2. fejezet

Edward

Költözés. Ismét. Miért? A válasz egyszerű. Kicsi és idegesítő. Alice. Ja, meg a látomásai.

Szobámban a fekete kanapémon ülök. Már lassan egy órája végeztem a pakolással. A többiek gondolatait hallgatom.

„Megint elmehetek legalább vásárolni. És még okom is lesz rá.” – Rosalie. Hát igen. Ő Rose.

„Most már kellene valakivel fogadnom, mert már régen szórakoztam egy jót. Talán valamelyik balekkal az új suliban. Igen.” – Emmett.

- Csak nehogy veszíts megint, mint a múltkor! – mondtam egy kicsit hangosabban, hogy nem csak ő hallja meg.

- Haha. Nagyon vicces vagy öcsi. Miért mindig a kicsit kell bántani? – kérdezte sértődötten. Ezen már csak mosolyogtam. Ő Emmett.

- Oké.  Én most elmegyek vadászni, mert régen voltam. – mondta Alice, miközben jött felfelé a lépcsőn – és, mert holnap suli. Ugye Edward? – közben fellért, kinyitotta az ajjtót és kiskutya szemekkel nézett rám.

- De én már voltam tegnap előtt. A holnapot kibírom. – Nem akartam elmenni. Tudtam, hogy beszélni akar velem. Valami miatt túlizgatott voltam. Pedig Jasper nem is volt a közelben. Carlisle-val mentek vadászni.

- Nem érdekelsz! Eljössz! Most! Vagy én, viszlek! – tette keresztbe kezeit a mellkasa ellőtt.

„ Kérlek! Úgy is tudom, hogy tudod, hogy mit akarok.”- üzente.

- Nincs választásom igaz? – miközben kérdeztem felálltam.

- Nincs. – oda ugrált hozzám, megfogva a kezem és lehúzott az emeleteről.

- Vadászni mentünk. – kiáltotta a többieknek.

- Edward, Alice! Ha Carlisle visszaért szeretne velünk beszélni. – mondta, míg kijött a konyhából.

Bólintottam majd kifutottunk az ajtón. Bementünk az erdőbe és csak futottunk. Tudtam, hogy nem akar vadászni, hisz együtt voltunk. Csak ürügy kellett.

Már eléggé bent voltunk, amikor mosolyogva a nyakamba ugrott.

- Alice. Ezt miért kaptam? – érdeklődtem, mikor végre nem szorongatott halálra. Persze ez képtelenség lenne.

- Annyira, de annyira boldog vagyok! – elengedett és fel-le ugrált.

- Mert költözünk? Eddig egyszer sem voltál ilyen...bolond. – a végére már kuncogtam a gondolatait hallgatva.

- Haha. Mókamesterünk át vette Emmett Cullen helyét?

- Nem. Csak megjegyeztem.

- Ne terelj! Ez most nem olyan hely ahová eddig költöztünk. ITT az egész család élete meg fog változni... A feje tetejére fog állni.

- Hú! Ezt úgy mondtad, mint valami jósnő! – Nem tudom, mi van velem. Talán túl sokat voltam Emmettel. Jesszusom! Emmett kkóros lettem!

- Komolyan mondom Edward. – mosolyogva odajött, két keze közé fogva arcomat. – de... van egy rossz hírem is. – szomorodott el.

- Ez volt a jó hír? – már nem tudtam vissza tartani a nevetésem.

- Edward Antony Mason Cullen! Befejeznéd?

- Ne kiabálj velem! Nem vagyok süket...még. – Valami megártott. Ezt tényleg én mondtam? A mindid Edward „hegyjatokbékénengemnemérdekelsenkiéssemmi” Cullen?

Alice, mintha meg sem hallotta volna, persze  a fejében feltette a költői kérdést, hogy „Egy vámpír lehet-e bolond?” Ha nem, itt a cáfolat, hogy igen. Ha igen, akkor itt van mág egy, és még a sárga házba is akar venni bérletet nekem. Remek.

- A Denali klán megakar jövőhéten látogatni minket. – közben az arcomról lefagyott a mosoly...teljesen.

- Minek? Meddig maradnak? – csak ennyit kérdeztem.

- Tanya eredeti ötlete volt. Legalábbis azt hiszem. És most a költözésünk jó indok a megvalósításra.

- Akartál még valamit, vagy mehetünk, mert kezdem hallani Carlisle gondolatait. – már semmi kedvem nem volt költözni, bár eddig sem, de mostmár... teljesen elszállt azzal az egy mondattal.

- Nem. Mehetünk.

Vissza felének nem szóltunk egymáshoz. Mire hazaértünk valóban megjöttek Jasperék is.

- Carlisle, Jasper. – köszöntöttem őket.

- Edward, Alice. Kérlek, üljetek le. Tudjátok már biztosan, hogy miért hívtalak össze benneteket. – mindenki bólintott. – Mivel új helyre megyünk ismét – nézett Alicre – ugyanazok aszabályok, mint eddig. Mindenkinek világos?

- Akkor nem is verekedhetünk?

- Miért eddig verekedhettél?

- Nem. De most azt hittem, hogy most már végre lehet... – mondta Emmett tettetett szomorúsággal.

- Én bármikor benne vagyok egyben. – mondta Jazz.

Hát igen. Azok szoktak lenni a szép órák.

- Haha. De te is csak úgy nyersz mindig, mint Edward, hogy használod a képességedet... – válaszolta majd elfordult Rosalie felé és hózzábújt. Mi csak elmosolyodtunk.

- Rendben, akkor ennyi. Estefelé jönnek a költöztetők. Sötétedéskor ugyanúgy indulunk, mint eddig.

- Oké. – válaszoltuk majd mindenki elvonult a szobájába.

Nagyon lassan teltek a percek, mire megjöttek a teherautóval. Felpakoltunk, majd az éjben elindultunk. Úgy volt, mint eddig. Carlisle, Esmével, Alice Jasperrel, Rosalie Emmettel, én meg mögöttük. Éjjel három körül értünk Forksba.

Kicsomagoltunk mindent, majd megejtettünk egy terület felmérést. Alice elég szép és nagy házat választott Esmével. Ez is az erdő közepén van, távol a várostól. Háromszintes. Az egyik oldala üvegből van. Az én szobám, mint mindenhol a legfelső emeleten van.

Másfél óra múlva otthon voltunk már. Lezuhanyoztam és elkészültem az első napra a suliban. Mikor Rosaliék is elkészültek elindultunk.