7.fejezet

Miley

Kihajtott a parkolóból és az erdő felé indult.

- Mi lesz a kocsimmal? – kérdeztem.

- Alice majd elviszi hozzátok. – felelte keményen.

- Mi volt az a tornateremben? – kérdeztem és láttam, ahogy megdermed.

- Nem tetszett, amit hallottam.

- Én nem hallottam semmit. – ráncoltam össze a szemöldökömet – Edward, miről van szó?

- Majd elmondom.

Nem értem miért csinálja ezt velem. Jó, azt én sem híresztelném, hogy vámpír vagyok. Meg nem is lehet. Sőt Tilos. Miért? A válasz egyszerű. Volturi. Igen. Ismerem őket. Honnan? Egy koncertről. Pontosan az enyémről. De ezt majd máskor.

Körülbelül negyedórás út után megállt egy ösvénynél. Kiszállt és az én ajtóm is kinyitotta.

- Gyere! – mondta keményen, de én nem tettem. Keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt.

- Nem! Veled, Így sehova nem megyek.

- Miley. Nem foglak bántani. Ígérem. – mondta és a kezét nyújtotta nekem. Elgondolkodtam egy percre majd megfogva azt, kiszálltam és elindultunk.

Tíz perces gyaloglás után, megálltunk egy farönknél, amire leült én meg vele szembe foglaltam helyet.

Kicsit fura volt így, de nem akartam én kezdeni. Láttam rajta, hogy nem találja a szavakat. Én meg azzal nem támadhattam le, hogy „Tudom, hogy vámpír vagy, de ez engem nem érdekel, és nem félek tőled.”

Pár perc hallgatás után mégis megszólalt.

- Miley. Én... – sóhajtott - nem vagyok ember. – nézett rám félve.

- Tudom. – csak ennyit mondtam, de ő kíváncsian nézett rám – Sejtettem, hogy nem vagy az.

- Honnan is?

- Nem eszel. Szemed színe változik. Túl fehér és túl hideg a bőröd. Hangtalanul jársz. Alice néha, mintha „látomásai” lennének, üveges lesz a tekintete. Ja, és még valami. Ha Emmett-tet emberként Rose úgy tarkón vágná, ahogy szokta, szerintem már lerepült volna a feje. – a végén már nevettem, mert elképzeltem, ahogy Emmett feje gurul a betonon. Edward, úgy nézett rám, mint akinek elment az esze.

- Miley. Te ilyenkor hallod magad? – bólogattam, még mindig mosolyogva – Úgy mondod, mintha ez természetes dolog lenne. – hajtotta le, s rázta meg a fejét.

- Edward. – csúsztam hozzá közelebb – Engem NEM érdekel, hogy mi vagy ki vagy. Hidd el. Bízom benned, és köszönöm, hogy elmondtad. Tudom, hogy soha sem tudnál bántani. Sem fizikailag, sem lelkileg. Éreztem korábban, és érzem most is. – néztem mélyen a szemébe.

Akkor beugrott. Robnak is ezeket mondtam az elején. Vele is barátságnak indult. De ő már nincs itt. Edward, viszont igen.

Nem szólt semmit, csak közelebb húzott magához és megcsókolt. Pár perc után zihálva váltunk szét.

- Szeretlek, de... – mondta ki a szemembe nézve. Én is akartam, hogy mindennél jobban, de valami megakadályozott. – Akkor sem kellene ezt. Nem kellene léteznem. Nem kellene velem most itt lenned. Hisz, te ember vagy én meg egy... egy szörnyeteg. – hajtotta le a fejét. Ezen csak kuncogtam.

- Ne légy te abban olyan biztos, hogy én ember vagyok. – felkapta a fejét és kíváncsian méregetni kezdett.

- Hisz te eszel, alszol, szükséged van oxigénre, vér folyik az ereidben, dobog a... Szíved. – jött rá végre – Sokkal lassabban ver, mint másé. – bólogattam – Akkor mi vagy te?

- Ha úgy vesszük, én sem tudom.  – hajtottam le a fejemet.

- Hogyhogy?

- Az igaz, hogy alszok, eszek, kell oxigén, dobog a szívem, de abban különbözök, hogy nem olyan egyszerű engem megölni. Mint titeket sem. – néztem szemébe – Igaz elégetni engem már nem szükséges.

- Akkor hogyan? – kérdezte kíváncsian.

- Ha elvesztem a fejem. – a végére mosolyogtam – Úgy értem, ha valaki letépi a fejemet. – magyaráztam tovább értetlen arcát látva.

- Értem. – csak ennyit mondott, majd felállt – Mennünk kellene. – nézett rám.

- Igen. – mondtam majd felálltam én is.

Fura volt valahogy ez az egész. Egész úton nem szólt hozzám. Sem az autójáig, sem azután. Próbáltam beszélgetni, de nagyon tömören felelt, vagy nem is felelt.

Nem tartott sokáig az út, csak azt vettem észre, hogy megállt.

- Hát, holnap találkozunk. – mondtam és szálltam volna ki, de megállított.

- Miley. Holnap nem tudunk iskolába menni, mert napsütés lesz és jönnek a barátaink Alaszkából. – húzta el a száját.

- Rendbe. – még mindig vissza fogott – Szeretnél még valamit? – érdeklődtem kíváncsian.

- Igen. – mosolyodott el – Ezt. – húzott magához és megcsókolt. Pár perc után, nehezen, de elváltunk egymás ajkaitól. – És lenne még egy kérdésem is.

- Mond. – néztem szemeibe.

- Este átmennék hozzád. Ha nem gond.

- Persze, hogy nem. Várni foglak. – mondtam mosolyogva, majd kiugrottam mellőle.

Befelé szinte ugráltam örömömben. Eli még arra is gondolt szerintem, hogy bérletet szerez a sárga házba.

- Miley? – szólt utána, míg a lépcsőn mentem fel – Nem gondoltál még arra, hogy esetleg szerveznél-e, egy koncertet?

- Őszintén... – kezdtem, mire csengettek – Kinyitom. – majd nyitottam is.

- Annyira örülök nektek! – sipítozta Alice a fülembe, de csak most vettem észre valami furát.

- Alice. Te honnan és, hogy? – engedtem el közben.

- Tudom, hogy Edward mindent elmondott. Szia Eli!

- Szia! – kiáltott vissza, és kijött.

-  Ti ismeritek egymást? – néztem rájuk.

- Nem. De mivel én jövőbe látó vagyok, így láttam, hogy mi – mutatott magára majd Elire – jóban leszünk. – ugrált közben mosolyogva.

- Bocs lányok, de nekem holnap még suli van. Szóval felmentem tanulni. – mondtam majd elindultam fel.

- Tehát mit mondasz? – kérdezte utánam még Eli.

- Alice-től kérdezd. Ő már biztosan tudja a válaszom. „Jövőbe látó. Tehát vannak különleges képességű vámpírok. Akár a Volturinél. Vajon Edwardnak van valamilyen képessége? És ha igen akkor mi lenne az?” Sokáig nem gondolkodhattam ezen, mert felérve egy cetlit találtam az ágyamon.

Miley!

 Sajnálom. Őszintén, de nem hiszem, hogy ma este át tudok menni. Denáliék - akiket említettem – hamarabb jönnek és Carlisle akar egy nagy családi vadászatot. Tényleg sajnálom! Ígérem, kárpótollak!

Szeretlek

Edward

„Hát akkor az estémnek lőttek.”

Befeküdtem az ágyba, miután megírtam a leckém és lezuhanyoztam és már aludtam is.

Edward (beszélgetés vége felé)

- Ja ha elvesztem a fejem. – kezdett mosolyogni, de én csak értetlenül néztem rá – Úgy értem, ha valaki letépi a fejem.

„Edward. Van egy rossz hírem. – kúszott be Alice gondolata – Tanyaék korábban akarnak jönni és Carlisle is akar egy családi nagy vadászatot. Kérlek gyere haza! Én sajnálom. Tényleg.” – majd elfutott.

- Értem. – majd felálltam – Mennünk kellene.

- Igen. – mondta majd felállt ő is.

Nem szóltam hozzá egész úton. Sem az autómig, sem utána. Bántam, hogy ma éjjel nem lehetek vele. Egész úton azon gondolkodtam, hogy valahogy meg kellene szöknöm Tanya elől és eljönni szerelmemhez. Hallottam, hogy próbál beszélgetni velem, de nem értettem, hogy mit mond. Ezért csak néha válaszoltam neki valamire. Nem tudom, hogy hogyan, de megálltam a házuk előtt.

- Hát, holnap találkozunk. – mondta majd ki akart szállni, de eszembe jutott valami fontos, így vissza fogtam a karjánál.

- Miley. Holnap nem tudunk menni suliba. – mondtam neki szomorúan.

- Miért?

- Mert napsütés lesz és Alaszkából jönnek a barátaink. – a végénél már el a számat.

- Rendben. – de még mindig visszatartottam. – Szeretnél még valamit?

- Igen. – mosolyodtam el – Ezt. – mondtam majd közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Tudtam, hogy levegőre van szüksége, így pár perc után nagy nehezen, de elváltam tőle. – És lenne még egy kérdésem. – Már megfogalmazódott bennem a terv, hogy, hogyan szabadulhatok meg.

- Mond. – nézett szemembe.

- Este átmennék hozzád, ha nem gond.

- Persze, hogy nem. Várni foglak. – felelte és kipattant mellőlem. Megvártam, míg bemegy és csak utána indítottam.

Sötétedett már. Senki sem volt az utakon. A vezetésemmel hamar haza értem. Beállva a garázsba a nappaliba mentem.

- Szia...sztok. – döbbentem le egy percre, mikor Tanya a nyakamba vetette magát, abban a szent pillanatban, hogy beléptem. Jupi! Már csak ez hiányzott...

- Edward! – sipította a fülembe – Úgy hiányoztál!

- Tanya. Szállj le Edwardról. – mondta Kate.

- Köszönöm. – néztem rá hálásan. „Nincs mit.” – üzente gondolatban.

- Bocs. – engedett el.

- Alice hol van? – néztem körbe a nappaliban, de sehol sem láttam.

- Destiny autóját viszi vissza. Meg volt valami látomása is vele kapcsolatban. „Plusz a koncert. Ő mondta, hogy ne a művésznevét használjuk.” – mondta Jazz a kanapén ülve.

- Rendben. – mondtam majd elindultam a szobám felé.

- Ki az a Destiny? – kérdezte Tanya és kiéreztem a hangjában a féltékenységet. Na meg a gondolataiból is.

- Edward barátnője. – röhögött Emmett.

- Mi?!?!?! – sipítozta erre – Legalább egy vámpír? Bár biztos, hogy nem szebb nálam. – dobta hátra a haját.

- Az első kérdésedre a válasz: Nem. A másodikra meg. Hogy Sokkal szebb Nálad. – röhögött tovább a testvérem, mire Rosalie-tól kapott egy tarkón vágást – Most mi az cica? Tanyánál szebb, de tudod, hogy nekem csak Te vagy. –fejezte be majd megcsókolta feleségét.

- Egy ember? – fordult felém Tanya.

- Nem. – felelte rá húgom, aki most lépett be az ajtón.

- DE! – néztem szúrósan rá.

„Ne is gondolj arra, hogy elmész Miley-hoz! Írtál neki levelet, hogy nem tudsz menni. Holnap úgy is találkoztok.” – üzente miközben elment mellettem.

Erre csak sóhajtottam egyet és beléptem a „magán” szférámba. Tanya még elindult utánam, de miután rá szóltam inkább maradt.

Tanya

„Hm... Szóval Edwardom szerelmes. Ráadásul egy emberbe. Cöh... még nem is vámpír. Hanem egy semmirekellő halandó, aki elveszi előlem életem szerelmét. Ezt nem fogom hagyni.”

- Rose? Beszélhetnénk? – kérdeztem barátnőmtől.

- Persze. – majd felállt és elindultunk az erdőbe.

Már a végénél jártunk, amikor szembe fordultam vele.

- Fontos dologról lenne szó. – kezdtem.

- Tudom. Már vártam mikor akarod elkezdeni.. – „Tehát ő is Destiny ellen van. Ez tetszik”

Gonoszul elmosolyodtam, majd megbeszélve a részleteket is a többiek után indultunk.

Nem mertünk semmit sem eltervezni véglegesen, vagy csak rá gondolni, mert ugye a kis idegesítő törpe, ha meg sejt valamit, abból baj is lehet. Na, nem, mint ha félnék tőle, de mivel mindenki szereti őt... Hát nem igen húznék vele ujjat.

Edward

- Alice. – szóltam hozzá, mikor már végzett egy szarvassal – Hogyan értetted azt, hogy ma látom Miley-t?

- Segítek neked ma éjszaka megszöknöd. – mosolygott, mire megöleltem.

- Köszönöm.

- A kedvenc bátyámnak, bármit, bármikor.

- Menjünk vissza. – indultam el a többiekhez.

Egész nap levakarhatatlan volt a vigyor az arcomról. Amit persze egy párszor Emmett meg is jegyzett, de nem nagyon – próbáltam – vele foglalkozni.

Persze Tanya azt hitte, hogy miatta van, de sajnos el kellett szomorítanom, hogy nem.

Esme meg húgom elkezdték szervezni már Miley koncertjét.

A nap további részében – miután, hogy hazaértünk – őket hallgattam, hogy Alice-nek milyen ötletei vannak.

Mikor már sötétedni kezdett nem bírtam tovább várni, így elindultam szerelmemhez.