4.fejezet

Miley

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Bementem a fürdőbe, elkészültem, kabátot vettem, majd indultam is. Simán oda értem volna – az én vezetési stílusommal – amikor pirosat kaptam. Nem sokan voltak az utcán, mikor egy nagyon ismerős autó parkolt le mellém. Persze ki más autója lett volna, mint Edward Cullené. Ő vezetetett mellette, meg Alice, hátul Jazz ült. Intett Alice, majd valamit mondott Edwardnak. Ő elmosolyodott majd intett, mikor felém nézett. Alice valamit írt egy lapra és az ablaküvegre nyomta.

Versenyezzünk! Van egy alkum. HA te nyersz, megszabadítunk a rajongóktól. Ha Edward nyer, eljössz hozzánk délután. Benne vagy?

(Adunk három másodperc előnyt!)

Hm...Nézzük csak...naná! Bólintottam nekik majd vártam, hogy zöldre váltson a lámpa. Mikor végre megtette padlógázzal indítottam. Miközben számoltam háromig lassabban mentem. Semmi mást nem láttam csak egy csíkot és egy dudálást hallottam. „Ezt még visszakapod!” – gondoltam magamban, gázt adtam és 300-zal mentem.

Az utolsó kanyarnál értem utol, és parkoltam oda ahová ő akart. Hatalmas vigyorral az arcomon szálltam ki. Nem messze tőlem álltak Emmették. Hallottam, hogy füttyent egyet mire én intettem neki és Alice-ék felé vettem az irányt. Persze Alice egyből a nyakamba vetette magát.

- Bocs, de azt hiszem ÉN nyertem. – mondta Jazz miközben kiszállt és a markát tartotta Edwardnak.

- Visszavágót követelek! – nyomta kezébe a pénzt Jaspernek.

- Minek? Hogy akkor is lealázhassalak? – kérdeztem mosolyogva.

- Még mi sem tudtuk eddig egyszer sem legyőzni. – számolta meg a pénzt Jazz.

- Csak azért mondod ezt, mert szerencséd volt. És mivel új vagy hagytalak is. – közben közelebb lépett Edward.

- Akkor délután ne fogd vissza magad. – és már csak egy lépés választott el minket. Bele néztem az aranybarna szemekbe és elvesztem bennük. De sajnos, nem sokáig veszhettem el, mert becsengettek. Elköszöntük és elindult mindenki a saját órájára. Én Edwarddal mentem, mert a bioszunk az közös.

Most is akadt, aki megállított aláírásért. (Itt Edwardot is ALAPOSAN megnézték.) A terem előtt még nagyobb volt a tömeg, mint az udvaron. Sokan az ajtó előtt vártak és egy „Szeretünk Miley!” felirat volt náluk.

Miután ezt is lerendeztük, Edward kinyitotta előttem az ajtót, majd a helyünkre mentünk. Mikor leültünk, pont akkor lépett be a tanár. Szerencsénk volt, hogy értekezlet miatt késett. Csak firkálgattam a füzetembe, mikor egy füzetlapot tolt elém a padtársam.

Ha nem akarsz, nem kell délután versenyeznünk.

Miért? Csak nem megijedtél?

Ki? Én? Dehogy... Soha...

Aha. Viszont Alice-nek velem kellene jönnie.

Miért is?

Mert nem tudom, hogy hol laktok.

Te nyertél. Nem kell eljönnöd, ha nem akarsz.

De én szeretnék! Meg szerintem Alice sem bánná. Vagy neked nem jó? :(

Nekem tökéletes. :)

Az utolsó szónál felnéztem és pont ő is engem nézett mosolyogva. Visszamosolyogtam, és pont – sajnos – kicsengettek.

- A francba. Mi a lecke? VALAKI miatt nem tudtam leírni, mert elvonta a figyelmem. – mondtam komolyságot tettetve és hangsúlyozva a valaki szót, miközben lefirkantottam a házit, mert fenn volt a táblán. Összekaptam a cuccom és elindultunk.

- Nem is tudom ki tehette ezt meg veled. Szörnyűség. De – itt megállított és nagyon komolyan folytatta -, ha találkozok vele, elkapom a grabancát. Ígérem. – kinyitotta az ajtót és rám kacsintott. Ezen elnevettem magam.

A többi órám unalmasan telt. Kiderült, hogy Alice a tegnapi miatt beszélt az igazgatóval, hogy: ”Ha mindennap lerohanják, akkor el fogják üldözni innen, és azt nem akarja, ugye?” Persze ezt Lilytől tudtam meg matekon.

Menzán sem volt semmi érdekes. Edward megvárt az óra végén és együtt mentünk be. Természetesen mindenki elhallgatott, néma csend lett, volna ha Emmett nevetésébe nem remeg bele a suli.

Csak egy salátát vettem. Kicsit furcsa, hogy ők sosem esznek, de nem az én dolgom. Úgy látszik nekik is van titkuk, és hát valljuk be, nekem is van.

Alice-nek és Edwardnak még volt egy órája, így én a kocsimhoz mentem, ahol – nem meglepő módon – megint vártak. Szerencsémre kicsengetésre végeztem velük. Felültem a motorháztetőmre és vártam.

Nemsokára láttam, ahogy kilépnek az ajtón. Edward nagyon keresett valakit, de amikor találkozott a tekintetünk, elmosolyodott azzal a szívdöglesztő mosolyával.

- Sziasztok.

- Szia, bocs, de benn tartott a tanár. – kért bocsánatot Alice, míg köztünk járatta a szemét. Mi még mindig csak egymás szemébe néztünk.

- Semmi baj. Nem régóta vagyok csak itt. – és lecsúsztam a kocsimról.

- Tehát hogyan megyünk? - utána még mondott valamit, mert a hangját hallottam, de nem értettem. – Hahó! – legyezett a szemünk előtt – Föld hívja Miley-t és Edwardot!

- Na, te szerinted mikor esnek egymásnak? – hallottunk egy öblös nevetést. Kitől? Naná, hogy Emmett-től. – És vajon ki bírja tovább a szempárbajt?

- Bocs. – tért magához Edward, majd Alice-hez fordult – Mit is kérdeztél?

- Azt, hogy hogyan dogunk menni.

- Attól függ, te hogyan akarsz? – fordult felém. A szeme viszont kezdett sötétülni. „Vajon én váltom ezt ki belőle? Á, ki van zárva. Mit akarhatna tőlem egy félisten?”

- Alice velem jön. Veled meg Jazz. Jó? Mert ő tudja az utat. – ajánlottam.

- Na, mi van? Egyedül nem találsz haza?

- Kösz Emmett. De. Igen. Hazatalálok. Viszont hozzátok nem...még. – a végén Edwardra néztem és mosolyogtam.

- Óh... Egyből szobára viszed, öcsi? – kezdte és megveregette Edward vállát – De várjunk csak. Akkor miért nem TE viszed? Miért megy a saját kocsijával? – értetlenkedett még mindig.

- Mert versenyzünk. – válaszoltuk egyszerre. Erre mindannyian elnevettük magunkat.

- Na, menjünk, mert ránk esteledik. – mentem az ajtóhoz, majd beszálltunk Alice-szel.

Az iskola kapujától indultunk. Háromtól számolt vissza majd padlógázzal indítottam és már ott sem voltam. Edwardot a felénél lehagytam. De mielőtt oda értem volna a földes útra, megelőzött és megállt előttem. Kiszállt és oda jött hozzám.

- Jobb lenne, ha innen már simán mennénk.

- Rendben, de csak akkor, ha elismered, hogy ÉN nyertem. – erre már csak egy szemforgatást kaptam. Diadalittasan elmosolyodtam és indítottam. Elől ment Edward, középen én, hátul Rosaliék. Ők bent a garázsba álltak be, én meg a bejárat elé álltam.

Mikor kiszálltam, tátva maradt a szám. Egy gyönyörű, háromszintes „palota” előtt álltunk meg. Alice-szel bementünk. Belül, a nappaliban a barna szinte minden árnyalata megtalálható volt.

- Gyere, körbe vezetlek. – kezdett el húzni az emelet felé.

- Inkább én – állt meg Edward előttünk -, ha nem bánod Miley. – fordult felém.

- Persze nem gond. – Alice rám mosolygott, majd ott hagyott minket.

- Gyere! – invitált a lépcső felé.

- Szép a házatok. – néztem körbe, mikor felértünk.

- Köszi, de Esme és Alice érdeme. Ők tervezték ilyenre.

Végig vezetett az első emeleten, majd a másodikon is. Szinte ámulatba ejtőek a szobák. Az elsőn van Carlisle és Esme szobája. Sajnos Carlisle még a kórházban van, Esme meg az árvaházban, de amint megtudtam nem sokára hazaér. Másodikon van a többieké és végül – de nm utolsó sorban – Edwardnak a harmadikon, a folyosó végén.

Kinyitotta a szobája ajtaját és beléptünk.

- Wow! Ez aztán...hú! – Ez aztán értelmes volt Miley.

- Tetszik? – kérdezte mosolyogva. Szembe fordultam vele és úgy válaszoltam.

- Igen Nagyon. – oda léptem a cd-khez. – Hú... Te valami gyűjtő vagy? – ráncoltam a szemöldököm miközben végig húztam a kezem rajtuk.

- Hm. Igen. Valami olyasmi.

- Mit hallgatsz? – indítottam el a lejátszót. Egy nagyon ismerős számnak hallottam az ütemeit. /Miley Cyrus- Time of our lives)

- Hát...Ez... – túrt a hajába.

- Ne kezdj magyarázkodni. – mosolyogtam rá – Bevallom és is szoktam néha hallgatni magamat. De remélem te nem „rohansz le”. Ugye?

- Nem. Én nem foglak. – ezen elnevettük magunkat. De talán reménykedtem benne, hogy le fog. Miley. Mikre gondolsz? – Gyere, Esme hazaért. – majd elindult le én meg utána. „Honnan tudja, hogy jön? Hisz a harmadikon vagyunk, és én nem hallok semmit.” Gondoltam magamban, míg le nem értünk. Persze elkalandoztak a gondolataim és nem vettem észre, hogy már nincs előttem lépcső, így seggre ültem volna, ha két erős és hideg – hideg? Szinte természete ellenesen hideg – kar nem kap el.

- Jól vagy? – állított fel közben.

- Persze. Köszi.

- Esme, hadd mutassam be...

- Miley Cyrus-t. – fejezte be Mrs. Cullen – örvendek, hogy végre megismerhetlek. Alice már nagyon sokat beszélt rólad. – fogott velem kezet. „Az ő keze is nagyon hideg, mintha egésznap jégkockát tartott volna.”

- Én is örvendek Mrs. Cullen. – fogattam el a kézfogást.

- Nyugodtan hívj Esmének, és szerintem Carlisle-t is tegezd.

- Rendben, Esme.

Csak most, hogy elnéztem az ablak irányába vettem észre, milyen sötét van már.

- Sajnos nekem mennem kell. – indultam el kifelé – Holnap találkozunk.

- Köszönöm, hogy eljöttél. Gyere máskor is.

Bólintottam, majd kiléptem. Edward utánam jött és felsegítette a kabátomat.

- Hát... Holnap találkozunk. – mondtam, mikor az autómhoz értünk.

- Mindenképp. – válaszolta és kinyitott az ajtót. Biccentettem, mire elmosolyodott és én indítottam.

Egész úton csak ő járt a fejemben, és a legújabb dalomat énekeltem. (Miley Cyrus- Who owns my heart)