Hali!
Akkor itt a fejezet! Teszek ki még egy szavazást, hogy
szeretnétek-e Edward szemszöget, mert eredetileg úgy terveztem, hogy csak Bella
lesz. Szóval a többség dönt. A következő akkor jön, ha kopok komikat, vagy
pipát és esetleg még a netem sem mondd csütörtököt. De nem is dumálok tovább!
Jó olvasást!!! :)
PUSSZ
Már vagy egy napja rohanok utána.
Már párszor majdnem elkaptam, de mindig kicsúszott a kezeim közül.
- Victoria! Állj meg!
Nem menekülhetsz örökké. – kiáltottam neki, mikor eltűnt a fák között. Megint.
Megálltam. Éreztem az illatát. Csak az a baj, hogy mindenhol.
- Kár próbálkoznod. Úgysem fogsz elkapni. Eddig sem tudtál.
– nevetett fel gúnyosan, majd megláttam hol van. Felé vettem az irányt.
- Tudod, változnak az idők. – morogtam majd felugorva a fára
majdnem elkaptam. Megint futásnak eredt. A folyó partján futottunk. A túloldal
már La Push volt. Megint lassított, és
mire utolértem volna begyorsított. Majd felugrott. Egy szakadék volt előttünk.
A túloldalra akart menni. Gyorsítottam majd én is ugrottam. Mikor leért, hátra
nézett, majd befutott az erdőbe. Hallottam, ahogy több mancs csapódik a
földnek. Itt vannak. Victoria elszaladt előttem és átugrott a másik oldalra. Én
is ugrottam volna, ha az a büdös dög nem jön nekem. Nem tudott megállni, így
nekem csúszott. Elvesztettem az egyensúlyomat és beleestem a szakadékba. Víz
volt az alján. Felnézve láttam Victoria gúnyos vigyorát, hogy int majd elment.
Párhuzamosan futottam vele a vízbe. Lendületet véve, felugrottam egyszer az
egyik majd a másik oldalára, mindig feljebb és feljebb jutva majd kiugrottam
belőle. Elrepült felettem. Két centi kellett volna és megcsípem. A túl oldalon
futott. Mögötte három farkas. Mikor túl közel ért hozzá az egyik, átugrott én
hozzám, majd fel az egyik fára. Ez volt a kedvence. A fáról fára ugrálás. Utána
mentem. Fáról fára ugráltunk, de mindig meglépett. Pláne akkor, amikor egy
rossz ugrás következtében leestem. Ő is meg állt. De engem nem láthatott, mivel
beleestem egy bokorba, ami elég jól takart. Körbe nézett. Csak a farkasoknak a
mozgását lehetett hallani. Leállítottam a szívverésemet. Lassan keltem ki a
bokorból, a fa alá mentem, amin volt, majd minden erőmet beleadva neki dőltem.
Recsegve kezdett kidőlni, gyökerestől. Victoria későn kapcsolt, de jó helyen
volt, így nem esett a vízbe. Megint a farkasok területén volt. Fújtattam egyet,
majd megint futni kezdtem mellette. Mikor ideugrott elkaptam a karját és
átdobtam a fejem felett. Az egyik fa törzsére érkezett, de nem futott el, mint
azt, ahogy vártam, hanem támadott. Végig szántotta velem a földet, és éppen,
hogy meg állt a szakadéknál. Lerúgtam magamról. Talpra álltam és szembe néztük
egymással. Mögöttem már felsorakoztak a túl oldalon az állatok. Vártam. Féltem
lépni. Már olyan régóta tervezem, hogy leszámolok vele. Le kell számolnom vele.
Nem hagyhatom futni. De ekkor meghallottam egy zajt. Mintha még több vámpír
jött volna. Már a szagukat is éreztem. Nem akartam, hogy itt találjanak engem,
mert akkor tuti, hogy engem is megölnek. Victoria felismerhette őket, mert
hirtelen ijedté vált a tekintete és megint elindult. Újult erővel vetettem
magam utána. Az ő másik oldalán megjelent egy nagy, fekete hajú, izmos testű
vámpír. Egy pillanatra felém nézett. Aranyszínűek voltak a szemei, majd még
jobban rá kapcsolt. Nem akartam, hogy ő kapja el, így mikor Victoria ugrott, én
is ugrottam. Csak az volt a gond, hogy félúton találkoztam valamivel. Elsőnek
azt hittem, hogy elkaptam, de mikor éreztem, hogy nem érzem azt az illatot,
rájöttem, hogy ez nem ő az. Az a valami – vagy inkább valaki – leteremtett a
földre és odaszorított. Victoria meg még visszapillantott és elkezdett nevetni.
Azt a srácot, aki mellettem futott, nem láttam. Csak abból gondoltam, hogy ő
eshetett bele a vízbe, mert Victoria nagyon a szakadék szélén állt, és lefelé
nézett.
- Nem sokáig nevetsz. – morogta valaki ismerős hang majd
hallottam a suhanást. Ezt nem hiszem el. Villám gyorsan lelöktem magamról az illetőt.
Ha még találkozok vele, tuti, hogy beolvasok neki. Én akarom elkapni Őt. Nem
engedem másnak. De nem tudtam leszedni magamról teljesen. Összefogta a két
csuklóimat. Megfordulva kiszabadítottam magam és a háta mögé kerültem. Már
nagyon mérges voltam. Éreztem, ahogy száguld a vér az ereimben, és feltölti
minden sejtemet adrenalinnal. Majd neki löktem volna egy fának, de felfutott a
fára és leugorva ismét előttem volt. Megpróbálta elkapni a nyakamat, de
kitértem előle. Most én támadtam. Mivel elég erőteljes a jobb horgom, azt
vetettem be. De elkapta a kezemet, pördített egyet rajtam, és megint össze
fogta a csuklóimat. Mindkettőt átfogta az egyik kezébe, míg a másikkal a
nyakamat markolta meg. Nem volt más választásom, így – mint nő azért tudok
ilyet is – rátapostam az egyik lábára. Elengedte a nyakamat, így hátrébb lépve
megfejeltem.
Már kezdtem nagyon pipa lenni, így szembe fordultam vele,
elgáncsoltam és a hasára fordítottam, majd rátérdeltem, míg a kezeit
összefogtam a háta mögött. Próbált szabadulni, de nem ment neki. Ebből a
szorításból, akár élete végéig is próbálkozhatna. Nem tudna kiszabadulni.
- Hiába próbálkozol. – súgtam neki. Majd szorítottam még
rajta. Tartotta magát, de mikor még tovább szorítottam, felszisszent.
Már azon voltam, hogy itt hagyom, amikor meghallottam és
megéreztem, hogy felénk tart négy másik vámpír is. Túlerőben voltak – én meg
kicsit fáradt voltam már – így felálltam őt is magammal húzva. De még nem
fordultam feléjük. Ha nem muszáj, nem teszem. Nem kell, hogy még ők is üldözőbe
vegyenek. Ráadásul aranyszeműek. Rájuk nem haragszom. Kivéve, ha akadályoznak.
Nem is öltem még sárga szeműt, de ha kell, megteszem.
- Engedd el. – álltak meg. Gondolkodtam, hogy mi lenne a
legjobb. Ha elengedném – vagyis ellökném – és elfutnék. Victoriát még úgy is
megtalálnám. Vagy a második variáció? Lássák meg az arcomat? Jelentsenek fel a
Volturinál? Lehet, hogy rosszul döntöttem, de ezt tettem. Valami vonzott, hogy
megforduljak. Lassan fordultam meg. Legelől – aki meg szólalt – egy szőke –harmincas
éveiben járhatott ember korában – férfi állt meg. Mögötte sorakoztak a többiek.
– Nem akarunk bántani. – emelte fel a kezeit védekezően. De én még mindig
szorítottam. Sőt. Jobban szorítottam a kezét. Láttam, és hallottam, ahogy a
férfi mellett álló karamell hajú nő felszisszen, és a karjaimban tartott férfit
nézi aggódóan. Olyan ismerős volt a szőke hajú férfi. És szerintem én is neki,
mert olyan furán méregetett. Hallottam, hogy még valaki jön, vagy inkább jönnek.
- Elvesztettem. Át ment a farkasokhoz. Ez már az ő dol... –
hallgatott el hirtelen, mikor kiért hozzánk és kikerekedett szemekkel nézett
rám, miután körbe nézett - ...guk. – éreztem, hogy néz valaki – Bella?
–hirtelen rá kaptam a fejem és villámcsapásként ért a felismerés. Na, jó kb.
egy percnyi néma csend után.
- Jasper? – engedtem el közben a „foglyomat” – Jasper
Withlock? Tényleg, tényleg te vagy az? – majd elindultam felé lassan, miközben
végig néztem rajta. El sem hiszem, hogy itt áll előttem. Annyi év után megint.
- Igen. Én vagyok. – ő is felém indult majd mikor összetalálkoztunk
félúton, egy percig csak néztük a másikat majd a nyakába vetettem magam. Persze
csak miután adtam neki egy pofont. Megdöbbentő csend telepedett ránk. Lassan
fordította vissza a fejét. Azt hittem, hogy megüt, vagy számon kéri, de
helyette gyorsan a nyakába vetettem magamat.
- El sem hiszem. – pár perccel később engedtük csak el a
másikat.
- Hogy kerülsz te ide? – kérdezte, de egy pillanatra sem
vette le rólam a tekintetét. – És ezt miért kaptam? – simogatta meg az arca
felét, ahol csattant a pofon.
- Mert hívhattál volna. Semmi életjel magadról. Már hány éve
is? De mindegy ezt majd később. Amúgy Victoriát üldöztem, amíg ez az eszement
nekem nem jött. – fordultam dühös tekintettel az említett felé. Az orrát
tapogatta, hogy nem törtem-e el neki. Sajnos nem. Akkorát nem vagyok képes
ütni. Fáradtan már nem. Bár erősebb vagyok, mint egy ember, azért mégsem vagyok
teljesen vámpír. Legalábbis ilyen állapotban, mint most nem.
- Még hogy én? Azt hittem, hogy vele vagy. – vágott vissza.
De mielőtt visszaszólalhattam volna, Jazz a vállamnál fogva kezdett nyugalom
hullámokat felém küldeni. Vettem egy mély levegőt.
- Kösz. – mosolyogtam rá, mire ő is viszonozta. Egy
torokköszörülés zavart meg minket.
- Jazz? – mondta egy vékonyka hang a szőke férfi mögül. És
kérdőn nézett Jazz-re majd rám. Mikor megint a férfire néztem esett le. Ő
Carlisle. Carlisle Cullen. Most már tudom. Sőt! Biztosra tudom.
- Mi? Ja, óh. – csapott a homlokára – Bocsánat. Khm. Bella
hadd mutassam be a családomat. Bár azt hiszem, hogy a legelső személyt már nem
kell. Carlisle.
- Hát nem. Apa. – mondtam vigyorogva majd egymás felé
léptünk és szorosan magához húzott. Mélyet szippantottam édes illatából. Mindig
ez volt, azaz illat, amitől lenyugodtam. Mi segített lenyugodnom.
- Lányom. – lehelte a
hajamba majd bele puszilt – Nem gondoltam volna, hogy még találkozunk.
- Hát én sem. – engedtem el – De azért te is írhattál volna.
Vagy hívhattál volna. – mondtam neki picit durcásan, de azért, amikor egy
bocsánatkérő pillantást vetett rám, elmosolyodtam. – De ezt majd megbeszéljük
később.
- Akkor... Bella. Ő itt a feleségem Esme. – jött közelebb. Ő
is megölelt. Nagyon kedves nő. Nem is találhatott volna jobb férjet, mint
Carlisle – Ők pedig a gyerekeink. Emmett és a párja Rosalie. – mutatott egy
hatalmas srác és egy szoborszépségű lány felé. A lány csak bólintott, de Emmett
nem takarta vigyorát.
- Bírtam, ahogy földre küldted Edwardot. – röhögött, mire én
is elmosolyodtam. Ő volt az, aki még Jazz-zel jött vissza. És aki, velem futott
Victoria oldalán.
- Szia. Alice vagyok. – pattogott elém egy törpe lány, majd
ő is megölelt, és Jasper mellé állt. Jó szorosan.
- Gondolom Jaspert nem kell bemutatnom. – szólt közbe
Carlisle.
- Hát. Most, hogy így elnézem, talán be kéne. Nem is tudtam,
hogy van olyan lány, aki el tud viselni téged. – mondtam nekik viccként, mire
Jazztől kaptam egy nyelvkidugást és átkarolva közelebb húzta Alice-t magához.
- És végül az utolsó fiam. Edward. – fejezte be a családfő,
mire lassan az illetőre emeltem tekintetemet.
Ő volt az, aki ledöntött a lábamról. De szó szerint. Csak
most néztem meg jobban. Bronzvörös haja az égnek állt, és a ruhája is földes
volt még, amit most porolt, de mikor a nevét hallotta meg felnézett. Sötét
arany szemeibe néztem. Amik magukba szippantottak. De csak sértődöttséget
láttam bennük. Gyorsan el is kapta a tekintetét.
- Még mindig Victoria társának tartasz? – kérdeztem tőle
cinikusan. Valamit morgott az orra alatt, majd folytatta ruhájának tisztítását.
- Bella. – jött mellém Jazz – Mi lenne, ha eljönnél hozzánk?
Ott nyugodtabban el tudnád mondani, hogy mi történt veled eddig. És miért is
üldözöd Victoriát.
- Köszönöm a meghívást, de nem akarok zavarni. Amúgy is még
van egy elintézni valóm. El kell kapnom Victoriát.
- Bizony. Jobb lesz, ha mész. – szólalt meg most elsőnek
Rosalie. Tele volt a hangja gúnnyal és lenézően meredt rám.
- Rose. – szólt rá apám.
- Hagyd csak. Ő csak azt mondja ki, amit gondol. Nem kell ez
miatt elítélni az embert. – végig az ő szemébe nézve mondtam. De az egész
családnak szántam. Láttam rajta, hogy kezdi felfogni a szavaimat. Egy
pillanatig látszott rajta a döbbenet, de aztán rendezte az arcvonásait.
- Nem fogod megtalálni. Már nagyon messze jár. – próbált tovább
győzködni tovább Jasper. Ránéztem a többiekre és ők is bólogattak. Persze
Edwardot és Rosaliet kivéve. Vasziláltam. Vagy elmegyek, és megpróbálok
valahogy Victoria nyomára bukkanni, vagy maradok, és esetleg többet megtudok a
bátyámról és apámról. Hogy hogyan is kerültek ide, és mióta vannak egy
családban. Nehéz döntés volt. Esme, apám, bátyám, Emmett és talán még Alice is,
akarták, hogy velük menjek. De Edwardban és Rosalie-ban már nem voltam olyan
biztos. Még percekig tűnődtem, amikor is egyszer csak Alice, felsikkantott és a
nyakamba vetette magát.
- Nem fogod meg bánni hidd el. És ruhákat is adok. Gyere. –
fogta meg a kezemet és elkezdett húzni, de nem jutott velem semmire aztán,
mivel kirántottam kezeimet az övéből és megráztam a fejemet.
- Én még nem is...
- Alice a jövőbe lát. Már akkor tudja, hogy mit fogsz
mondani, amikor te még végig sem gondoltad igazán. – veregette meg a vállamat
Jasper. Hitetlenkedve néztem egyszer rá, egyszer Alice-re, aki boci szemekkel
nézett rám vissza. Mosolyogva megráztam a fejemet és bólintottam. Jasper még
magához ölelt, majd elindultunk a Cullen ház felé. Nem is gondoltam volna, hogy
kivel fogok összetalálkozni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése