2015. január 2., péntek

20. fejezet

Sziasztok!

Boldog és sikerekben gazdag Új Évet szeretnék kívánni mindenkinek! Ennek alkalmából hoztam is a következő fejezetet. Szerintem elég izgalmas lett, de majd ti eldöntitek! ;) És remélem a késés ellenére azért kapok majd egy-két komit, vagy pipát is. :)

Jó olvasást! :)

Bella
Bevackoltam magam a takaró alá. Törökülésben ültem. Dan leült az ágy szélére és a kezemért nyúlt. Amint megfogta, elhúztam és az ölembe ejtettem.
Egyik percről a másikra sötétült el az ég. Viharfelhők gyűltek. Épp úgy, mint bennem és a szobában. Lehet, hogy nemsokára a többiek is hazaérnek. Nem akarom, hogy megzavarjanak minket, le akarom rendezni Daniellel a kapcsolatomat végre.
Két kézre fogtam a bögrémet. Már kiittam belőle a vért, de nem akartam elengedni. Mentsváram volt, addig sem kellett Danre néznem. Nem tudtam volna elviselni a fájdalmát is. Épp elég volt a sajátom is.
- Mikor romlott el ennyire a kapcsolatunk, Bella? – kezdte halkan.
Lehajtott fejjel válaszoltam.
- Talán, amikor megismerkedtünk. Amikor hibát követtünk el, hogy nem öltük meg a másikat – megrántottam a vállaim.
- Akkor most nem találkoztál volna újra a családoddal.
- Te viszont nem szenvednél – felemeltem a fejem és a szemébe néztem. Láttam, ahogy megváltozik az arca. Szomorúból érzelemmentesre, majd dühössé változott. Ökölbe szorította a kezeit is.
- Akkor ne tedd ezt velem. Ne hagyd, hogy szenvedjek! Te tudnál rajtam segíteni.
- Ezt már egyszer megbeszéltük – áthajoltam az ágyon és letettem a poharam az éjjeliszekrényre.
- Nem beszéltünk meg semmit!
- Ne kiabálj velem! – felpattant az ágyról és járkálni kezdett a szobában.
- Miért ő? Miért pont egy vámpír? Miért egy ilyen állatzabáló, nyálgép?
- Fejezd be a pocskondiázását! – felpattantam az ágyról és elé álltam.
- Látod, már megint őt véded!
- Mert bántod! Nem szolgált rá, hogy…
- Nem szolgált rá? – felhorkantott, a hajába túrt és elfordult tőlem egy pillanatra. – Elvett tőlem! Elvette azt, ami az életemnél is fontosabb nekem!
- Nem használhatod, hogy elvett tőled, mert soha nem voltam a tiéd.
- És azok az éjszakák, amiket együtt töltöttünk? – közelebb jött. – Amikor a karjaimban feküdtél? Amikor együtt ébredtünk? – megfogta a kezem. A falig hátráltam, utánam jött és teljesen hozzám simult. Egyik kezét az arcomra fektette. Összeszorítottam a szemhéjamat.
- Az… Azok az órák… Nem jelentettek nekem semmit – Ez így hazugság. – Nem jelentették ugyanazt, mint mikor… - hirtelen hallgattam el. Tényleg ennyire össze akarom törni? Nem. De tudnia kell az igazat, hogy végre felfogja. Talán sikerül.
- Mint mikor azzal a mocskos vérszívóval feküdtél össze? Akkor is rá gondoltál, igaz? Ő járt az eszedben, mikor engem tettél boldoggá?! – kiabálta az arcomba. Itt szakadt el a cérna. Jobb kezem lendült és visszakézből pofon vágtam. Oldalra bicsaklott a feje és láttam, hogy összeszorítja az állát. Megremegett egy ér az állában.
Későn vettem észre a kezét. A lendülettől nekiestem az ajtó mögötti polcnak. Leesett jó pár könyv róla. Odakaptam az ütés helyére a kezem és éreztem, hogy visszaugrik az állkapcsom a helyére, mikor megmozdítom.
Megdöbbentem. Megütött. Soha nem emelt rám kezet. Azokat az időket leszámítva, mikor megölni akartam. De az munka volt.
Felé fordultam. Elsápadva nézett rám. Szólásra nyitotta az ajkát. Betelt a pohár és a torkának ugrottam. Nekiestünk a falnak mind a ketten. Törmelék esett mögénk.
- Meg ne próbáld még egyszer! Ha csak egy ujjal is hozzám érsz…
- Sajnálom, nem akartalak megütni, én csak…
- Te csak nem tudod elviselni, ha valahol nem te vagy a nyerő, igaz? Pedig jó lenne, ha végre felfognád, hogy őt szeretem. Akármit is teszel, őt fogom szeretni!
Hamar változott megint az arca. Elkapta a derekamat két kézzel és lehajított magáról. Megfordultam a levegőben, és a szembeni falról visszapattanva, guggolásban értem földet.
- Mindig a barátomként, testvéremként tekintettem rád – felálltam, de nem mentem hozzá közelebb.
- De akkor is, egy nyamvadt vámpírral? Egy ember is jobb lett volna! Az lenne a feladatod, hogy megöld őket, nem pedig az, hogy egy korcsot szülj nekik! – köpte felém a szavakat.
- Renesmee nem korcs! – vicsorba torzult a szám és kimutattam éles fogaimat. Ismét felé lendültem. Az első két ütésem elől még kitért, de felhúztam a lábam és ágyékon rúgtam. Ezt már nem tudta kivédeni. Elterült a földön. Éppen elléptem volna mellőle, mikor egy kezével elkapta a bokámat. Maga felé rántotta azt, én meg hátraestem. Valami élesen koppant a tarkóm, így egy percig elhomályosult a látásom és fekete lett minden. Megráztam a fejem és, mikor újra kinyitottam, Edwardot láttam fölém hajolni. Tátva maradt a szám, és nem mertem pislantani sem, féltem, hogy eltűnik ez a gyönyörű látomás. Egy hibája volt. A gyönyörű aranybarna szemek helyett, Daniel gyűlölettel teli szemei néztek vissza rám.
- Na, mi van, Vadász? Elfogyott az erőd? Csak nem elpuhultál a szerelemtől? – hallottam meg gúnyos hangját, ami végképp elüldözte a látomásomat.
- Nem, csak gondoltam, nem alázlak rögtön a porba – behúztam neki egy jobbhorgost és közben fordultam balra, hogy lekeveredjen rólam. Megmarkolta a karjaimat és magán tartott, amíg a hátára gördült.
- Nem kell értem annyira aggódnod, drága Isabella. Erősebb vagyok, mint az hiszed – sziszegte a fogain át és megszorította a karom. Nehezen tartottam magamban egy fájdalmas nyögést. Észrevette a reakciómat. Maga felé húzott. Ellentétesen megfeszítettem magam és egy pillanatra sikerült elérnem, hogy lazuljon a szorítása. Oldalra nyújtottam a karjaimat, ezzel kitéptem magam a karjaiból. Felültem, belemarkoltam a pólójába, felemeltem és erősen a földhöz vágtam. Még kétszer megismételtem. Tudtam, hogy nem veszítheti el az eszméletét ettől, de nyerhetek pár másodpercet.
A tervem be is jött, éreztem, hogy elernyednek az izmai. Azonnal fel is álltam róla, és falig hátráltam. Megdörzsöltem a csuklóimat, de nem maradt már időm, hogy alaposan megnézzem őket. Még elkaptam, ahogy felém repül, majd már a falnak is ütközött a hátam. Most ő csinálta meg velem azt, amit én az előbb még a földön. Abban a pillanatban, hogy a falnak ért a hátam, felhúztam a lábaim, és mellkason rúgtam. Átrepült a szobán és levert egy csomó vakolatot, meg egy képet a falról.
- Miért csinálod ezt, Dan?
Felemelte a fejét. Gyűlölettel volt tele a szeme. Az arcán elszántság, harag és szomorúság tükröződött. A szemei elfeketedtek, a fogai fehéren csillogtak, ahogy rám vicsorított.
- Mert nem engem választottál! Mert egy élőhalottnak adtad magad először. Mert tőle van ivadékod.
- Renesmeet hagyd ki ebből! – emeltem fel haragosan a mutatóujjamat. – Neki ehhez semmi köze sincs! Akkor is szeretném Edwardot, ha ő nem lenne!
- Nem akarom, hogy vele légy! Nem akarom, hogy hozzád érjen, vagy rád nézzen! Elment, elhagyott! – felállt, de nem jött közelebb. – Nem kellesz már neki! Rád unt.
- Ez nem igaz! Azért ment el, hogy óvjon minket Renesmeevel!
- Még mindig ezt gondolod, Bella? Nézz már körül! Csak egyszerűen nem akar téged! A lányát se látta még. Csak arra kellettél neki, míg megdugott és utána elment!
Vörös köd telepedett az agyamra. Rámorogtam és felé lendültem. Felemelte a karjait, megvetette a lábát és áthajított a szobán. Átrepültem az ágy felett és nekivágódtam az ablakkeretnek. Megrepedt a súlyomtól és a lendülettől az üveg. Nagyobb és apróbb repedések futottak végig az üvegen, az ütközésből kiindulva. Most már igazán felnyögtem, ahogy puffanva a padlóra érkeztem.
- Nem vagy magadnál Daniel – belekapaszkodtam az ágyba, azzal toltam fel magam. – Edward…
- Edward, Edward, Edward! Mást sem hallok a szádból, csak ezt az egy nevet! Már az elején sem kedveltem. Mikor megcsókoltalak a kis háznál. Akkor sem tett semmit! Hagyta, hogy én érjek hozzád! Ha igazán érdekelnéd, akkor már régen beverte volna a képem miatta!
Emlékeztem az alkalomra. Akkor jött el a Cullen házhoz Daniel először. Beszélgettünk a Cullen villa udvarán lévő kisebb házban, majd kifelé menet az ajtónak döntött és megcsókolt. Nem jött ki Edward, hogy leállítsa. Nem tett semmit.
- És akkor is mi volt? Csak veszekedtünk! Vedd figyelembe, hogy nincs bennünk semmi közös! A munkán kívül nem tudunk semmiről sem beszélni.
- Ez nem igaz. Ha adtál volna csak egyszer is egy alkalmat, egy esélyt, hogy bizonyíthassak, akkor meg tettem volna. De te nem hagytál semmi reményt nekem! Miért húztad el az orrom előtt a mézes madzagot, Bella? Hm? Miért hitetted el velem, hogy lehet közös jövőnk, ha már az elején tudtad, hogy nem fog működni? Miért? – emelkedett a hangja.
Kint villámlott egyet és szigorú, dühös árnyék vetült Dan arcára. Megijedtem tőle.
- Én megpróbáltam, Dan… Én…
- Nem próbálkoztál akkor elég erősen! Játszottál csak velem, Bella! Átléptél rajtam, eltapostál, mint egy utolsó, kis bogarat! – fellépett az ágyra, és megállt a közepén. – Nem fogom hagyni, hogy ismét elvegyen tőlem! Teljesen átmosta az agyadat! Megbabonázott, magába bolondított! – tett még egy lépést, de tovább már nem engedtem. Még mindig kapaszkodtam az ágytakaróba, amin állt és egy hirtelen mozdulattal magam felé rántottam. Hátra esett én meg ráugrottam, kezemben a takaróval. Fél másodperccel később érkeztem, mint kellett volna. Felhúzta a lábait és lerúgott magáról. Egyenesen a megrepedt ablaküvegnek. Hallottam a reccsenést, éreztem, ahogy a szilánkok a hátamba mélyednek és zuhanok. Neki vágódtam a teraszom betonkorlátjának. Lehullott mögöttem és én is majdnem vele zuhantam. A kezemben lévő takaró megakadt a maradék ablaküvegen, ami a helyén maradt. Ez tartott meg. Nagyot nyögtem, mikor visszarántott a takaróm.
Szakadt az eső. Fél perc alatt eláztam teljesen. Felnyújtottam a karom és megpróbáltam visszamászni. A szemembe hulló esőcseppektől nem láttam semmit. Ismét villámlott. Megláttam Danielt, amint megáll a terasz szélén és lebámul rám.
- Daniel… Segíts! – átázott az anyag és csúszott. Nem sikerült Jaspernek olyan formába hoznia még, mint amilyenben voltam régen. Gyenge voltam.
- Mondd, hogy engem választasz. Mondd, hogy engem akarsz. Gyere el velem, Bella… és akkor segítek. Segítek elfelejteni őt. Renesmeet úgy fogom szeretni, mintha a közös gyerekünk lenne.
- Neked elment az eszed – megráztam a fejem hitetlenkedve. Nem gondolhatja komolyan, hogy vele megyek! Hogy elhagyom, akit tényleg, szívből szeretek.
Megcsúsztam. Két centit.
- Utoljára kérlek, drágám. Gyere velem! – felém nyújtotta a kezét, de akármennyire is próbálkoztam, nem értem el. Centik választottak el tőle. De mindig elhúzta a kezét, mielőtt elérhettem volna.
Oldalra fordítottam a fejem és lenéztem a földre. Háromemeletnyire voltam a talajtól. Alattam füves volt a talaj, de alatta sziklák voltak. Ha most innen lezuhanok…. Minimum, hogy megreped a gerincem, betörik a fejem. A legrosszabbra nem is merek gondolni. Visszanéztem Danre.
- Dan… Ne csináld ezt. Ez nem te vagy, hallod?
- De igen, kicsim. Ez vagyok én – leguggolt és ördögi vigyor terült szét a száján. Most már szabályosan rettegtem tőle. A takaró fennakadt részéhez tette a kezét. Végig követtem a mozdulatait.
- Daniel!
- Mondtam már – tekintetét az enyémbe fúrta. – Ha nem maradsz velem… Vele se légy – megrántotta az anyagot, amivel egy kicsit én is feljebb kerültem.
Eltartotta magától… Elsápadtam. Éreztem, hogy kifut az arcomból a vér, és hallottam, hogy valaki kiabál, sikít az én hangomon. Lehet, hogy én magam voltam az. Nem tudom. Másra sem tudtam figyelni, mint az arcára és a kezére.
Majd elengedte… Kinyitotta a tenyerét és én zuhanni kezdtem.
Több dolog történt egyszerre.
Valaki a nevemet kiáltotta. Jaspert ismertem fel benne. Daniel felkapta a fejét, vetett rám egy utolsó pillantást, majd eltűnt Edward szobájában.
És zuhantam. Próbáltam megfordulni, hogy valahogy tompítsam az esést, vagy próbáljak jól helyezkedni, de szerencsétlenségemre, csak méginkább belekeveredtem a takaróba. Menthetetlen voltam. Pont így is éreztem magam.
Menthetetlenül szerelmes voltam valakibe, akibe nagyon nem kellett volna beleszeretnem.
Menthetetlenül megszegtem a Volturi és a saját szabályaimat is.
Menthetetlenül elszúrtam az életemet.
Mielőtt földet értem volna, még bevillant előttem Renesmee arca. Mennyire szomorú lesz, mikor megtudja, hogy már nem tudok rá vigyázni. Az apja sincs itt és már én sem leszek számára.
Nem adok magamnak túl sok esélyt a túlélésre. Gyenge vagyok, nincs bennem emberi vér, és ekkora zuhanást, még felkészülve sem mindig tudok kivédeni sérülés nélkül, nem hogy felkészületlenül. Nincs a környéken másik vadász, akinek a mérge meggyógyíthatna. Vámpírrá nem tudok válni, mert félig az vagyok, csak erősödnék tőle, de Carlisle szavaira gondolva, van az az állapot, amin a vámpírméreg már nem segít.
Apám. Egyszer már elveszítette a lányát, most pedig mégegyszer át kell élnie. Éreznie kell. Ahogy Esme is elveszti még egy gyermekét. Talán ők fognak a leginkább szenvedni. Mert annál nincs rosszabb, mint mikor egy szülő veszíti el a gyerekét.
A többiek pedig… túl lesznek majd rajta. Rose lép túl a leghamarabb, vele nem voltam annyira jóban. Segíthet Emmettnek átvészelni ezt az időszakot. Ők ott vannak egymásnak támaszként. Ahogy Alice és Jasper is.
Alice biztos látta, vagy látja az eseményeket, ezért is jöhettek hamarabb haza. Csak abban reménykedem, hogy Renesmeet nem engedik ide. Nem akarom, hogy lássa a holttestemet.
Ha valóban Jaspert hallottam, akkor ő majd bosszút fog állni rajtam. Megtalálja és megöli Danielt. Amit nekem kellett volna megtennem még az elején, de túl gyengének bizonyultam ahhoz is. És segíteni fogja majd őt Edward. Talán meggyászol és felneveli a lányunkat. Megadja neki azt, amit én nem tudtam. Szeretni fogja helyettem is. Elmondja neki, hogy mennyire szerettem és szeretem, bármi is történjék a halálom után velem.
Összeszorítottam a szemem.
Esés közben sikerült valahogy mégis megfordulnom, de a bal kezem és a lábaim bele tekeredtek a takaró huzatába. A szembeni szél kifújta az arcomból a hajamat.
Mély levegőt vettem. Utolsó lélegzetvételem. Utoljára érzem a szelet. Utoljára szagolhatom a vihar, eső és erdő nedves, kicsit penészes, de mégid friss szagát. És utoljára gondolhatok Edwardra.
Kinyitottam a szemem… és akkor földre értem…

4 megjegyzés:

  1. Már alig várom a következő részt! Nagyon jó lett! Siess a következő résszel!

    VálaszTörlés
  2. szia nagyon jo lett én is irok ha gondolod nézz be ha teccik és szeretnéd olvsni akkor folytatom az írást. Kérlek szolj másoknak is köszi. várom a folytatást

    VálaszTörlés
  3. Si quieres ganar algo de dinero de verdad te aconsejo clixsense, es una PTC o, para que me entiendas, página que paga por hacer encuestas, es muy sencilla de utilizar, primero, no hay que dejar de hacer click en los anuncios diarios (aunque paguen una ****** por ellos) y segundo, haciendo encuestas. De momento llevo 8 días y he conseguido hacer 13,87 euros y ya he solicitado el pago por paypal (que me enviarán hoy, según comentan en el foro). El caso es hacer de media 2-3 encuestas diarias, aunque he llegado a hacer ya 5 encuestas en un día de 5-25 minutos que pagan de 0,25-1,5 Dólares Americanos, que más tarde en Paypal podrán convertirse en euros (como el dolar ha subido y el euro ha bajado, se han igualado en precio). Es muy importante también el perfil que subes, ya que te mandarán encuestas segun tus capacidades, consumo, hasta enfermedades). Además puedes intentar conseguir referidos, como estoy haciendo yo (para serte sincero), conseguir los bonos de la pagina principal de clixsense (haciendo 2 encuestas, los 30 clickgrid, que es un juego de la pagina para ganar hasta 10$ de una (imposible XD), y haciendo click en 6 anuncios diarios (por eso son importantes) y te dan un 5% de lo que hayas ganado ese dia. Si además te colocas el clixaddon que es una extensión del navegador que te avisa si tienes encuestas, y consigues el bono del 5% durante 3 días, te darán un 12% más todos los días si lo sigues manteniendo. El primer día gané 1,35, el segundo 1, el tercero 3,71, el cuarto 2,8, el quinto 2,3... las ganancias varían pero mínimo es un euro diario, y puedes cobrar al llegar a los 8$... no esta nada mal... bueno, te dejo en enlace por si te interesa¡ si tienes alguna duda, no dudes en decirlo¡ ---- http://www.clixsense.com/?10301131

    VálaszTörlés