8.fejezet

Miley

Reggel valami furára ébredtem. Mintha valaki rázogatott volna.

- Miley, ébredj! El fogsz késni

- Kérlek, csak két percet adj. – motyogtam majd fejemre húztam a takarómat.

- Be kell menned Port Angeles-be is. – folytatta Eli most már az ágyamon ülve.

- Minek? – emeltem fel fejem.

- A koncert miatt is, meg azt hittem, hogy el akarsz menni vásárolni...

- Naná! Miért nem ezzel kezdted? – szakítottam félbe és a nyakába ugrottam.

- Menj, készülődj, mert tényleg el fogsz késni. – mondta pár perc után és útnak indított.

Gondoltam mivel jó idő van és Eli azt mondta, hogy ez ritka alkalom, így egy pántos felsőt egy nadrággal és a magas sarkúmmal vetem fel. Egy kis sminket most is majd már mentem is.

- Elmentem majd este jövök!

- Nem is ettél!

- Majd eszem a suliban!

- Rendben. Vigyázz magadra!

- Oké! – kiáltottam még az ajtóban majd már mentem is a garázsba a kocsimért. Kitolatva egyből gázt adtam, mert egy kicsit késésben voltam. Sikeresen egy piroson is áthajtottam. Remek!

Viszont a parkolóban már nem voltak olyan sokan, így találtam is helyet könnyen.

Mikor kiszálltam hallottam megint pár fiút füttyenteni és éreztem azt is, hogy végig mérnek, de nem igen foglalkoztam vele. Igaz az egómnak jót tett. Ismét.

Bemenve a terembe Lily már a helyünkön ült. Ez az órám vele közös.

- Szia. Ne haragudj, hogy mostanában hanyagollak. – kértem tőle bocsánatot, miközben leülve előszedtem a cuccaimat.

- Semmi baj. – mosolygott kedvesen rám – Milyen volt a heted?

- Hú... Ne is kérdezd. Nem indult rosszul, csak egyszer kaptak el.

- Akkor az még jó. Na, és mi van közted, meg a Cullen srác között? – itt mindenki felénk kapta a tekintetét.

- Sssh... Halkabban. – csitítottam – Hát... Járunk. Azt hiszem. – túrtam zavartan a hajamba közben.

- Szerencsés csaj vagy.

- Miért is? – néztem rá kíváncsian.

- Mert... – sóhajtott egyet - ...nem mindenkinek jut egy olyan pasi, mint Ő... – folytatta volna, de pont a csengő hangjával együtt a tanár is megjelent. „Talán igaza van. Sőt! Ő túl jó hozzám, hisz ki vagyok én? Ki Ő?” Egész órán ezen, meg hasonlókon járt az eszem. Lily felém fordult, mikor kicsengettek, de mielőtt én megszólalhattam volna, azt mondta, hogy suli után oda adja. „Talán ő is gondolatolvasó.”

Míg az egyik teremből a másikba mentem mindig akadt egy-két srác, aki – gondolom, mivel Edward nem volt mellettem – közelebb jöttek, vagy csak kinyitották az ajtót előttem. Némelyiket megszántam és adtam pár autógrammot, vagy puszit nekik.

Ezeket leszámítva unalmasak voltak a tanórák. Menza felé mentem, mikor észrevettem egy nagyon ismerős „embert”.

- Eli, te mit keresel itt? – kérdeztem miután mellé értem.

- Ezt hoztam csak. Dean küldi, hogy legyen MINDIG rajtad. – nyomta meg a mindig szót, miközben kezembe adta.

- Valami...

- Igen, olyan. De nekem most mennem kell. Este találkozunk.

- Rendben. Szia. – köszöntem el és mindegyünk ment a maga útjára. Míg sorba álltam felraktam. Egészen szép volt. Egy nagyobbacska - rózsaszín!! – kő volt egy sima ezüst nyakláncon. Próbáltam úgy rakni, hogy ne látszódjon, mert akármennyire is szerettem a szép és drága dolgokat, de ezt nem hiszem, hogy ki tudnám annyival magyarázni, hogy egy barátomtól kaptam. Ahhoz túl drágának tűnt.

Megvéve az ebédemet Lilyékhez ültem.

- Sziasztok.  – köszöntöttem őket.

- Szia. – köszöntek vissza majd Lily folytatta – Hadd, mutassam be a többieket. Miley ők itt, Taylor, Jessica és Mike. Srácok ő itt...

- Miley Cyrus! – vágták Lily szavába és mondták egyszerre. Ezen csak elmosolyodtam.

Sokat beszélgettem velük. Sokat megtudtam róluk. Mint például, hogy Jessica volt az, aki oda jött hozzám első nap. De nem csak ezt... Azt is észrevettem – sajnos -, Mike eléggé feltűnően méreget.

- Bocs, srácok, de nekem mennem kell, mielőtt még becsengetnek. – és pechemre pont, akkor csengettek is – Majd még találkozunk. Sziasztok. – mondtam és már kinn is voltam szinte.

- Várj! Miley! Én is megyek srácok. – jött utánam Mike – Milyen órád lesz?

- Biológia. – feleltem a folyosóra kilépve.

- Az jó, mert nekem is. Ülhetnék melléd? – kérdezte a terembe érve – Csak, mert láttam, hogy ma nincs itt Cullen és arra gondoltam, hogy... – kezdte zavartan, de közbe vágtam.

- Persze. Nem gond. – összemosolyogtunk és leültünk. Tett volna még fel egy kérdést, de pont belépett a tanár. De talán most az egyszer nem is bántam.

Elég uncsi volt az óra és már azt vártam, hogy kicsengessenek végre, mert már indultam volna Port Angeles-be. Mikor ez megtörtént szinte kipattantam a teremből. Közben persze még elköszöntem Mike-tól és már a kocsimban is ültem. Kerestem a telefonomat, hogy szóljak Alice-nek, mit kell vennem, de a reggeli kapkodásban otthon hagytam sikeresen. Morgolódtam még egy sort, de aztán gázt adva kihajtottam a parkolóból, a város felé. Igaz elmehetnék érte haza, de akkor ma nem érek vissza.

Edward (útközben Mileyhoz)

Rossz előérzetem van. Valami rossz lesz. Egész úton ez járt a fejemben, de pár perc után már megérkeztem és így nem tudtam folytatni. Miley ablaka alá mentem, hogy itt menjek be, de valami más volt. Felugorva jöttem rá. Nem égett a villany. Aludna? De hisz csak nyolc óra van. Oda léptem az ajtajához és az is zárva volt. Az ablak is. Talán haragszik rám? Nem jutott eszembe jobb megoldás, így megpróbáltam felhívni. Ki is csöngött, csak az volt a baj, hogy hallottam. Benn volt az ágyán a telefon. Most kezdtem igazán pánikozni. Visszaraktam a telefont és leugrottam. A bejárati ajtóhoz mentem, becsengettem, és míg vártam azon imádkoztam, hogy ő nyissa ki. De nem így lett.

- Óh... Szia Edward. Hát te? – nyitott ajtót Eli.

- Szia. Mileyhoz jöttem. – mondtam behízelgő hangon. Miért? Egyszerű. Nem találkoztam még fajtájabelivel, így kíváncsi vagyok, hogy rájuk is hat-e a vámpír vonzerő.

- Edward – sóhajtotta fáradtan. nálam ezzel a stílussal SEMMIT nem érsz el. Nem érdemes vele próbálkoznod. Átlátok rajtatok és a fajtámra sem vagytok hatásosak ezzel. – mondta, míg szelíden rám mosolygott. Lassan el kell gondolkodnom, hogy ki i a gondolatolvasó.

- Bocs. – hajtottam le fejem. Komolyan, mintha a Volturi állna előttem és én az alattvalója lennék. Ha ezt Emmett megtudná. Juj, bele se merek gondolni.

- Semmi baj, de Miley nincs itthon.

- Hol van? Kaptam fel a fejemet. Csak ne ott legyen.

Napközben is próbáltam vagy én, vagy húgom hívni, de akkor sem vette fel. Akkor ez miatt. Alice-nek volt délelőtt, egy látomása, hogy lesznek benn a városban vámpírok és, hogy Miley ne menjen be.

- Port Angelesbe ment. – Tudtam. Már miért ne olyan helyre menjen ahová nem kéne?

- Miért? – kérdeztem sürgetve. De mielőtt válaszolhatott volna, láttam a reggeli beszélgetésüket. – Ha esetleg haza érne hamarabb, mint mi, csörgess meg. – nyomtam kezébe a telefonszámom. – Még valami. Van nektek valami képességetek, vagy erőtök?

- Mire érted? Ha arra gondolsz, hogy nehezebb-e megölni, akkor igen.

- Ezt elmondta Miley is, de mint például...

- Nem, nem tudok róla. Bár vannak olyanok, akiknél a nyaklánc ad valami erőt, de ez nagyon ritka.

Mondta, mire én csak bólintottam és mentem haza villám gyorsan. Még majd meg kell kérdeznem, hogy mi is az a bizonyos nyaklánc. De most Miley biztonsága fontosabb.

- Alice! – mondtam talán a kelleténél hangosabban is, mikor a nappaliba értem – Alice! – szinte ordítottam.

- Edward! Én sajnálom. Nem láttam, hogy oda akar majd menni én... – kezdett kétségbe esni, míg lassan lejött a lépcsőn és megállt velem szemben.

- Mi az, hogy nem tudtad? Tudtommal TE vagy a „jósnő”, nem? – kérdeztem mérgesen, mire megéreztem, hogy kezdek megnyugodni – Jazz! Most fejezd be! Nem akarok megnyugodni.

- Edward. Én csak... Az volt az utolsó, amit láttam, hogy reggel elmegy a suliba, majd eltűnt a jövője.

- A nyaklánc. – mondtam halkan – Alice...

- Tudom. Láttam mit akarsz. – mondta és már indult is a garázs felé – Amúgy mi az a nyaklánc?

- Majd megtudjuk. Még én sem tudom. Em, Rose! Kellenétek.

- ÉN! NEM! MEGYEK az a kis halandó után. – jelent meg a második említett a lépcső tetején – Van jobb dolgom is. – majd már ment is vissza a szobájukba – Te is maradsz Em! – kiáltotta Emnek, aki nagy örömmel ugrált le a lépcsőn.

- De...

- Nincs de! Maradsz! – Emmett szomorúan bólintott és visszament.

- Bocsi, öcsi. – szólt még vissza az ajtóból.

- Én jövök. – állt mellém Jasper. Bólintottam rá.

- Hol vannak Tanyáék? – kérdeztem tőle a garázs felé menet.

- Csak nem hiányoznak. – húzogatta a szemöldökét.

- Nem! Csak furcsállottam, hogy csak mi vagyunk itthon. – beszállva a kocsiba már indítottam is. Természetesen Alice ült mellettem. Padlógázzal mentem végig az utakon.

Nem tudtuk pontosan, hogy merre lehet,így Port Angeles határánál parkoltam le és futva mentünk a városba. Szerencsénkre sötét volt már, így nem kellett félnünk, hogy valaki észrevehet minket.

Olyan fele mentünk, ahol még nyitva vannak ilyenkor azok a boltok, ahol bulihoz lehet kiegészítőket kapni. Persze ott már lassítottunk. Már vagy két órája keresgéltük, de még mindig semmi. Már kezdtük feladni, amikor egy sikítást hallottunk.

Bármennyi hang közül felismerem az Ő hangját. Összenéztünk, majd futottunk a hang felé. Jazz messzebbről érzi az érzéseket, mint ahogy én hallom őket, így félúton már én vettem át a vezetést. Egy szűk utca előtt haladtunk el, amikor olyan hangok jöttek ki, mintha verekednének. De nem emberek, hanem amikor oda vágsz egy vámpírt.

Halkan jeleztem a többieknek, hogy álljanak meg. Valóban egy lány verekedet kettő vámpírral. Csak értetlenkedve néztük végig az egészet. Nem értette egyikünk sem, hogy ez hogyan lehetséges, mert nem nézett ki a lány vámpírnak. De még nagyobb lett a csodálkozásunk, amikor a lány észrevett minket és erre fordulva, ránk nézett.

7.fejezet

Miley

Kihajtott a parkolóból és az erdő felé indult.

- Mi lesz a kocsimmal? – kérdeztem.

- Alice majd elviszi hozzátok. – felelte keményen.

- Mi volt az a tornateremben? – kérdeztem és láttam, ahogy megdermed.

- Nem tetszett, amit hallottam.

- Én nem hallottam semmit. – ráncoltam össze a szemöldökömet – Edward, miről van szó?

- Majd elmondom.

Nem értem miért csinálja ezt velem. Jó, azt én sem híresztelném, hogy vámpír vagyok. Meg nem is lehet. Sőt Tilos. Miért? A válasz egyszerű. Volturi. Igen. Ismerem őket. Honnan? Egy koncertről. Pontosan az enyémről. De ezt majd máskor.

Körülbelül negyedórás út után megállt egy ösvénynél. Kiszállt és az én ajtóm is kinyitotta.

- Gyere! – mondta keményen, de én nem tettem. Keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt.

- Nem! Veled, Így sehova nem megyek.

- Miley. Nem foglak bántani. Ígérem. – mondta és a kezét nyújtotta nekem. Elgondolkodtam egy percre majd megfogva azt, kiszálltam és elindultunk.

Tíz perces gyaloglás után, megálltunk egy farönknél, amire leült én meg vele szembe foglaltam helyet.

Kicsit fura volt így, de nem akartam én kezdeni. Láttam rajta, hogy nem találja a szavakat. Én meg azzal nem támadhattam le, hogy „Tudom, hogy vámpír vagy, de ez engem nem érdekel, és nem félek tőled.”

Pár perc hallgatás után mégis megszólalt.

- Miley. Én... – sóhajtott - nem vagyok ember. – nézett rám félve.

- Tudom. – csak ennyit mondtam, de ő kíváncsian nézett rám – Sejtettem, hogy nem vagy az.

- Honnan is?

- Nem eszel. Szemed színe változik. Túl fehér és túl hideg a bőröd. Hangtalanul jársz. Alice néha, mintha „látomásai” lennének, üveges lesz a tekintete. Ja, és még valami. Ha Emmett-tet emberként Rose úgy tarkón vágná, ahogy szokta, szerintem már lerepült volna a feje. – a végén már nevettem, mert elképzeltem, ahogy Emmett feje gurul a betonon. Edward, úgy nézett rám, mint akinek elment az esze.

- Miley. Te ilyenkor hallod magad? – bólogattam, még mindig mosolyogva – Úgy mondod, mintha ez természetes dolog lenne. – hajtotta le, s rázta meg a fejét.

- Edward. – csúsztam hozzá közelebb – Engem NEM érdekel, hogy mi vagy ki vagy. Hidd el. Bízom benned, és köszönöm, hogy elmondtad. Tudom, hogy soha sem tudnál bántani. Sem fizikailag, sem lelkileg. Éreztem korábban, és érzem most is. – néztem mélyen a szemébe.

Akkor beugrott. Robnak is ezeket mondtam az elején. Vele is barátságnak indult. De ő már nincs itt. Edward, viszont igen.

Nem szólt semmit, csak közelebb húzott magához és megcsókolt. Pár perc után zihálva váltunk szét.

- Szeretlek, de... – mondta ki a szemembe nézve. Én is akartam, hogy mindennél jobban, de valami megakadályozott. – Akkor sem kellene ezt. Nem kellene léteznem. Nem kellene velem most itt lenned. Hisz, te ember vagy én meg egy... egy szörnyeteg. – hajtotta le a fejét. Ezen csak kuncogtam.

- Ne légy te abban olyan biztos, hogy én ember vagyok. – felkapta a fejét és kíváncsian méregetni kezdett.

- Hisz te eszel, alszol, szükséged van oxigénre, vér folyik az ereidben, dobog a... Szíved. – jött rá végre – Sokkal lassabban ver, mint másé. – bólogattam – Akkor mi vagy te?

- Ha úgy vesszük, én sem tudom.  – hajtottam le a fejemet.

- Hogyhogy?

- Az igaz, hogy alszok, eszek, kell oxigén, dobog a szívem, de abban különbözök, hogy nem olyan egyszerű engem megölni. Mint titeket sem. – néztem szemébe – Igaz elégetni engem már nem szükséges.

- Akkor hogyan? – kérdezte kíváncsian.

- Ha elvesztem a fejem. – a végére mosolyogtam – Úgy értem, ha valaki letépi a fejemet. – magyaráztam tovább értetlen arcát látva.

- Értem. – csak ennyit mondott, majd felállt – Mennünk kellene. – nézett rám.

- Igen. – mondtam majd felálltam én is.

Fura volt valahogy ez az egész. Egész úton nem szólt hozzám. Sem az autójáig, sem azután. Próbáltam beszélgetni, de nagyon tömören felelt, vagy nem is felelt.

Nem tartott sokáig az út, csak azt vettem észre, hogy megállt.

- Hát, holnap találkozunk. – mondtam és szálltam volna ki, de megállított.

- Miley. Holnap nem tudunk iskolába menni, mert napsütés lesz és jönnek a barátaink Alaszkából. – húzta el a száját.

- Rendbe. – még mindig vissza fogott – Szeretnél még valamit? – érdeklődtem kíváncsian.

- Igen. – mosolyodott el – Ezt. – húzott magához és megcsókolt. Pár perc után, nehezen, de elváltunk egymás ajkaitól. – És lenne még egy kérdésem is.

- Mond. – néztem szemeibe.

- Este átmennék hozzád. Ha nem gond.

- Persze, hogy nem. Várni foglak. – mondtam mosolyogva, majd kiugrottam mellőle.

Befelé szinte ugráltam örömömben. Eli még arra is gondolt szerintem, hogy bérletet szerez a sárga házba.

- Miley? – szólt utána, míg a lépcsőn mentem fel – Nem gondoltál még arra, hogy esetleg szerveznél-e, egy koncertet?

- Őszintén... – kezdtem, mire csengettek – Kinyitom. – majd nyitottam is.

- Annyira örülök nektek! – sipítozta Alice a fülembe, de csak most vettem észre valami furát.

- Alice. Te honnan és, hogy? – engedtem el közben.

- Tudom, hogy Edward mindent elmondott. Szia Eli!

- Szia! – kiáltott vissza, és kijött.

-  Ti ismeritek egymást? – néztem rájuk.

- Nem. De mivel én jövőbe látó vagyok, így láttam, hogy mi – mutatott magára majd Elire – jóban leszünk. – ugrált közben mosolyogva.

- Bocs lányok, de nekem holnap még suli van. Szóval felmentem tanulni. – mondtam majd elindultam fel.

- Tehát mit mondasz? – kérdezte utánam még Eli.

- Alice-től kérdezd. Ő már biztosan tudja a válaszom. „Jövőbe látó. Tehát vannak különleges képességű vámpírok. Akár a Volturinél. Vajon Edwardnak van valamilyen képessége? És ha igen akkor mi lenne az?” Sokáig nem gondolkodhattam ezen, mert felérve egy cetlit találtam az ágyamon.

Miley!

 Sajnálom. Őszintén, de nem hiszem, hogy ma este át tudok menni. Denáliék - akiket említettem – hamarabb jönnek és Carlisle akar egy nagy családi vadászatot. Tényleg sajnálom! Ígérem, kárpótollak!

Szeretlek

Edward

„Hát akkor az estémnek lőttek.”

Befeküdtem az ágyba, miután megírtam a leckém és lezuhanyoztam és már aludtam is.

Edward (beszélgetés vége felé)

- Ja ha elvesztem a fejem. – kezdett mosolyogni, de én csak értetlenül néztem rá – Úgy értem, ha valaki letépi a fejem.

„Edward. Van egy rossz hírem. – kúszott be Alice gondolata – Tanyaék korábban akarnak jönni és Carlisle is akar egy családi nagy vadászatot. Kérlek gyere haza! Én sajnálom. Tényleg.” – majd elfutott.

- Értem. – majd felálltam – Mennünk kellene.

- Igen. – mondta majd felállt ő is.

Nem szóltam hozzá egész úton. Sem az autómig, sem utána. Bántam, hogy ma éjjel nem lehetek vele. Egész úton azon gondolkodtam, hogy valahogy meg kellene szöknöm Tanya elől és eljönni szerelmemhez. Hallottam, hogy próbál beszélgetni velem, de nem értettem, hogy mit mond. Ezért csak néha válaszoltam neki valamire. Nem tudom, hogy hogyan, de megálltam a házuk előtt.

- Hát, holnap találkozunk. – mondta majd ki akart szállni, de eszembe jutott valami fontos, így vissza fogtam a karjánál.

- Miley. Holnap nem tudunk menni suliba. – mondtam neki szomorúan.

- Miért?

- Mert napsütés lesz és Alaszkából jönnek a barátaink. – a végénél már el a számat.

- Rendben. – de még mindig visszatartottam. – Szeretnél még valamit?

- Igen. – mosolyodtam el – Ezt. – mondtam majd közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Tudtam, hogy levegőre van szüksége, így pár perc után nagy nehezen, de elváltam tőle. – És lenne még egy kérdésem. – Már megfogalmazódott bennem a terv, hogy, hogyan szabadulhatok meg.

- Mond. – nézett szemembe.

- Este átmennék hozzád, ha nem gond.

- Persze, hogy nem. Várni foglak. – felelte és kipattant mellőlem. Megvártam, míg bemegy és csak utána indítottam.

Sötétedett már. Senki sem volt az utakon. A vezetésemmel hamar haza értem. Beállva a garázsba a nappaliba mentem.

- Szia...sztok. – döbbentem le egy percre, mikor Tanya a nyakamba vetette magát, abban a szent pillanatban, hogy beléptem. Jupi! Már csak ez hiányzott...

- Edward! – sipította a fülembe – Úgy hiányoztál!

- Tanya. Szállj le Edwardról. – mondta Kate.

- Köszönöm. – néztem rá hálásan. „Nincs mit.” – üzente gondolatban.

- Bocs. – engedett el.

- Alice hol van? – néztem körbe a nappaliban, de sehol sem láttam.

- Destiny autóját viszi vissza. Meg volt valami látomása is vele kapcsolatban. „Plusz a koncert. Ő mondta, hogy ne a művésznevét használjuk.” – mondta Jazz a kanapén ülve.

- Rendben. – mondtam majd elindultam a szobám felé.

- Ki az a Destiny? – kérdezte Tanya és kiéreztem a hangjában a féltékenységet. Na meg a gondolataiból is.

- Edward barátnője. – röhögött Emmett.

- Mi?!?!?! – sipítozta erre – Legalább egy vámpír? Bár biztos, hogy nem szebb nálam. – dobta hátra a haját.

- Az első kérdésedre a válasz: Nem. A másodikra meg. Hogy Sokkal szebb Nálad. – röhögött tovább a testvérem, mire Rosalie-tól kapott egy tarkón vágást – Most mi az cica? Tanyánál szebb, de tudod, hogy nekem csak Te vagy. –fejezte be majd megcsókolta feleségét.

- Egy ember? – fordult felém Tanya.

- Nem. – felelte rá húgom, aki most lépett be az ajtón.

- DE! – néztem szúrósan rá.

„Ne is gondolj arra, hogy elmész Miley-hoz! Írtál neki levelet, hogy nem tudsz menni. Holnap úgy is találkoztok.” – üzente miközben elment mellettem.

Erre csak sóhajtottam egyet és beléptem a „magán” szférámba. Tanya még elindult utánam, de miután rá szóltam inkább maradt.

Tanya

„Hm... Szóval Edwardom szerelmes. Ráadásul egy emberbe. Cöh... még nem is vámpír. Hanem egy semmirekellő halandó, aki elveszi előlem életem szerelmét. Ezt nem fogom hagyni.”

- Rose? Beszélhetnénk? – kérdeztem barátnőmtől.

- Persze. – majd felállt és elindultunk az erdőbe.

Már a végénél jártunk, amikor szembe fordultam vele.

- Fontos dologról lenne szó. – kezdtem.

- Tudom. Már vártam mikor akarod elkezdeni.. – „Tehát ő is Destiny ellen van. Ez tetszik”

Gonoszul elmosolyodtam, majd megbeszélve a részleteket is a többiek után indultunk.

Nem mertünk semmit sem eltervezni véglegesen, vagy csak rá gondolni, mert ugye a kis idegesítő törpe, ha meg sejt valamit, abból baj is lehet. Na, nem, mint ha félnék tőle, de mivel mindenki szereti őt... Hát nem igen húznék vele ujjat.

Edward

- Alice. – szóltam hozzá, mikor már végzett egy szarvassal – Hogyan értetted azt, hogy ma látom Miley-t?

- Segítek neked ma éjszaka megszöknöd. – mosolygott, mire megöleltem.

- Köszönöm.

- A kedvenc bátyámnak, bármit, bármikor.

- Menjünk vissza. – indultam el a többiekhez.

Egész nap levakarhatatlan volt a vigyor az arcomról. Amit persze egy párszor Emmett meg is jegyzett, de nem nagyon – próbáltam – vele foglalkozni.

Persze Tanya azt hitte, hogy miatta van, de sajnos el kellett szomorítanom, hogy nem.

Esme meg húgom elkezdték szervezni már Miley koncertjét.

A nap további részében – miután, hogy hazaértünk – őket hallgattam, hogy Alice-nek milyen ötletei vannak.

Mikor már sötétedni kezdett nem bírtam tovább várni, így elindultam szerelmemhez.

6.fejezet

Miley

Most – nagy – bánatomra, nem volt sem pirosom, sem Volvo mellettem. Viszont, mikor beértem a sulihoz, „véletlenül” pont mellette volt egy szabad hely. Hát beparkoltam. Nyitottam volna ki az ajtót, ha Edward nem előz meg.

- Szia. – köszönt mosolyogva.

- Szia. Köszönöm. – mondtam miközben bezártam az autómat.

- Milyen órád lesz? – kérdezte befelé menet.

- Tesi. Sajnos.

- Nem szereted?

- De, csak... Nem szeretnék nagyképűsködni, de azért lássuk be, mégis csak Miley Cyrus vagyok.

- Igaz. – bólogatott. Láttam, hogy sokan irigykedve néznek minket, de nem igazán törődtem velük.

- És neked milyen órád lesz? – kérdeztem a terem előtt.

- Majd meglátod. – koppintott az orrom hegyére, majd elment az öltözője felé.

„Szóval a tesink is közös. Hm. Ez tetszik. Legalább most meglátjuk, hogy igaz-e, amit Eli mondott.”

Pont becsengetésre végeztem és bementem a terembe. Kicsit csalódott lettem, mert azt hittem, hogy a mai napom Emmett mentes lesz, de nem jött be. Ő is benn volt. Na, jó. Azért annyira nem bántam.

- Haza találtál? – kérdezte. Bólintottam s a helyemre álltam.

Ma röplabdáztunk. Nem volt rossz. Főleg az, amikor Emmett-tel voltam Edward ellen, s mind a ketten feladók voltunk. Ketten akartuk lecsapni a labdát, a másiknak, ekkor Emmett felemelt, így miénk lett a pont. Edward próbált búskomor képet vágni, De nem igen jött össze neki. Sajnos hamar vége lett az órának. Egy-két pontot engedtem nekik, de így is mi nyertünk jóval.

Az óra végén az öltözőbe menet, hallottam, egy-két füttyentést és morgást a hátam mögött. „Várjunk csak...morgást?” Megfordulva Edwardot láttam, amint megfeszülve áll és Emmett tartja vissza. Közelebb mentem hozzájuk.

- Edward. Minden rendben? – álltam elé.

- Igen, Miley. Menj csak öltözni. – komoly arccal felelte Emmett. Kicsit meglepett, mert még nem hallottam őt komolyan beszélni. „Lesz, ami lesz, megteszem.” – gondoltam majd közelebb állva hozzá és a kezeimet az arca két oldalára tettem. Hirtelen megremegett és rám nézett. Ha azt mondom, hogy, sötétebb, mint az éjszaka, még azzal sem mondtam el, hogy mennyire volt fekete a szeme. Majd vissza a fiúkra nézett.

- Ezt jobb lenne, ha nem tennéd. – szólt közbe Emmett, de nem törődtem vele.

- Edward. Figyelj rám, kérlek, nézz rám. – könyörögtem neki.

Rám nézett és kezeit védelmezően derekam köré fonta. Először megijedtem, de átkulcsoltam kezeimet nyakán és hozzábújtam. Fejét a nyakam hajlatába fúrta, és éreztem, ahogyan mélyeket lélegez és megnyugszik. Nem tudom meddig állhattunk ott így, csak azt vettem észre, hogy csengetnek.

- Srácok, oké, hogy romantika, meg szerelem, meg minden, de menni kellene. – szólt Emmett.

Lassan kibontakoztam jéghideg öleléséből és a szemébe néztem. Már arany barnán ragyogtak.

- Jobban vagy? – kérdeztem végig simítva az arcán. Bólintott majd az arca közelíteni kezdett az enyémhez.

- Khm... maguknak nem órán kellene lenniük? – jött hozzánk a tesi tanár.

- Elnézést tanár úr. – mondtam majd elindultam átöltözni. Edward Emmett-tel ment el.

Miután végeztem Edwarddal találkoztam szembe.

- Gyere! Elmegyünk. – kezdett húzni a parkoló felé.

- De... – inkább meggondoltam magam – Hova megyünk?

- Beszélgetni. Ezt már nem bírom tovább. – mondta az autójánál. Beszálltunk és már indított is.

5.fejezet

Miley

Mikor hazaértem egy nagyon ismerős autó állt a feljáróm mellett.

Erre a pillanatra várok már majdnem négy napja. Futva tettem meg a távot az ajtómig. Benyitottam és a lépcsőn ülve találtam rá Elire. Igaz fenn nem használnak autót, de ide le kell, és egyszer nekem megmutatta, hogy melyik az övé.

Egyből a nyakába vetetem magam.

- Hiányoztál Smiley.

- Te is nekem. Nagyon. – öleltük még egymást sokáig – De – engedtem el – hogyhogy itt vagy? Valami baj van? – estem kétségbe.

- Nem dehogy. Vagyis... Csak figyelmeztetni jöttelek.

- Mi? Minek? – gondolkodtam el – Vagy várj csak.  A rajongók miatt, igaz? De azok miatt nem kell, már Alice „lerendezte” őket. – bólogattam vidáman.

- Alice? Az ki?

- Hát Alice Cullen. Dr. Cullen nevelt gyerekei. Neked viszont tudnod kéne, mert láttam, hogy fent figyeltétek őket.

- Az az Alice Cullen? Edward, Emmett, Rosalie, Jasper, Esme és Carlisle? – majd lehuppant a kanapéra.

- Igen. De mi a baj velük? – ültem mellé.

- Hogy mi a baj velük? – emelte fel a hangját én csak aprót mertem bólintani, mert még soha nem beszélt velem így. – Hát elmondom. Velük nem kellene, sőt, ha úgy jobb megtiltjuk, hogy velük légy!

- Miért? Hisz kedvesek, barátságosak, és... – mondtam volna még, de a szavamba vágott.

- Lehet, de veszélyesek. Ők nem...nem emberek. – mondta ki nehezen.

- Akkor mik?

- Ezt nem mondhatom el. Sajnálom. – hajtotta le a fejét – Ettél már valamit? Mert csinálhatok, ha gondolod.

- Nem kell, de miért nem válaszolsz? – tettem keresztbe a kezeim a mellkasom előtt.

- Ha akarják, elmondják. Én nem tehetem, hogy még jobban bele avatkozok. – mondta, majd felment az egyik vendégszobába. Fentről még visszaszólt, hogy egy pár napig marad csak.

- Rendben. – morogtam az orrom alatt.

Felkaptam a táskám és felmentem a szobámba megcsinálni a leckém. Miután végeztem lementem vacsit készíteni. Szóltam Elinek is. Mikor végeztünk, felajánlotta, hogy elmosogat. Addig felmentem lezuhanyozni. A szobámban rég nem látott tárgy fogadott.

- Gondoltam rég játszottál, így elhoztam. – mondta a gitártokom felé bökve, az ágyamon ülve.

- Igen, igaz. Eli – ültem le mellé – sajnálom, hogy lenn felemeltem rád a hangom.

- Semmi baj. Én is hibás vagyok. – mondta majd megölelt.

Miután elengedett, kiment egy jó éjt puszival, meg, hogy Deannel kell beszélnie.

Elővettem a gitárt és egy kicsit átvettem, amit tanultam, mert régen volt már a kezemben. Tíz óra körül tettem le és aludtam el.

Reggel az órám csörgésére ébredtem. Fura álmom volt. Mintha valaki benn járt volna és simogatta volna az arcomat. Bár lehet, hogy csak Eli volt az.

Felkeltem, elkészültem, szóltam Elinek, hogy elmentem, majd már indítottam is a kocsimat.

Elizabeth (Miley elalvása után)

Bent ültem a szobámban és a kedvenc könyvemet olvastam, amikor – nagyon halk – lépéseket hallok a szobám felé közeledni. Tudtam, hogy senki sem tud ennyire halkan közlekedni csak egy vámpír. Ennél a szónál ért az ajtómhoz.

- Gyere be! – mondtam neki.

- Te, honnan? – kezdte meglepődve miután beljebb jött.

- Nem magyarázkodok. De egyet kérnék. – kezdtem miközben felállva elé sétáltam – Tartsd távol magad tőle. – hangsúlyoztam minden egyes szót.

- Nem fogom bántani, ha esetleg attól tartasz. Szeretem Őt. – na, ezen meglepődtem – és soha nem is tudnám. – „Ja, észre sem venné, ha álmában kitekerné a nyakát és vége. Ha már itt tartunk, mit keres itt?”

- Az ablakon át jöttem Mileyhoz. – felelte a ki nem mondott kérdésemre. „Ez az, nem is mondtam ki.” Kíváncsian néztem rá, mire magyarázatba kezdett. – Nem tudom, hogy ki vagy te, és miért, honnan tudod, hogy én mi vagyok, de igen, vámpír vagyok. De ha te ezt tudod, akkor azt is kellene tudnod, hogy vannak közöttünk olyanok, akiknek vannak képességekkel rendelkezők is. Én is köztük vagyok, mint gondolatolvasó. – az utolsó szónál megállt a légzésem. „Akkor tudja, hogy mi vagyok.” – Nem. De ha már itt tartunk. – vette fenyegetőre – elárulhatnád, hogy Te ki is vagy?

- Azt nem tehetem. Vegyük úgy, hogy én védem Miley-t. Tehát, ha egy haja szála is meggörbül... VÉGE. Érted? VÉGE a létezésednek.

- Sosem tudnám bántani. – lehetett hallani a hangján, hogy őszintén gondolja.

Edward (A beszélgetés után)

Miután Elivel lerendeztük a „Szia, XY vagyok.” Bemutatkozásnak nem nevezhető formát, a gondolatai alapján elkezdett hinni, és bízni bennem. De, hogy én miért bíztam benne azt még mindig nem tudom. Kicsit fura volt ennyi ismeretség után kimondani, hogy szeretem, de ez így van. Mikor nincs velem, mintha nem lennék egész.

Az ágyán ülve nézem, ahogy alszik. Hallgatom szuszogását és szívverését. Tudom merész dolog tőlem, de nem tudom magam vissza fogni. Tegnap voltam itt elsőnek.

- Edward... – sóhajtotta álmában.

- Itt vagyok. – suttogtam miközben finoman – nehogy felébredjen – végig simítottam az arcán. Az egész éjjelt itt töltöttem. Néha benézett Eli is, de örömmel gondolta – igaz az elején még nem -, hogy talán nem is gondoltam viccből, amit mondtam.

Hajnaltájt indultam haza, nehogy – mikor felébred – itt találjon.

Nem akartam Emmett-tel találkozni, így az ablakomon ugrottam be. Persze itt is volt egy kicsi és idegesítő meglepetés az ágyamon ülve.

- Hol voltál? – pattant fel, mosolyogva.

- Mintha nem tudnád. – válaszoltam a fürdőm felé menet, de az ajtóban megtorpantam. – Te tudtad, igaz? – fordultam vissza.

- Mit is? – vágott ártatlan arcot.

- Azt, hogy...

- Igen. Tudtam. – vágott a szavamba. Kezdett bennem felmenni a pumpa. – Viszont, benne bízhatunk. Nme fogja elmondani Miley-nak. Bár... Azt nem tudom, hogy másodszorra is vissza tudja-e fogni Miley-t. – mielőtt megszólalhattam volna, levetítette nekem Miley-t, amikor Elit meglátta. Mikor vége lett, csak bólintottam és bementem zuhanyozni.

- Ja, Edward. – szólt még Alice – Ne felejtsd el, hogy szombaton jönnek Denalik. – Szombat. Tehát addig még van teljes két napom.

Szombat. Óh-óh. Miley-t akkor akartam elvinni valahová. Majd talán pénteken. Holnap meg is kérdezem tőle.

4.fejezet

Miley

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Bementem a fürdőbe, elkészültem, kabátot vettem, majd indultam is. Simán oda értem volna – az én vezetési stílusommal – amikor pirosat kaptam. Nem sokan voltak az utcán, mikor egy nagyon ismerős autó parkolt le mellém. Persze ki más autója lett volna, mint Edward Cullené. Ő vezetetett mellette, meg Alice, hátul Jazz ült. Intett Alice, majd valamit mondott Edwardnak. Ő elmosolyodott majd intett, mikor felém nézett. Alice valamit írt egy lapra és az ablaküvegre nyomta.

Versenyezzünk! Van egy alkum. HA te nyersz, megszabadítunk a rajongóktól. Ha Edward nyer, eljössz hozzánk délután. Benne vagy?

(Adunk három másodperc előnyt!)

Hm...Nézzük csak...naná! Bólintottam nekik majd vártam, hogy zöldre váltson a lámpa. Mikor végre megtette padlógázzal indítottam. Miközben számoltam háromig lassabban mentem. Semmi mást nem láttam csak egy csíkot és egy dudálást hallottam. „Ezt még visszakapod!” – gondoltam magamban, gázt adtam és 300-zal mentem.

Az utolsó kanyarnál értem utol, és parkoltam oda ahová ő akart. Hatalmas vigyorral az arcomon szálltam ki. Nem messze tőlem álltak Emmették. Hallottam, hogy füttyent egyet mire én intettem neki és Alice-ék felé vettem az irányt. Persze Alice egyből a nyakamba vetette magát.

- Bocs, de azt hiszem ÉN nyertem. – mondta Jazz miközben kiszállt és a markát tartotta Edwardnak.

- Visszavágót követelek! – nyomta kezébe a pénzt Jaspernek.

- Minek? Hogy akkor is lealázhassalak? – kérdeztem mosolyogva.

- Még mi sem tudtuk eddig egyszer sem legyőzni. – számolta meg a pénzt Jazz.

- Csak azért mondod ezt, mert szerencséd volt. És mivel új vagy hagytalak is. – közben közelebb lépett Edward.

- Akkor délután ne fogd vissza magad. – és már csak egy lépés választott el minket. Bele néztem az aranybarna szemekbe és elvesztem bennük. De sajnos, nem sokáig veszhettem el, mert becsengettek. Elköszöntük és elindult mindenki a saját órájára. Én Edwarddal mentem, mert a bioszunk az közös.

Most is akadt, aki megállított aláírásért. (Itt Edwardot is ALAPOSAN megnézték.) A terem előtt még nagyobb volt a tömeg, mint az udvaron. Sokan az ajtó előtt vártak és egy „Szeretünk Miley!” felirat volt náluk.

Miután ezt is lerendeztük, Edward kinyitotta előttem az ajtót, majd a helyünkre mentünk. Mikor leültünk, pont akkor lépett be a tanár. Szerencsénk volt, hogy értekezlet miatt késett. Csak firkálgattam a füzetembe, mikor egy füzetlapot tolt elém a padtársam.

Ha nem akarsz, nem kell délután versenyeznünk.

Miért? Csak nem megijedtél?

Ki? Én? Dehogy... Soha...

Aha. Viszont Alice-nek velem kellene jönnie.

Miért is?

Mert nem tudom, hogy hol laktok.

Te nyertél. Nem kell eljönnöd, ha nem akarsz.

De én szeretnék! Meg szerintem Alice sem bánná. Vagy neked nem jó? :(

Nekem tökéletes. :)

Az utolsó szónál felnéztem és pont ő is engem nézett mosolyogva. Visszamosolyogtam, és pont – sajnos – kicsengettek.

- A francba. Mi a lecke? VALAKI miatt nem tudtam leírni, mert elvonta a figyelmem. – mondtam komolyságot tettetve és hangsúlyozva a valaki szót, miközben lefirkantottam a házit, mert fenn volt a táblán. Összekaptam a cuccom és elindultunk.

- Nem is tudom ki tehette ezt meg veled. Szörnyűség. De – itt megállított és nagyon komolyan folytatta -, ha találkozok vele, elkapom a grabancát. Ígérem. – kinyitotta az ajtót és rám kacsintott. Ezen elnevettem magam.

A többi órám unalmasan telt. Kiderült, hogy Alice a tegnapi miatt beszélt az igazgatóval, hogy: ”Ha mindennap lerohanják, akkor el fogják üldözni innen, és azt nem akarja, ugye?” Persze ezt Lilytől tudtam meg matekon.

Menzán sem volt semmi érdekes. Edward megvárt az óra végén és együtt mentünk be. Természetesen mindenki elhallgatott, néma csend lett, volna ha Emmett nevetésébe nem remeg bele a suli.

Csak egy salátát vettem. Kicsit furcsa, hogy ők sosem esznek, de nem az én dolgom. Úgy látszik nekik is van titkuk, és hát valljuk be, nekem is van.

Alice-nek és Edwardnak még volt egy órája, így én a kocsimhoz mentem, ahol – nem meglepő módon – megint vártak. Szerencsémre kicsengetésre végeztem velük. Felültem a motorháztetőmre és vártam.

Nemsokára láttam, ahogy kilépnek az ajtón. Edward nagyon keresett valakit, de amikor találkozott a tekintetünk, elmosolyodott azzal a szívdöglesztő mosolyával.

- Sziasztok.

- Szia, bocs, de benn tartott a tanár. – kért bocsánatot Alice, míg köztünk járatta a szemét. Mi még mindig csak egymás szemébe néztünk.

- Semmi baj. Nem régóta vagyok csak itt. – és lecsúsztam a kocsimról.

- Tehát hogyan megyünk? - utána még mondott valamit, mert a hangját hallottam, de nem értettem. – Hahó! – legyezett a szemünk előtt – Föld hívja Miley-t és Edwardot!

- Na, te szerinted mikor esnek egymásnak? – hallottunk egy öblös nevetést. Kitől? Naná, hogy Emmett-től. – És vajon ki bírja tovább a szempárbajt?

- Bocs. – tért magához Edward, majd Alice-hez fordult – Mit is kérdeztél?

- Azt, hogy hogyan dogunk menni.

- Attól függ, te hogyan akarsz? – fordult felém. A szeme viszont kezdett sötétülni. „Vajon én váltom ezt ki belőle? Á, ki van zárva. Mit akarhatna tőlem egy félisten?”

- Alice velem jön. Veled meg Jazz. Jó? Mert ő tudja az utat. – ajánlottam.

- Na, mi van? Egyedül nem találsz haza?

- Kösz Emmett. De. Igen. Hazatalálok. Viszont hozzátok nem...még. – a végén Edwardra néztem és mosolyogtam.

- Óh... Egyből szobára viszed, öcsi? – kezdte és megveregette Edward vállát – De várjunk csak. Akkor miért nem TE viszed? Miért megy a saját kocsijával? – értetlenkedett még mindig.

- Mert versenyzünk. – válaszoltuk egyszerre. Erre mindannyian elnevettük magunkat.

- Na, menjünk, mert ránk esteledik. – mentem az ajtóhoz, majd beszálltunk Alice-szel.

Az iskola kapujától indultunk. Háromtól számolt vissza majd padlógázzal indítottam és már ott sem voltam. Edwardot a felénél lehagytam. De mielőtt oda értem volna a földes útra, megelőzött és megállt előttem. Kiszállt és oda jött hozzám.

- Jobb lenne, ha innen már simán mennénk.

- Rendben, de csak akkor, ha elismered, hogy ÉN nyertem. – erre már csak egy szemforgatást kaptam. Diadalittasan elmosolyodtam és indítottam. Elől ment Edward, középen én, hátul Rosaliék. Ők bent a garázsba álltak be, én meg a bejárat elé álltam.

Mikor kiszálltam, tátva maradt a szám. Egy gyönyörű, háromszintes „palota” előtt álltunk meg. Alice-szel bementünk. Belül, a nappaliban a barna szinte minden árnyalata megtalálható volt.

- Gyere, körbe vezetlek. – kezdett el húzni az emelet felé.

- Inkább én – állt meg Edward előttünk -, ha nem bánod Miley. – fordult felém.

- Persze nem gond. – Alice rám mosolygott, majd ott hagyott minket.

- Gyere! – invitált a lépcső felé.

- Szép a házatok. – néztem körbe, mikor felértünk.

- Köszi, de Esme és Alice érdeme. Ők tervezték ilyenre.

Végig vezetett az első emeleten, majd a másodikon is. Szinte ámulatba ejtőek a szobák. Az elsőn van Carlisle és Esme szobája. Sajnos Carlisle még a kórházban van, Esme meg az árvaházban, de amint megtudtam nem sokára hazaér. Másodikon van a többieké és végül – de nm utolsó sorban – Edwardnak a harmadikon, a folyosó végén.

Kinyitotta a szobája ajtaját és beléptünk.

- Wow! Ez aztán...hú! – Ez aztán értelmes volt Miley.

- Tetszik? – kérdezte mosolyogva. Szembe fordultam vele és úgy válaszoltam.

- Igen Nagyon. – oda léptem a cd-khez. – Hú... Te valami gyűjtő vagy? – ráncoltam a szemöldököm miközben végig húztam a kezem rajtuk.

- Hm. Igen. Valami olyasmi.

- Mit hallgatsz? – indítottam el a lejátszót. Egy nagyon ismerős számnak hallottam az ütemeit. /Miley Cyrus- Time of our lives)

- Hát...Ez... – túrt a hajába.

- Ne kezdj magyarázkodni. – mosolyogtam rá – Bevallom és is szoktam néha hallgatni magamat. De remélem te nem „rohansz le”. Ugye?

- Nem. Én nem foglak. – ezen elnevettük magunkat. De talán reménykedtem benne, hogy le fog. Miley. Mikre gondolsz? – Gyere, Esme hazaért. – majd elindult le én meg utána. „Honnan tudja, hogy jön? Hisz a harmadikon vagyunk, és én nem hallok semmit.” Gondoltam magamban, míg le nem értünk. Persze elkalandoztak a gondolataim és nem vettem észre, hogy már nincs előttem lépcső, így seggre ültem volna, ha két erős és hideg – hideg? Szinte természete ellenesen hideg – kar nem kap el.

- Jól vagy? – állított fel közben.

- Persze. Köszi.

- Esme, hadd mutassam be...

- Miley Cyrus-t. – fejezte be Mrs. Cullen – örvendek, hogy végre megismerhetlek. Alice már nagyon sokat beszélt rólad. – fogott velem kezet. „Az ő keze is nagyon hideg, mintha egésznap jégkockát tartott volna.”

- Én is örvendek Mrs. Cullen. – fogattam el a kézfogást.

- Nyugodtan hívj Esmének, és szerintem Carlisle-t is tegezd.

- Rendben, Esme.

Csak most, hogy elnéztem az ablak irányába vettem észre, milyen sötét van már.

- Sajnos nekem mennem kell. – indultam el kifelé – Holnap találkozunk.

- Köszönöm, hogy eljöttél. Gyere máskor is.

Bólintottam, majd kiléptem. Edward utánam jött és felsegítette a kabátomat.

- Hát... Holnap találkozunk. – mondtam, mikor az autómhoz értünk.

- Mindenképp. – válaszolta és kinyitott az ajtót. Biccentettem, mire elmosolyodott és én indítottam.

Egész úton csak ő járt a fejemben, és a legújabb dalomat énekeltem. (Miley Cyrus- Who owns my heart)

3.fejezet

Miley

Sötét van. Nem tudom, hol vagyok. Csak zuhanok. Majd megszűnik és puhaság vesz körül. Lassan kinyitom a szemem. Sokat nem látok. Mikor már szemem hozzá szokott a sötéthez látom, hogy egy ágyban vagyok. Mellettem van egy éjjeliszekrényen egy lámpa. Felkapcsolom. „Hogy kerültem ide?” Kérdem magamtól, majd minden eszembe jut. Koncert, baleset, Eli, Dean, a Tanács, a rét, a búcsú, a zuhanás. „Persze, a Földön vagyok. A házamban. De mi ez a sötét? Sötétítő függöny. Akkor még egy kérdés? Mióta van házam Forks-ban? Tudtommal nem voltam még itt.”

„ – Mire visszaérsz, a Földre lesznek.” – Eli mondta mielőtt eljöttem. Akkor a házat is ő vette. Felkeltem, s a fürdőbe mentem lezuhanyozni. Itt a halványkék és fehér dominált. Hatalmas kétszemélyes káddal és zuhanyzóval volt felszerelve. Miután végeztem vissza mentem felöltözni. Amikor kinyitottam a gardróbom majdnem szívinfarktust kaptam. Szinte akkora volt, mint a szobám. Pedig az sem kicsi. Itt is a lila és rózsaszín dominált, mint a szobámban is. Ott az ajtóval szemben lévő falon van egy nagy ablak és ez alatt – nem közvetlen a fal mellett – van egy hatalmas francia ágy. Íróasztalom az ajtó melletti falnál van, rajta a gépemmel., ami szintén lila, minta az ágyneműm.

Miután felöltöztem, lementem enni. A konyha sem semmi. Igaz sokszor nem főztem, de azért egy-két dolgot tudok. Itt a narancssárga van előnyben.

A szokásosat ettem most is. Müzlit. Míg elővettem egy tálat és a müzlim, észrevettem a pulton egy cetlit és egy kocsi kulcsot.

„Nincs is kocsim! Fogadjunk ez is Eli műve. Jó, hogy hallgattam apámra és letettem a jogsit.”

Gondoltam, majd felvettem a cetlit és elolvastam.

Ez állt rajta:

Kedves Destiny!

Remélem, tetszik a ház. Mrs. Masennel választottuk. Tudom nem volt autód, de azt mondják, hogy egyszer mindent ki kell próbálni. Nem? Láttuk melyik tetszik és azt vettük meg. Reméljük nem választottunk nagyon mellé. Vigyázz nagyon magadra! Puszil:

Mrs. Masen, Dean, és én.

UI.: A gardróbod hátuljában találsz egy ruhát. Azt fedd fel a bálra! Szeretlek.

“ Bálba? Milyen bálba? De párom sincs. És ha ez olyan bál, akkor nem illik egyedül menni oda.”

Míg végeztem fél nyolc lett. Gyorsan magamra kaptam a farmerom fölé a bokacsizmám, felülre a kabátom és indultam is. Nem szerettem a suliba kiöltözni nagyon, mert így is mindenki megismert. Most is csak egy kék hosszú ujjú, egy farmer meg egy csizma van rajtam. Mikor kiléptem az ajtón még a szám is tátva maradt. Egy Mazda 2009 Saturn Sky Redline állt előttem metál ezüstben. Tényleg jót választottak. Beszálltam majd indítottam is. Könnyen oda találtam a sulihoz. Nem lakok messze tőle. Ahogy gondoltam sokan voltak kinn és megbámulták az autómat. „Hah...Ha tudnátok, ki ül benne. Leesne az állatok. Csak visítozó rajongókat ne kapjak...”

Távol a bejárattól egy Volvo mellett találtam csak helyet. Mind az öten rám néztek, akik mellette álltak.

Vettem egy nagy levegőt majd kiszálltam. Ahogy sejtettem a fiúknak az álla koppant a betonon. Körülnéztem és megakadt a szemem a mellettem álló autónak támaszkodó, egyik arany szempáron. Szinte magába szippantott. Egy kuncogást hallottam majd valaki – gondolom a testvére lehetett – vállon veregette.

- Na, mi van Edward? Azért levegőt is vegyél... bár nagy szükség nincs rá. – mondta a mellette álló srác, aki úgy nézett ki, mint egy medve.

Valaki megbökte a vállamat.

- Elnézést, de nem te vagy Miley? – kérdezte.

- De...igen. – válaszoltam és rá néztem. Szőkés barna haja volt. Egy kevés smink is volt rajta.

- Kaphatnék egy autogramot?

- Mi? Ja, persze. – miközben aláírtam egy cetlit tőle hallottam, hogy a nagy mackó mond valamit, de azt nem értettem, hogy mit.

- Miért ad aláírásokat? Ki ő? – kérdezte a szőke lány.

- Mert ő Miley. – válaszolta a hollófekete hajú.

Milyen Miley? – kérdezte mackó testvér. /Így neveztem el magamban./

- Miley Ray Cyrus. – felelte amint megtudtam Edward.

- Mi?! Az a Miley?

- Igen. Az a Miley.

Elmosolyodtam magamban. Visszaadtam a cetlit és megfordultam.

- Nem szeretem, ha kibeszélnek a hátam mögött.

Szó szerint, mint látom. És a Rayt nem használom már. – mondtam nekik, közben kivettem a táskám az ülésről.

- Ne haragudj! Csak hallottuk, hogy mi a neved és...

- Tényleg te vagy Miley Cyrus? Én Emmett Cullen vagyok. – mutatkozott be a mackó testvér, akit Emmettnek hívnak.

- Igen. Tényleg én vagyok.

- Alice Cullen vagyok. Ők pedig a testvéreim. Rosalie, és Jasper Hale, Emmett és Edward Cullen.

- Sziasztok.

- Szia.

Majd megszólalt a csengő.

- Bocs, de mennem kell. Később még találkozunk.

- Mindenképp. – mondta Alice majd visszatáncolt Jasperhez.

Biccentettem majd elindultam a terem felé.

„ Úgy tűnik Alice Jasperrel van, Rosalie Emmett-tel. Edwardnak vajon van valakije? Biztosan. Túl jóképű, hogy ne legyen... Jesszus Miley, miken gondolkodsz? Nem vagyok normális.”

- Elnézést a késésért tanár úr. – mondtam miközben beléptem a terembe.

- Semmi baj. Most elnézem. Maga az új diákok egyike, ugye?

- Igen. Destiny Hope Cyrus vagyok.

- Rendben. Akkor foglaljon helyet.

Szerencsémre volt még egy szabad hely, egy világos barna hajú lány mellett.

- Szia. Emily Osment vagyok. Te pedig Destiny Hope.

- Szia. Igen, de csak Miley.

- Ok.

- Rendben. Vegyék elő a könyvet és nyissák ki a... – kezdett bele a tanár. Szerencsémre nem voltam olyan rossz matekból. Rövidnek tűnt az óra. Csak azt vettem észre, hogy mindenki megy kifelé.

- Te nem jössz? – kérdezte Lily.

- De...bocs. Mi volt a házi? – érdeklődtem miközben szedtem össze a cuccom.

- Nem kaptunk, de nagyon elgondolkodtál.

- Igen. Menjünk.

- Hol lesz órád, mert, ha gondolod, körbe vezethetlek.

- Oh...köszi. Hm, magyarom lesz.

- Nekem kémiám, de megmutatom, hol találod.

- Köszi, de nem kell. Nekem is magyarom lesz. – ugrált hozzánk Alice.

- Ok! Később majd találkozunk. Szia – mondta majd elment Lily.

- Rendben. Szia. – válaszoltam és Alice felé fordultam. – Mehetünk.

- Honnan is jöttél? – kérdezte miközben haladtunk a folyosón.

- Tennessee-ből. Ti?

- Mi Alaszkából, Denaliból jöttünk. Túl meleg volt Tennessee-ben? Vagy sok volt a rajongód?

- Nem csak... Gondoltam kell egy kis változás.

- Itt vagyunk. – mondta majd beléptünk a terembe.

Leültünk és tovább beszélgettünk. Sok mindent megtudtam róluk. És azt is, hogy Edwardnak nincs barátnője. Jupi! Iley, nyugi!

Sokáig már nem tudtuk folytatni, mert bejött a tanár és elkezdte az órát. Reméltem meg tudom úszni a bemutatkozást, de nem jött össze.

- Destiny Hope kérjük, mutatkozzon be.

- Hm... Tanár úr nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Miért? Jöjjön csak ki. Maga is Miss. Cullen.

Felálltam Alice-szel majd kimentünk.

- Sziasztok. Destiny Hope Cyrus vagyok,, de hívjatok csak Mileynak. – mondtam mire mindenki felállt és elkezdett felém jönni.

- Menj ki gyorsan. Fedezlek! – mondta Alice, majd elkezdett kifelé tolni.

Mire kiértem a folyosóra, minden osztályból már kezdtek futni a diákok.

- Nézzétek, ott van! – kiabálták még a nevemet is.

Elkezdtem a másik irányba futni, mire valaki megfogva a karomat berántott a... Hova is? Ja, a férfi mosdóba. Akartam kiáltani, de befogta a szám a kezével.

- Ne, sikíts, csak én vagyok. – suttogta egy bársonyos hang a fülembe.

- Mit keresel te itt? És honnan tudtad, hogy hol fogok elfutni? - kérdeztem meglepődve.

- Hm...Én csak... Gondoltam egyszer a nap folyamán úgy is elfognak „kapni”, ha a reggelt megúsztad.

- Hah...Ja. De.../miért/ pont a férfi mosdóba?

- Mivel a lányt már elkerülted.

- Oh...Tényleg...Azért köszi. De neked nem kéne órán lenned, amúgy? – kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel – Csak mert az óra közepén vagyunk még csak.

- De lehet...Akkor én most megyek is. – indult el, de én megfogtam a karját és visszahúztam.

- Ne...Kérlek. Ígérem, beszélek a tanároddal, hogy az én hibám csak...Kérlek, maradj. – néztem rá kétségbe esve – Nyugodtan rám kenheted, amiért nem mentél órára, de gondolom, nem mehetek még ki – közben bólintott – és hát...nem akarok egyedül maradni ITT.

- Rendben. Talán maradhatok. – mondta mosolyogva. Visszamosolyogtam rá. Hisz ki nem tenné, amikor azzal a féloldalas mosolyával néz rád.

Leültünk egy sarokba majd beszélgettünk. Pontosabban kihallgatott. Mindenre kíváncsi volt, ami velem kapcsolatos.

Edward (első óra utáni szünet)

- Na, öcsi. Látom megbabonázott az új csaj. – mondta Emmett miközben mentünk a következő óránkra.

- Nem vagyok vevő a humorodra.

Edward, Edward! – csilingelte Alice gondolatban – Van egy jó hírem. Ezt nézd! – majd levetítette nekem a látomását.

„Miley fut elől és mögötte sok diák „üldözi” – Nézzétek, ott van! – kiabálják mind. Sajnos nem éri el a kijáratot, mert elkapják.” – hogy ez után mi lesz azt, nem tudom, mert vége a látomásnak.

- Ez ellen én mit tegyek? – kérdeztem érdeklődve.

- Mi ellen? – érdeklődött Emmett.

Szerinted? Nem láttad? A férfimosdó előtt fog elfutni... – üzente gondolatban Alice. Hát persze! Elbújok a bejáratnál, majd elkapom a karját és behúzom a wc-be.

Na, látod. Tudsz te, ha akarsz.

- Öcsi, miért mindig a kicsit hagyjátok ki ilyen privát, és gondolom érdekes beszélgetésekből? – kérdezte Emmett sértődöttem.

- Nem tudom, mire gondolsz. – mosolyogtam. Mire becsengettek és elindultam a mosdó fele.

- Jó vicc. Jah...Pont TE nem tudod mi? Chh – mondta még utánam.

Már legalább tíz perce itt vagyok és még semmi.

- Nézzétek, ott van! – huh...akkor most. De én miért is izgulok? Mintha valami tini lennék. Bár kinézetre igen.

Nehéz kivenni a sok gondolat, kiabálás közül, hogy merre van Miley. Mivel az ő gondolatait nem hallom.

Miley (beszélgetés után)

Csak folyt belőlem a szó. Szegény már biztosan unta, mire megszólalt a csengő. Felkeltünk a földről majd elindultunk volna, ha Emmett nem lép be közbe.

- Oh...sziasztok! Azt hittem órán vagytok. Csak nem lógunk Miley? Na. És te öcsi? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.

- Mi? Nem dehogy csak... – kezdtem bele zavartan.

- Csak Miley-t „megtámadták” – rajzolt macskakörmöket a levegőbe. – és én pint erre jártam és segítettem rajta. – mondta Edward.

- Aha. Értem. – kezdte Emmett majd Edward vállába bokszolt. Ezen csak elmosolyodtam.

- Hát jó. Akkor én megyek is a következő órámra. Sziasztok.

- Szia – köszöntek vissza, de megint nem tudtam kijutni, mert Alice állt az ajtóban és nyomta kezembe a cuccaimat.

- Nem hiszem, hogy tudsz menni órára.

- Miért is?

- Mert még nem „ültek” el, és mert én elkértelek.

- Mi?! Miért?- Gondoltam nem akarsz visszamenni közéjük. – nézett rám szépen és megvonta a vállát.

- Oh... Igazad van. Akkor én megyek is. Majd találkozunk. Sziasztok. – indultam el.

- Szia...várj! Jobb, ha hátul mész ki. – kiáltotta utánam Alice.

Bólintottam és elindultam hátra. Persze a kocsimnál is várt meglepetés. Sokan voltak kinn is, de szerencsére nem annyian. Mint benn. Vettem egy nagy levegőt, mosolyt varázsoltam az arcomra majd felemelt fejjel elindultam.

- Miley, Miley! Kaphatunk aláírást? – kérdezték és lökdösték egymást.

- Igen, csak ne fojtsatok meg. Kérlek. – mondtam és a táskámból elővettem egy tollat. Majd beraktam az autóba a táskámat. Megfordultam és elkezdtem osztogatni.

Kb. két óra elteltével végeztem is. Sóhajtottam egyet és beszálltam, majd míg elhaladtam a parkolóban, láttam Cullenékat kijönni. Alice intett, Jasper bólintott, Rose csak megvetően pillantott rám, Emmett hozta a formáját, és mosolyogva intett, mint Edward. De vele találkozott a tekintetem és szinte megint magába szippantott.

Haza hajtottam, ledobtam a táskám majd rendeltem pizzát, mivel ma még nem is tudtam enni. Mikor kihozták a srác is nagyot nézett, hogy ki vagyok, de nem nagyon zavart. „Kis” borravalóval távozott. Miután megettem felmentem átöltözni. Egy barna melegítőt és pántos rózsaszín toppot vettem fel.

Kíváncsi voltam a ruhámra, ha megtaláltam volna. „Hol lehet? Határozottan emlékszem, hogy Eli azt írta, a  gardróbom hátuljában van. De itt nincs.” Még egyszer végig néztem, de nem találtam meg. Visszamentem a szobámba, megcsináltam a leckém, lezuhanyoztam, de még csak kilenc óra volt. Leültem a gépem elé és utána néztem egy-két dolognak. Na, jó. Magam után néztem. Szerencsémre Elinek sikerült az, hogy ne tudjanak a balesetemről. De most gondolj bele mi lett volna, ha közzé teszik, hogy:

„Miley Cyrus balesetet szenvedett, ekkor és ekkor ezen a helyen, és meghalt. DE LÁTTÁK hétfőn a forksi iskolában.”

Na, az biztos, hogy még nagyobb rajongótáborom lenne.

Elfáradtam, a mai napon meg több cikkre nem voltam kíváncsi – amiben engem istenítenek – így lefeküdtem a pihe-puha ágyikómba majd elaludtam. Szerencsére álomtalanul aludtam.

Edward

Egész úton hazafelének, csak Miley-ra gondoltam.

A mosolyára, a viselkedésére, hogy nem menekült el attól, ami kinn várta. Mert bevallom őszintén azt hittem, hogy egy beképzelt, nagyképű liba. De kellemesen csalódtam. Simán osztogatta az aláírásait két órán keresztül. Még akkor sem ijedt meg, amikor elkaptam a karját és behúztam a mosdóba. Bár lehet, hogy a kétszeres szívverése az volt és nem én tőlem. Miért is lett volna miattam? Hisz biztosra veszem, nem érdeklem. Hisz ő sztár, én meg... Ráadásul vámpír vagyok.

- Edward, kérlek. Megőrjítenek az érzéseid! Ne kételkedj- Ő is így érez. Érzem. – mondta Jazz. Ránéztem a visszapillantóból és elhúztam a számat.

- Na, mi van, csak nem tényleg bejön az új csaj? Ne huncutkodjatok ám a suliban! Bár én mindig benne vagyok egy ingyen pornóban, így, ha arra kerülne a sor, csak szólj. – mondta Emmett és megveregette a vállam.

- Nem vagyok kíváncsi egyáltalán sem rád, sem a hülye humorodra, és amúgy is ő egy ember. Szóval akár el is dugulhatnál végre. Végleg. – mondtam és leállítottam a kocsit a garázsban, mert közben haza értünk.

Edward ne félj, láttam nem lesz semmi gond. – üzente húgom gondolatba.

-  Ja. Ha te mondod. A szobámban leszek. – mondtam majd elindultam felfelé. Fent leültem a fekete kanapémra és „pihentem”. Mire meghallottam Alice gondolatait. Pontosabban látomását.

Egyszer csak az autóban találtam magam. Majd változott a kép és egy stadionba mentem befelé. Nagyon sokan voltak. Elsötétült minden és elkezdett mindenki egy nevet kiabálni, de nem értettem mit. Majd megjelent a színpadon, kezében egy mikrofonnal egy lány. Ismerős volt, de nem tudtam beazonosítani. Az arcát sem láttam mivel háttal volt nekem. Amikor megfordult hirtelen vége lett a látomásnak és én megint a szobámban voltam.

Felkeltem és lementem a nappaliba, ahol a többiek voltak. Kivéve Esmét és Carlislet.

- Alice, mi volt ez? – kérdeztem tőle a lépcső alján állva. Ő Jazz mellett ült a kanapén.

- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy itt az egész család élete fel fog fordulni? – kérdezte miközben felkelt Jasper mellől és oda jött én elém.

- Igen. De erre gondoltál? Hogy koncertekre fogunk járni? – közben felhúztam a szemöldökömet.

- Nem akárkinek a koncertjére megyünk. Fogunk menni. Főleg neked lesz rá okod. – mosolygott és visszament Jazzhez. Persze a fejében sem láttam semmit. Megráztam a fejem majd visszamentem a szobámba.

Vártam a holnap reggelre. De csak nem akart gyorsan jönni.

Pár órával később, gondoltam, ha tényleg ő az a Miley – és pedig minden ezt mutatja – akkor amilyen alakja van, olyan gyönyörű lehet a hangja is. Lementem volna ismét Alice-hez, de gondolom, látta mit tervezek, mert egy dobozzal – amiben cd-k voltak – állt az ajtóm előtt.

- Tényleg lassan forog az agyad. – itt csak megforgattam a szemeimet, és elvettem tőle.

- Viszont nem én vagyok a jövőbe látó. – mondtam majd mielőtt válaszolhatott volna valamit becsuktam asz ajtót.

Bent leraktam a kanapémra a dobozt, kivettem belőle az első cd-t és beraktam a lejátszóba. Nem sokat tévedtem, amikor azt mondtam, olyan a hangja, mint ő maga: gyönyörű. Egész éjjel őt hallgattam. Legalább kétszer mindegyik cd-t.

Reggel elkészültem majd lementem. Alice sokat sejtően vigyorgott, amikor maglátott, és mert biztosra veszem, hogy látta mit tervezek.