5.fejezet

Miley

Mikor hazaértem egy nagyon ismerős autó állt a feljáróm mellett.

Erre a pillanatra várok már majdnem négy napja. Futva tettem meg a távot az ajtómig. Benyitottam és a lépcsőn ülve találtam rá Elire. Igaz fenn nem használnak autót, de ide le kell, és egyszer nekem megmutatta, hogy melyik az övé.

Egyből a nyakába vetetem magam.

- Hiányoztál Smiley.

- Te is nekem. Nagyon. – öleltük még egymást sokáig – De – engedtem el – hogyhogy itt vagy? Valami baj van? – estem kétségbe.

- Nem dehogy. Vagyis... Csak figyelmeztetni jöttelek.

- Mi? Minek? – gondolkodtam el – Vagy várj csak.  A rajongók miatt, igaz? De azok miatt nem kell, már Alice „lerendezte” őket. – bólogattam vidáman.

- Alice? Az ki?

- Hát Alice Cullen. Dr. Cullen nevelt gyerekei. Neked viszont tudnod kéne, mert láttam, hogy fent figyeltétek őket.

- Az az Alice Cullen? Edward, Emmett, Rosalie, Jasper, Esme és Carlisle? – majd lehuppant a kanapéra.

- Igen. De mi a baj velük? – ültem mellé.

- Hogy mi a baj velük? – emelte fel a hangját én csak aprót mertem bólintani, mert még soha nem beszélt velem így. – Hát elmondom. Velük nem kellene, sőt, ha úgy jobb megtiltjuk, hogy velük légy!

- Miért? Hisz kedvesek, barátságosak, és... – mondtam volna még, de a szavamba vágott.

- Lehet, de veszélyesek. Ők nem...nem emberek. – mondta ki nehezen.

- Akkor mik?

- Ezt nem mondhatom el. Sajnálom. – hajtotta le a fejét – Ettél már valamit? Mert csinálhatok, ha gondolod.

- Nem kell, de miért nem válaszolsz? – tettem keresztbe a kezeim a mellkasom előtt.

- Ha akarják, elmondják. Én nem tehetem, hogy még jobban bele avatkozok. – mondta, majd felment az egyik vendégszobába. Fentről még visszaszólt, hogy egy pár napig marad csak.

- Rendben. – morogtam az orrom alatt.

Felkaptam a táskám és felmentem a szobámba megcsinálni a leckém. Miután végeztem lementem vacsit készíteni. Szóltam Elinek is. Mikor végeztünk, felajánlotta, hogy elmosogat. Addig felmentem lezuhanyozni. A szobámban rég nem látott tárgy fogadott.

- Gondoltam rég játszottál, így elhoztam. – mondta a gitártokom felé bökve, az ágyamon ülve.

- Igen, igaz. Eli – ültem le mellé – sajnálom, hogy lenn felemeltem rád a hangom.

- Semmi baj. Én is hibás vagyok. – mondta majd megölelt.

Miután elengedett, kiment egy jó éjt puszival, meg, hogy Deannel kell beszélnie.

Elővettem a gitárt és egy kicsit átvettem, amit tanultam, mert régen volt már a kezemben. Tíz óra körül tettem le és aludtam el.

Reggel az órám csörgésére ébredtem. Fura álmom volt. Mintha valaki benn járt volna és simogatta volna az arcomat. Bár lehet, hogy csak Eli volt az.

Felkeltem, elkészültem, szóltam Elinek, hogy elmentem, majd már indítottam is a kocsimat.

Elizabeth (Miley elalvása után)

Bent ültem a szobámban és a kedvenc könyvemet olvastam, amikor – nagyon halk – lépéseket hallok a szobám felé közeledni. Tudtam, hogy senki sem tud ennyire halkan közlekedni csak egy vámpír. Ennél a szónál ért az ajtómhoz.

- Gyere be! – mondtam neki.

- Te, honnan? – kezdte meglepődve miután beljebb jött.

- Nem magyarázkodok. De egyet kérnék. – kezdtem miközben felállva elé sétáltam – Tartsd távol magad tőle. – hangsúlyoztam minden egyes szót.

- Nem fogom bántani, ha esetleg attól tartasz. Szeretem Őt. – na, ezen meglepődtem – és soha nem is tudnám. – „Ja, észre sem venné, ha álmában kitekerné a nyakát és vége. Ha már itt tartunk, mit keres itt?”

- Az ablakon át jöttem Mileyhoz. – felelte a ki nem mondott kérdésemre. „Ez az, nem is mondtam ki.” Kíváncsian néztem rá, mire magyarázatba kezdett. – Nem tudom, hogy ki vagy te, és miért, honnan tudod, hogy én mi vagyok, de igen, vámpír vagyok. De ha te ezt tudod, akkor azt is kellene tudnod, hogy vannak közöttünk olyanok, akiknek vannak képességekkel rendelkezők is. Én is köztük vagyok, mint gondolatolvasó. – az utolsó szónál megállt a légzésem. „Akkor tudja, hogy mi vagyok.” – Nem. De ha már itt tartunk. – vette fenyegetőre – elárulhatnád, hogy Te ki is vagy?

- Azt nem tehetem. Vegyük úgy, hogy én védem Miley-t. Tehát, ha egy haja szála is meggörbül... VÉGE. Érted? VÉGE a létezésednek.

- Sosem tudnám bántani. – lehetett hallani a hangján, hogy őszintén gondolja.

Edward (A beszélgetés után)

Miután Elivel lerendeztük a „Szia, XY vagyok.” Bemutatkozásnak nem nevezhető formát, a gondolatai alapján elkezdett hinni, és bízni bennem. De, hogy én miért bíztam benne azt még mindig nem tudom. Kicsit fura volt ennyi ismeretség után kimondani, hogy szeretem, de ez így van. Mikor nincs velem, mintha nem lennék egész.

Az ágyán ülve nézem, ahogy alszik. Hallgatom szuszogását és szívverését. Tudom merész dolog tőlem, de nem tudom magam vissza fogni. Tegnap voltam itt elsőnek.

- Edward... – sóhajtotta álmában.

- Itt vagyok. – suttogtam miközben finoman – nehogy felébredjen – végig simítottam az arcán. Az egész éjjelt itt töltöttem. Néha benézett Eli is, de örömmel gondolta – igaz az elején még nem -, hogy talán nem is gondoltam viccből, amit mondtam.

Hajnaltájt indultam haza, nehogy – mikor felébred – itt találjon.

Nem akartam Emmett-tel találkozni, így az ablakomon ugrottam be. Persze itt is volt egy kicsi és idegesítő meglepetés az ágyamon ülve.

- Hol voltál? – pattant fel, mosolyogva.

- Mintha nem tudnád. – válaszoltam a fürdőm felé menet, de az ajtóban megtorpantam. – Te tudtad, igaz? – fordultam vissza.

- Mit is? – vágott ártatlan arcot.

- Azt, hogy...

- Igen. Tudtam. – vágott a szavamba. Kezdett bennem felmenni a pumpa. – Viszont, benne bízhatunk. Nme fogja elmondani Miley-nak. Bár... Azt nem tudom, hogy másodszorra is vissza tudja-e fogni Miley-t. – mielőtt megszólalhattam volna, levetítette nekem Miley-t, amikor Elit meglátta. Mikor vége lett, csak bólintottam és bementem zuhanyozni.

- Ja, Edward. – szólt még Alice – Ne felejtsd el, hogy szombaton jönnek Denalik. – Szombat. Tehát addig még van teljes két napom.

Szombat. Óh-óh. Miley-t akkor akartam elvinni valahová. Majd talán pénteken. Holnap meg is kérdezem tőle.