8.fejezet

Miley

Reggel valami furára ébredtem. Mintha valaki rázogatott volna.

- Miley, ébredj! El fogsz késni

- Kérlek, csak két percet adj. – motyogtam majd fejemre húztam a takarómat.

- Be kell menned Port Angeles-be is. – folytatta Eli most már az ágyamon ülve.

- Minek? – emeltem fel fejem.

- A koncert miatt is, meg azt hittem, hogy el akarsz menni vásárolni...

- Naná! Miért nem ezzel kezdted? – szakítottam félbe és a nyakába ugrottam.

- Menj, készülődj, mert tényleg el fogsz késni. – mondta pár perc után és útnak indított.

Gondoltam mivel jó idő van és Eli azt mondta, hogy ez ritka alkalom, így egy pántos felsőt egy nadrággal és a magas sarkúmmal vetem fel. Egy kis sminket most is majd már mentem is.

- Elmentem majd este jövök!

- Nem is ettél!

- Majd eszem a suliban!

- Rendben. Vigyázz magadra!

- Oké! – kiáltottam még az ajtóban majd már mentem is a garázsba a kocsimért. Kitolatva egyből gázt adtam, mert egy kicsit késésben voltam. Sikeresen egy piroson is áthajtottam. Remek!

Viszont a parkolóban már nem voltak olyan sokan, így találtam is helyet könnyen.

Mikor kiszálltam hallottam megint pár fiút füttyenteni és éreztem azt is, hogy végig mérnek, de nem igen foglalkoztam vele. Igaz az egómnak jót tett. Ismét.

Bemenve a terembe Lily már a helyünkön ült. Ez az órám vele közös.

- Szia. Ne haragudj, hogy mostanában hanyagollak. – kértem tőle bocsánatot, miközben leülve előszedtem a cuccaimat.

- Semmi baj. – mosolygott kedvesen rám – Milyen volt a heted?

- Hú... Ne is kérdezd. Nem indult rosszul, csak egyszer kaptak el.

- Akkor az még jó. Na, és mi van közted, meg a Cullen srác között? – itt mindenki felénk kapta a tekintetét.

- Sssh... Halkabban. – csitítottam – Hát... Járunk. Azt hiszem. – túrtam zavartan a hajamba közben.

- Szerencsés csaj vagy.

- Miért is? – néztem rá kíváncsian.

- Mert... – sóhajtott egyet - ...nem mindenkinek jut egy olyan pasi, mint Ő... – folytatta volna, de pont a csengő hangjával együtt a tanár is megjelent. „Talán igaza van. Sőt! Ő túl jó hozzám, hisz ki vagyok én? Ki Ő?” Egész órán ezen, meg hasonlókon járt az eszem. Lily felém fordult, mikor kicsengettek, de mielőtt én megszólalhattam volna, azt mondta, hogy suli után oda adja. „Talán ő is gondolatolvasó.”

Míg az egyik teremből a másikba mentem mindig akadt egy-két srác, aki – gondolom, mivel Edward nem volt mellettem – közelebb jöttek, vagy csak kinyitották az ajtót előttem. Némelyiket megszántam és adtam pár autógrammot, vagy puszit nekik.

Ezeket leszámítva unalmasak voltak a tanórák. Menza felé mentem, mikor észrevettem egy nagyon ismerős „embert”.

- Eli, te mit keresel itt? – kérdeztem miután mellé értem.

- Ezt hoztam csak. Dean küldi, hogy legyen MINDIG rajtad. – nyomta meg a mindig szót, miközben kezembe adta.

- Valami...

- Igen, olyan. De nekem most mennem kell. Este találkozunk.

- Rendben. Szia. – köszöntem el és mindegyünk ment a maga útjára. Míg sorba álltam felraktam. Egészen szép volt. Egy nagyobbacska - rózsaszín!! – kő volt egy sima ezüst nyakláncon. Próbáltam úgy rakni, hogy ne látszódjon, mert akármennyire is szerettem a szép és drága dolgokat, de ezt nem hiszem, hogy ki tudnám annyival magyarázni, hogy egy barátomtól kaptam. Ahhoz túl drágának tűnt.

Megvéve az ebédemet Lilyékhez ültem.

- Sziasztok.  – köszöntöttem őket.

- Szia. – köszöntek vissza majd Lily folytatta – Hadd, mutassam be a többieket. Miley ők itt, Taylor, Jessica és Mike. Srácok ő itt...

- Miley Cyrus! – vágták Lily szavába és mondták egyszerre. Ezen csak elmosolyodtam.

Sokat beszélgettem velük. Sokat megtudtam róluk. Mint például, hogy Jessica volt az, aki oda jött hozzám első nap. De nem csak ezt... Azt is észrevettem – sajnos -, Mike eléggé feltűnően méreget.

- Bocs, srácok, de nekem mennem kell, mielőtt még becsengetnek. – és pechemre pont, akkor csengettek is – Majd még találkozunk. Sziasztok. – mondtam és már kinn is voltam szinte.

- Várj! Miley! Én is megyek srácok. – jött utánam Mike – Milyen órád lesz?

- Biológia. – feleltem a folyosóra kilépve.

- Az jó, mert nekem is. Ülhetnék melléd? – kérdezte a terembe érve – Csak, mert láttam, hogy ma nincs itt Cullen és arra gondoltam, hogy... – kezdte zavartan, de közbe vágtam.

- Persze. Nem gond. – összemosolyogtunk és leültünk. Tett volna még fel egy kérdést, de pont belépett a tanár. De talán most az egyszer nem is bántam.

Elég uncsi volt az óra és már azt vártam, hogy kicsengessenek végre, mert már indultam volna Port Angeles-be. Mikor ez megtörtént szinte kipattantam a teremből. Közben persze még elköszöntem Mike-tól és már a kocsimban is ültem. Kerestem a telefonomat, hogy szóljak Alice-nek, mit kell vennem, de a reggeli kapkodásban otthon hagytam sikeresen. Morgolódtam még egy sort, de aztán gázt adva kihajtottam a parkolóból, a város felé. Igaz elmehetnék érte haza, de akkor ma nem érek vissza.

Edward (útközben Mileyhoz)

Rossz előérzetem van. Valami rossz lesz. Egész úton ez járt a fejemben, de pár perc után már megérkeztem és így nem tudtam folytatni. Miley ablaka alá mentem, hogy itt menjek be, de valami más volt. Felugorva jöttem rá. Nem égett a villany. Aludna? De hisz csak nyolc óra van. Oda léptem az ajtajához és az is zárva volt. Az ablak is. Talán haragszik rám? Nem jutott eszembe jobb megoldás, így megpróbáltam felhívni. Ki is csöngött, csak az volt a baj, hogy hallottam. Benn volt az ágyán a telefon. Most kezdtem igazán pánikozni. Visszaraktam a telefont és leugrottam. A bejárati ajtóhoz mentem, becsengettem, és míg vártam azon imádkoztam, hogy ő nyissa ki. De nem így lett.

- Óh... Szia Edward. Hát te? – nyitott ajtót Eli.

- Szia. Mileyhoz jöttem. – mondtam behízelgő hangon. Miért? Egyszerű. Nem találkoztam még fajtájabelivel, így kíváncsi vagyok, hogy rájuk is hat-e a vámpír vonzerő.

- Edward – sóhajtotta fáradtan. nálam ezzel a stílussal SEMMIT nem érsz el. Nem érdemes vele próbálkoznod. Átlátok rajtatok és a fajtámra sem vagytok hatásosak ezzel. – mondta, míg szelíden rám mosolygott. Lassan el kell gondolkodnom, hogy ki i a gondolatolvasó.

- Bocs. – hajtottam le fejem. Komolyan, mintha a Volturi állna előttem és én az alattvalója lennék. Ha ezt Emmett megtudná. Juj, bele se merek gondolni.

- Semmi baj, de Miley nincs itthon.

- Hol van? Kaptam fel a fejemet. Csak ne ott legyen.

Napközben is próbáltam vagy én, vagy húgom hívni, de akkor sem vette fel. Akkor ez miatt. Alice-nek volt délelőtt, egy látomása, hogy lesznek benn a városban vámpírok és, hogy Miley ne menjen be.

- Port Angelesbe ment. – Tudtam. Már miért ne olyan helyre menjen ahová nem kéne?

- Miért? – kérdeztem sürgetve. De mielőtt válaszolhatott volna, láttam a reggeli beszélgetésüket. – Ha esetleg haza érne hamarabb, mint mi, csörgess meg. – nyomtam kezébe a telefonszámom. – Még valami. Van nektek valami képességetek, vagy erőtök?

- Mire érted? Ha arra gondolsz, hogy nehezebb-e megölni, akkor igen.

- Ezt elmondta Miley is, de mint például...

- Nem, nem tudok róla. Bár vannak olyanok, akiknél a nyaklánc ad valami erőt, de ez nagyon ritka.

Mondta, mire én csak bólintottam és mentem haza villám gyorsan. Még majd meg kell kérdeznem, hogy mi is az a bizonyos nyaklánc. De most Miley biztonsága fontosabb.

- Alice! – mondtam talán a kelleténél hangosabban is, mikor a nappaliba értem – Alice! – szinte ordítottam.

- Edward! Én sajnálom. Nem láttam, hogy oda akar majd menni én... – kezdett kétségbe esni, míg lassan lejött a lépcsőn és megállt velem szemben.

- Mi az, hogy nem tudtad? Tudtommal TE vagy a „jósnő”, nem? – kérdeztem mérgesen, mire megéreztem, hogy kezdek megnyugodni – Jazz! Most fejezd be! Nem akarok megnyugodni.

- Edward. Én csak... Az volt az utolsó, amit láttam, hogy reggel elmegy a suliba, majd eltűnt a jövője.

- A nyaklánc. – mondtam halkan – Alice...

- Tudom. Láttam mit akarsz. – mondta és már indult is a garázs felé – Amúgy mi az a nyaklánc?

- Majd megtudjuk. Még én sem tudom. Em, Rose! Kellenétek.

- ÉN! NEM! MEGYEK az a kis halandó után. – jelent meg a második említett a lépcső tetején – Van jobb dolgom is. – majd már ment is vissza a szobájukba – Te is maradsz Em! – kiáltotta Emnek, aki nagy örömmel ugrált le a lépcsőn.

- De...

- Nincs de! Maradsz! – Emmett szomorúan bólintott és visszament.

- Bocsi, öcsi. – szólt még vissza az ajtóból.

- Én jövök. – állt mellém Jasper. Bólintottam rá.

- Hol vannak Tanyáék? – kérdeztem tőle a garázs felé menet.

- Csak nem hiányoznak. – húzogatta a szemöldökét.

- Nem! Csak furcsállottam, hogy csak mi vagyunk itthon. – beszállva a kocsiba már indítottam is. Természetesen Alice ült mellettem. Padlógázzal mentem végig az utakon.

Nem tudtuk pontosan, hogy merre lehet,így Port Angeles határánál parkoltam le és futva mentünk a városba. Szerencsénkre sötét volt már, így nem kellett félnünk, hogy valaki észrevehet minket.

Olyan fele mentünk, ahol még nyitva vannak ilyenkor azok a boltok, ahol bulihoz lehet kiegészítőket kapni. Persze ott már lassítottunk. Már vagy két órája keresgéltük, de még mindig semmi. Már kezdtük feladni, amikor egy sikítást hallottunk.

Bármennyi hang közül felismerem az Ő hangját. Összenéztünk, majd futottunk a hang felé. Jazz messzebbről érzi az érzéseket, mint ahogy én hallom őket, így félúton már én vettem át a vezetést. Egy szűk utca előtt haladtunk el, amikor olyan hangok jöttek ki, mintha verekednének. De nem emberek, hanem amikor oda vágsz egy vámpírt.

Halkan jeleztem a többieknek, hogy álljanak meg. Valóban egy lány verekedet kettő vámpírral. Csak értetlenkedve néztük végig az egészet. Nem értette egyikünk sem, hogy ez hogyan lehetséges, mert nem nézett ki a lány vámpírnak. De még nagyobb lett a csodálkozásunk, amikor a lány észrevett minket és erre fordulva, ránk nézett.