CAN’T BE TAMED

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen sokára jelentkezem, de a suli, meg a vezetés teljesen elvették, veszik az időmet meg az energiámat is. Szerencsére már csak két hét van vissza a suliból és vége! :) Remélem utána már tudom hozni rendszeresebben a fejezeteket. Ennek a történetnek nem sokára vége van, és szerintem utána elkezdem a sajátomat. Vagy ha szeretnétek még olvasni hasonlókat, akkor olyat írok. Ezzel kapcsolatban kiteszek oldalt egy szavazást. Aki még olvassa, arra kérem őket, hogy írjanak komit; vagy pipálgassanak! Köszönöm!
Jó olvasást!


Bella

Haza felé az út, már simán ment. Megvártuk, míg eláll az eső és haza futottunk. Mosolyogva léptünk be az ajtón, de mikor a többiekre néztünk, az arcunkra fagyott a mosoly. A nappaliban helyezkedett el mindenki.  A tv előtt Emmett ült Rosalieval, mellettük Jasper, az ölében Alice-szel, egy fotelben pedig Esme ült, mögötte az apámmal. Kinyitottam a számat, h megkérdezzem mi történ, de Rosalie közbe vágott.

- Végre hogy haza jöttetek! Gratulálok Bella! Sikerült tönkre tenned a családot, és kinyíratnod is! Én megmondtam, hogy menj el! – majd fogta magát, és felszaladt a lépcsőn, bevágva maga után az ajtót.

- Mi történt? – fordultam Carlisle felé. Láttam nála egy papírdarabot, amit felém nyújtott.

Ez állt benne:

Kedves Izabellám!

A közel jövőben meglátogatunk benneteket! Add át üdvözletemet a Cullen családnak. Van egy kis dolog, amit le kell rendeznünk Port Angelesben. Azt akarom, hogy ott maradj velük a látogatásig. Utána már nem valószínű, hogy bárhová is elmennétek. Csak egy egyszerű, sima látogatást akarunk megejteni, szóval felesleges bármilyen trükk is. Nagy öröm lesz a számomra, hogy ismét találkozhatunk, Izabaellám! Addig is vigyázz magadra!

Aro

- Azt lehet tudni, hogy miért akarnak idejönni? – kérdezte Edward mögülem.

- Miattam. Elkapták Victoriát. – nem néztem fel a lapból. Valahogy nekem nem stimmelt ez a levél. Túl egyértelmű volt, hogy itt maradjak, hogy Cullenékkal legyek, mikor ideérnek. Miért nem hívatnak magukhoz? Talán akarnak valamit Cullenéktől? De mit akarnának?

- Honnan veszed, hogy elkapták?

- Mert különben miért küldene levelet?

- Figyeltem Arot. De Victoriát nem láttam vele kapcsolatban. – szólalt meg Alice. Apró darabokra téptem a levelet és az ablakhoz sétáltam. Kint elkezdett az eső esni. Apró cseppekben érte el a talajt. Sírni lett volna kedvem. Talán megérezte az időjárás, ezért esik. Ha igazam van és elkapták, akkor mi a fenének küldd levelet Aro? Ráadásul nem is említette benne. És miért jönne ide? Mi oka lenne rá? Mély levegőt vettem. Pár napja vadásztam, de úgy érzem, mintha már legalább egy hónapja nem ettem volna. Az erdő felé néztem, és éppen egy őz sétált át a tisztáson, a veranda előtt. Megkoldult a gyomrom. Meghallotta és felkapta a fejét. Abban a pillanatban éreztem, hogy átváltozom és már az őzön is voltam és belemélyesztettem a fogaimat az ütőerébe. Becsukott szemmel szívtam magamba a vért. Nem az a megszokott íze volt, mint egy embernek vagy egy ragadozónak. Miután kiszívtam minden csepp vérét, ellöktem magamtól és felálltam. Az eső teljesen eláztatta a ruhámat. Megtöröltem a számat és megfordultam. Az egész család az ablakoknál álltak az emeleteken és engem néztek. Mindegyikük mosolygott. Kivéve Edwardot. Ő a veranda lépcsőjén állt, zsebre tett kézzel és összevont szemöldökkel nézett rám. Ahogy elindultam felé, meg akart szólalni, de megelőztem.

- Ne szólalj meg! Nem tudom mi volt ez. – majd beléptem a házba. Felmentem a lépcsőn, egészen Edward szobájáig. Levettem a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Imádtam, ahogy a forró vízcseppek a bőrömhöz értek. Kezeket éreztem a derekamnál, de nem fordultam meg. Inkább csukott szemmel élveztem, ahogy a nyakamat csókolgatja és simogat közben.

- Mit vétett ellened az az őz? – éreztem ahogy mosolyog.

- Magánterületen sétált át. – mondtam halkan és én is elmosolyodtam. Maga felé fordított. – De ahogy elnézem neked sem ártana vadásznod. Sötétek a szemeid.

- Jelenleg nem attól, mert éhes vagyok. Vagyis igen, csak egy kicsit másra… - csábosan végig nézett rajtam, majd megcsókolt. Az ölébe kapott, átvitt a szobájába, és lerakott az ágyra….

A nap ragyogott az égen. Gyengén fújt a szél. Egy rét mellett álltam. Fehér, nyári ruhában. Kacagást hallottam mögülem, így oda néztem. Egy kisfiú szaladt felém, aki hátra-hátra nézegetett. Egy magasabb férfi futott mögötte, és valamit mondott, de nem tudtam kivenni, hogy mit. Még az arcát sem láttam tisztán. Elfutott a kisfiú mellettem, ki a rétre. Megcsillant a bőrén a napfény. Halványabban, mint az én bőrömön. A férfi, amikor mellém ért, megállt. Rám nézett. Mosolygott, megcsókolt és megint a fiú felé szaladt. Sötétedni kezdett hirtelen. Felhők borították már be az eget. A férfi megállt, és kiáltani kezdett a kisfiúnak. De ő későn nézett hátra és állt meg. Három fekete csuklyás alak állt a másik végén a rétnek. A fiú az egyiküknek szaladt. Rémület öntött el. Féltem. Féltettem őt. Kinyújtottam a karomat felé, és kiáltani kezdtem, de mégsem hallottam a saját hangomat sem. A csuklyás lehajolt hozzá és megsimogatta a fejét. Kérdezhetett valamit, mert a fiú felénk fordult, és először a férfira, majd rám mutatott. A fekete ruhás követette a fiú tekintetét és amikor hozzám ért, elmosolyodott. Felemelte a csuklyát, de homályos maradt az arca. A többiek követték őt, de az ő arcukat is homály fedte. Egyedül a kisfiúnak láttam tökéleten az arcát. Gyönyörű, arany és sötétbarna színű volt a szeme. Réz színű, göndör haja volt. Kis gödröcskék jelentek meg az arcán, amikor mosolygott. De most nem mosolygott. Megpróbált felénk rohanni, de a fekete ruhás gyorsabb volt. Elkapta a fiú karját, a másik kezével az állát fogta meg és egy mozdulattal eltörte a nyakát. Sikítást hallottam a távolból, és hogy a férfi a fekete ruhások felé veti magát. Mozdulni akartam, hogy segíthessek neki, de képtelen voltam megmozdulni. Mintha gyökeret eresztettek volna a lábaim. Még mindig hallottam a sikolyt. Kezdte bántani a fülem, így körbe néztem, de nem láttam senki mást magunkon kívül. Mikor visszanéztem, már ők sem voltak ott. Sem a férfi a kisfiúval, sem a fekete ruhások. Térdre rogytam, és sírni kezdtem…

Éreztem, hogy valaki megfogja a vállam. Lendületből emeltem a jobb karomat, és vágtam pofon. Hallottam, ahogy összetör valamit, ahogy leesik rólam. Utána hallottam csak meg, hogy valaki a nevemet ismételgeti. Lassan kezdett elmosódni a táj, a rét. Kinyitottam a szemem, és egy fehér mennyezetet láttam magam előtt. Oldalra kaptam a fejem, ahonnan mozgolódást vettem észre. És megláttam Edwardot a földön ülni. Mögötte az éjjeliszekrény volt darabokra törve. Pár szálka a hajába ragadt. Meg akartam szólalni, de elhalt a hangom. Nedvességet éreztem az arcomon, és akkor jöttem rá, hogy sírok.

- Bella, szerelmem! Semmi baj, én vagyok az…

- Edward….

- Igen. Semmi baj. – lassan feljött hozzám, és a mellkasára vont. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. – El akarod mesélni, mit álmodtál? – a kérdésére megint láttam a kisfiút, amint meghal. Összezártam a szemeimet szorosan és megráztam a fejemet. Nem tudom, nem emlékszem, hogy mennyi ideje ültünk így, de egy idő után lassan eltolt magától, és a szemembe nézett. – Jobban vagy? – bólintottam.

- Sajnálom.

- Mit?

- Hogy így kiborultam. És hogy megütöttelek.

- Rosszat álmodtál. Ennyi az egész. – felnéztem rá. Láttam a mosolyát, a szemét, ahogy rám néz. És szerintem mégjobban beleszerettem. Hihetetlen vágy fogott el, hogy megint szeretkezzek vele, így megcsókoltam és hátra döntöttem az ágyon. A csípőjére ültem.

- Biztos vagy benne, hogy ez most…

- Igen. Szükségem van rád…

Reggel már egyedül ébredtem. Fájtak a végtagjaim. Mosollyal az arcomon keltem ki az ágyból, és mentem a fürdőbe. Az ajtóból még visszanéztem, hogy mekkora kárt okoztunk az éjjel… Beléptem a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam. Végre tisztán és frissen mentem le a lépcsőn egy melegítőben és Edward egyik ingjében. Nem volt kedvem az enyéim között válogatni. Jasper, Alice, Emmett és Rosalie a kanapén ültek, Emmett a tv-t kapcsolgatta, de mikor leértem felém fordult és egy ezer wattos vigyorral rám kacsintott. Rosali csak fintorgott egyet és visszafordította tekintetét a tv-hez. Jazz furcsán méregetett, Alice, pedig csak mosolygott. A konyhaajtóban megálltam. Edward éppen a tűzhelynél állt és rántottát csinált, Esme pedig a hűtőbe pakolászott ételeket.

- Jó reggelt!

- Reggelt? Hugi már régen elmúlott délután három is! – szólt Emmett, mire ránéztem a fali órára. Fél négy. Remek. Átaludtam egy egész napot majdnem. Ilyen sem volt még. – Edward nagyon lefárasztott az éjjel, mi? – nem választoltam, csak megemeltem a szemöldökömet és beléptem a konyhába.

- Jól aludtál? – kérdezte Esme, de csak bólintottam neki. Edward a pulton támaszkodott így felültem a karja mellé. Egyszerre néztünk a másikra. Vidámnak láttam. Nyomtam egy puszit az orrára, és a tojásra néztem. A lépcsőről még jó illata volt, de ahogy most ránéztem, hányingerem támadt és elfintorodtam. Sajnos ezt Edward is észrevette.

- Baj van? Mást ennél inkább?

- Nem, csak….  ezt most nem.

- Rendben. – levette a tűzhelyről és a szemétbe dobta. Visszajött hozzám és eltűrt egy tincset az arcomból. – Akkor mit szeretnél? Fantasztikusan áll rajtad az ingem. Jobban áll, mint nekem. – elmosolyodtam és közelebb húztam magamhoz.

- Nem vagyok éhes.

- Enned kell.

- Jól vagyok.

- Bella! Már lassan egy napja nem ettél.

- Tegnap ittam vért. Meg ételt is ettem. Elfogok hízni, ha folyton etetni akarsz. Kell egyet telefonálnom. Oda odaadod a telefont?

- Kit hívsz? – kezembe tette és egy puszit nyomott a számra.

- Az informátoromat. – mosolyogtam rá, és már tárcsáztam is. Két csöngés után vette fel.

- Daniel Schark.

- Itt Isabella.

- Már vártam a hívásodat. – éreztem a hangján, hogy mosolyog. Elképzeltem, hogy a fotelban ül, vért iszik egy üvegből, felpakolja a lábait a dohányzóasztalra és hátra dől. Mindig ezt csinálja.

- Igen? Ezek szerint van már valami híred? – toll és papír után kutattam. Az asztalon meg is találtam. Eltoltam Edwardot és az asztalhoz ültem.

- Találkozzunk és mindent elmondok.

- Itt is elmondhatod.

- Négyszemközt akarom.

- Rendben. Hol és mikor?

- Ma. Éjfél. A suli parkolója előtt.

- Rendben. Ott leszek. – majd le is raktuk. Soha nem vesződött azzal, hogy elköszönjön.

- Honnan ismered? – kérdezte Edward, míg leült mellém.

- Tőle szoktam kapni az infókat, ha keresek valakit. Azt nem tudom, hogy honnan szedi az infókat és talán nem is akarom megtudni. Csak annyit és azt mondja, amennyit, és amit tudnom kell. Hogy hol tartózkodik, merre megy tovább. Még nagyon régen találkoztunk. – felálltam és felmentem az emeletre.

- Veled megyek ma. – visszafordultam a lépcső tetején. Elmosolyodtam és megsimogattam az arcát.

- Nem. Nem jössz velem. Hallottad, nem? Négyszemközt akar velem beszélni. Ha ott leszel, nem fog semmit mondani.

- Nem foglak elengedni, úgy, hogy a Volturi vadászik rád.

- Nem vadásznak rám. Megtudom magamat védeni. Te szépen itthon maradsz, leülsz a fenekedre és vársz a többiekkel, míg haza nem érek. Sietek. Vagy elmész vadászni addig. ÉS nem akarok erről többet beszélni. – ki akarta nyitni a száját, de hátat fordítottam neki, és bementem a szobánkba.

Kilenc körül elkezdtem készülődni. Lefürödtem, kihúztam a szememet és a fekete bőrruhámat vettem fel. Edward az ágyon ült és szinte nyál csorgatva nézte végig, ahogy felöltözöm. Megpróbált azóta lebeszélni, hogy egyedül menjek el, de végül meg tudtam győzni, hogy ha életben akar tudni, akkor hagy elmenni egyedül. Nem kellene leállnom vámpírokkal és talán szóba sem állna velem Daniel, ha megtudná, hogy kiknél vagyok. Felhúztam a zipzárt a csizmámon és a tükör felé fordultam, hogy szemléljem az eredményt. Edward mögém sétált és átölelte a derekamat.

- Bele fogok őszülni az aggodalomba, míg nem jössz haza. – elmosolyodtam és megfordulva adtam neki egy csókot.

- Mennem kell. Maradj itthon, rendben? Hamar megfordulok.

- Szeretlek… - szemeibe néztem és kiakartam én is mondani, de ehelyett lementem a lépcsőn.

- Bella, biztos, hogy ne menjen valaki veled? – kérdezte a konyhából kijőve Carlisle.

- Biztos. Eddig is elboldogultam egyedül. Majd jövök.

Egy fekete ruhába öltözött alak állt a suli kapuban. Ahogy észrevett felém lépett.

- Isabella! De régen hallottam felőled.

- Daniel. - megálltam mellette és vártam, hogy belekezdjen a dologba.

- Gyönyörű vagy. Még mindig nem akarsz…

- Még mindig nem. Térjünk a tárgyra, Dan. Nem érek rá egész éjjel.

- Csak nem vár valaki. – elmosolyodott és felhúzta a szemöldökét. Tartottam vele a szemkontaktust. Pár perccel később leesett neki. – Rohadt szerencsés az illető.

- Ő is tudja. Szóval?

- Ahh… Jól van. Victoria még mindig él. A Volturi csak szapdába akar csalni téged. Felix csődöt mondott és nem tudta elkapni. A farkasok kapták el őt. De egy leszakadt karral megúszta.

- Anthony Meerar?

- Victoriához csatlakozott. A Volturi kiröhögte és elküldte. – rándította meg a vállát és zsebre tette a kezeit.

- Akkor ennyi volt az alku, vele. Megkeresem és megölöm. Tudd meg, hogy hol van most. Hívj majd. – bólintott. Elfordultam és távozni készültem. Megtudtam amit akartam.

- Mit keresel az aranyszeműeknél? – váratlanul ért a kérdése. De nem fordultam még vissza.

- Mennyit tudsz? – felesleges lett volna azt megkérdezni, hogy honnan tudja. Úgy sem árulta volna el.

- Amennyi téged már bajba keverhet.

- Mit akarsz?

- Téged. – meg is lepődtem volna, ha valami mást mondd.

- Sokan akarnak engem….holtan is.

- De nekem élve kellesz.

- Akkor tartsd a szád! És még életben hagylak. – meg sem vártam a válaszát és elfutottam. De még hallottam az utolsó mondatát.

- Ha engem megölnél… azzal a saját halálodat rendeznéd meg! – csak az a legrosszabb az egészben… hogy igaza volt…