem el a lányok mellett. De bent sem volt jobb a helyzet. Mindenki azt akarta tudni, hogy mi van vele. Párszor szívesen rávágtam volna, hogy: „Hahó, itt vagyok! Nem haltam meg!” De ugye nem tehettem.
- Mindjárt jövök. – mondtam Edwardnak a menza fele menet. Bólintott, adott egy csókot, majd kettéváltunk. Kifelé vettem az irányt a padokhoz, mikor a bejáratnál neki mentem valakinek.
- Bocsi. – poroltam le a ruhámat.
- Semmi.... Miley? – kérdezte arcom fürkészve.
- David? – a végére elmosolyodtam, és megöleltem. Szorosan. – Hogy kerülsz te ide? – engedtem el.
- Apámhoz költöztem egy kis időre. – vont vállat, de még mindig mosolygott – Van időd? Beszélgethetnénk. – mutatott hátra a padokhoz – Rég nem találkoztunk. – leültünk és egymás felé fordultunk.
- Az biztos. De mesélj. Mi van Tennessee-ben?
- Uncsi az élet már nélküled. Nincsenek balhék, meg éjszakai tilosban fürdés. – bökött oldalba, mire elvigyorodtam – Meg persze a magánkoncertek is. De leginkább Te. – nézett a szemembe. Elfordítottam a fejem tőle. – És milyen Forks?
- Hideg. Nedves. De majd te is tapasztalod. – akart még valamit mondani, de megszólalt e a csengő, így leugrottunk a padról.
- Nekem mennem kell. – ölelt magához egy pillanatig – Remélem még találkozunk.
- Én is. Vigyázz magadra! – hátat fordítottam és besiettem a terembe. De senki nem volt benn. Csak Alice. Mielőtt szólhattam volna, kihúzott a kocsijához.
- Elmarad az óra, mert a tanárhoz jött a fia. – vont vállat, mikor elindultunk.
- Persze, David! – csaptam a homlokomra, mire felém kapta a fejét.
- Akkor ő volt az, akinek a nyakába ugrottál? És nem értél ránk? Ebédelni sem jöttél be.
- Nem ugrottam a nyakába, csak megöleltem. És igen, mármint nem. – felemelte a szemöldökét, mire magyarázatba fogtam – Régen osztálytársam volt, még Tennessee-ben. És jó barátom. De nem csak miatta nem mentem be. – néztem rá mérgesen, mire visszafordította a tekintetét az útra.
- Vedd, úgy, hogy nem szóltam semmit, csak Edward azt hitte, hogy... – harapta el gyorsan a mondat végét.
- Hogy? – Szóval ezért nem várt meg!
- Nézd, megjöttünk! – és már ott sem volt.
Nem tudtam már tovább faggatni, de úgy döntöttem, hogy elbeszélgetek egy kicsit Edwarddal.
Kezdett sötétedni, mire hazaértünk a vásárlásból. Edward még mindig nem volt otthon. Amint felvittem a szatyraimat, és lementem Esméhez vacsorázni. Ő azt mondta, hogy bement Carlisle-hoz és, hogy majd én is menjek be hozzá. Amint befejeztem, Esme is velem tartott. Carlisle irodájában találtuk Edwardot.
- Miley. Szeretnék pár rutin vizsgálatot elintézni.
- Mikor?
- Ha lehetne akkor most. Csak, hogy biztosak legyünk pár dologban. Hogy nem történt esetleg maradandó sérülésed a baleset során. – Bólintottam, majd felállt, de Edward megelőzte és mellém állt. De nem ért hozzám.
- Majd én, rendben? Gyere. – kilépve nem szólt hozzám egy szót sem. Egy közeli vizsgálóba mentünk. Én felültem az asztalra, míg ő elővett pár dolgot.
- Nem is mondtad, hogy itt dolgozol. – mondtam, míg vért vett tőlem. Direkt ültem úgy, hogy a lábaim közé keljen állnia.
- Te sem mondtad, hogy szeretőt tartasz. – erre felkaptam a fejem. Pont fordult el, hogy letegye a vérrel teli üvegcséket.
- Mire gondolsz?
- Olvasd el a táblán látható betűket. – tért ki a válasz alól, és a szemközti falra mutatott. Utána a szemem nézte meg, hogy rendben vannak-e a pupilláim.
- Miért nem felelsz? – halkan suttogtam. Szemben állt velem.
- A suliban történtekre gondoltam. Legalább ne előttem csinálnád! – halkan kezdte, de a végére már kiabált és a hajába túrva elfordult tőlem. Csak pislogni tudtam.
- Tessék? – majd leesett – Azt hittem, ha szeretünk valakit, abban megbízunk. Feltétel nélkül. Mindig. – feleltem, majd az ajtóhoz sétáltam – Amúgy, meg David, csak egy BARÁT. – láttam még, ahogy megfordul, de én már magam mögött csuktam be az ajtót.
Carlisle irodájába mentem, ahol elkértem Esme kocsijának a kulcsát. Nem kérdezett semmit – gondolom hallottak mindent – csak szomorú tekintettel a kezembe adta. Kimentem és könnyeimmel küszködve hajtottam el onnan.
